Belső és külső világok párbeszéde

A nyitott sír és az élet fája a két oszlopszenttelHunčík Kata felvételeKépzőművészekkel szövetkezett, s megszületett az öreg kontinensünk kulturális rétegeit – egy térbe és időbe gyúrva – bemutató Átrium Európa. Elég belépni a kapun, s külső és belső világok egymásba fonódó labirintusában bolyongva megtalálhatjuk saját világunk közepét. Elálmélkodhatunk azon, hogy mennyi mindenhez van közünk.

Az első udvarban Bartusz György bronzszobra, az Ipolysági Polgár fogad. Ismerősen, mert embert formáz, de zavarba ejtőn, mert – minden szexista beidegződésre fittyet hányva – meghatározhatatlan nemű. Impozáns alakja egyszerre közvetíti a létezést mint hősies pózt s mint a testet deformáló kényszert. A jelen, múlt, jövő egyszerre van ebben a testben, hiszen mozduló arca és lába nyomot hagy a térben, mutatja a valahonnant, patetikus nekifeszülése a térnek a valaholt jelzi, a testébe nőtt doboz és kerékforma pedig a valahovát jelenti. Jelenléte a cselekvés, foglalkozása a létezés. Hősiesség és nyomorultság között félúton, az anyagban lelassult időben. A sors mint testi adottság.

A belső udvarba a bizánci kultúrán keresztül vezet az út. Egymással szemben, a zsinagóga és a melléképület falára erősített fémrácsos szentképfal között „vezet a járás”. A szentképek hiányoznak, mintha az üres képkeretekbe nekünk kellene belerajzolni képzeletünk szentjeit, egyedül Krisztus kalapácsnyomokat őrző pléharca determinál.

Fero Guldan fémvázára Jozef Barta két fa oszlopszentje került. A fal mellé került a létra is, az égbe jutás egyszerre profán és szent jelképe. A remeteségnek mindig velejárója volt a társadalomból való kivonulás és az önként, belső kényszerből vállalt kényelmetlenség. Az oszlopra száműzetés viszont megengedi a társadalomra való további rálátást, csak éppen szemszög- és komfortváltással jár. A két, szentet, törpét és bohócot egyaránt idéző figura szakállas fejét az ég felé fordítja – lehetne velünk kontaktusuk, de nem élnek vele. Kr. u. a 4. században éltek Közép-Ázsia aszkétái, a sztiliták, fákon vagy oszlopokon, ők szolgáltak mintául. Oroszországban különösen megbecsült Szent Szimeon, aki harminc évet élt egy oszlopon.

Belépve az udvarra a zsinagóga nyers, vakolatlan, malterrücskös fala tárul a szemünk elé, mely Helyi Siratófalként egy kultúrára emlékeztet, és embereket gyászol. A fal az udvart körbeölelő kőkerítésben folytatódik, melyen Fero Guldan 17 festménye kapott helyet. A képek rafináltan manipulálnak a nézővel. A messziről harsány színekben pompázó foltok kavalkádja egy-két lépéssel közelebbről figurális részletekben bővelkedő, történetmesélő képpé válik. Bal oldalon a zsidó-keresztény kezdetek homályos, mitikus idejéből sötétlik három pillanat. A Genezis, a Vízözön és a Bábel tornya, az anyaölt idéző, körből kibomló kompozícióval. A szemben lévő falon hat kép van. Az ősembertől Jézusig, már szögletesebb kompozícióban, egy fő témával, s táviratilag jelzett párhuzamos történésekkel. Az Altamirai barlangrajz, a Mükénéi kultúra, a Tízparancsolat, a Görög kultúra, a Római kultúra és Jézus születése. Jobboldalt hét képen gyorsul az idő, és ismét valamiféle homály, káosz felé haladunk. Az Iszlám kultúra, a Reformáció, a Globe Színház, a Harmincéves háború, a Cigány kultúra, a XXI. század, a Modernizmus Guldan szabadtéri történelmi leporellójában a legjelentékenyebb fejezetek. S ezekkel a monumentumokkal felesel többek között melléktémaként a Stonehenge, a Föníciai kultúra, Kolumbusz – demokráciával a méreg, bíborral a kín. Guldan borotvaélen táncol, vállalja a didaxis, a szájbarágás veszélyét, mer káprázatosan harsány színeket használni, absztrakciót és közérthetőséget önfeledt játékossággal és bölcsességgel összeházasítani.

Külön kiugróban kapott helyet a jang és jin, a női és férfi princípium op-artos zebracsíkokból és hippis virágocskákból összeálló harmóniája. Metafizikus fintorként és a történelem befejezetlenségét példázandó egy képhely a sarok mindkét oldalára simulva üresen áll, talán ott zajlik a mi életünk.

A kertet Fero Guldan szobra uralja. Jézus nyitott sírjából, mely esetünkben betonszarkofág, a Paradicsom két fája közül az ártatlanabb, az Élet fája nő ki. A fa, mint organikus elv, anorganikus anyagból, fémből készült. A vásári körhintákat idézőn lefestett ágbogas faszerkezet gyümölcsöt is terem, konkrét tárgyakat és jelképeket idézve. Mérleg, körfűrészlap, Dávid-csillag, ekevas, biciklilánc, irányjelző nyíl leng lágyan a szélben. A sír angyalkákkal és – Ipolyság címerére mintegy nyelvet öltve – csillaggal és holdsarlóval van díszítve.

Az utolsó műalkotás, a fából készült színházi emelvény – csőrében olajágat tartó két galambbal – a görög-római kultúreszményt is bevonja ebbe a nagyszabású, szellemes játékba.

Műtárgyak párbeszédéből bomlik ki a valódi műalkotás, az Átrium Európa együttese.

A zsinagógában Bartusz-, Sikora- és Prokop-tanítványok egészítik ki a bennünket formáló kultúrákat a legforróbb jelennel. Eljátszanak a gicssel, a tömegkultúrával, túltechnicizált világunkkal. Ütköztetik a közhelyet a borzalommal. De nem feledkeznek meg az arcról sem, ami lehet számítógépes grafika elemezte objektum és szenvedélybetegek terápiás rajzait idéző expresszió. A másik véglet a tárgyakhoz, jelenségekhez túl közel merészkedő, azokat titokzatos belső tájakká változtató szemszögből megfestett képek. Turčan, Vajlovič, Moflár, Dovičáková, Sirka, Žáková, Makara, Krutáková, Kubániová, Turčan és Pál Ildikó képei Podprocký Only Pumának nevezett fekete párducát veszik körül. Az őserőt sugárzó ragadozó fenyegetőn feszülő teste polisztirolból van: ma így elevenedik meg a természettel együtt élő ember kultúrája.

Ipolyságon a világ közepe zsinagógából van: ma így elevenedik meg a múltjával együtt élő polgár kultúrája, aki nem rest múltjára újra és újra rácsodálkozni, és rendteremtéssel próbálkozni hagyományainak átláthatatlanul kusza szövedékében.