Befejezi a Nirvana alapító tagja? DÖNTÉS

Krist Novoselic, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb együttesének, a Nirvananak az alapító tagja a napokban bejelentette, hogy a jövében nem kíván a zenéléssel foglalkozni. A basszusgitáros jelenlegi együttesének a weblapján elmondta, hogy nagyon elege van már az egész cirkuszból...

Krist Novoselic, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb együttesének, a Nirvananak az alapító tagja a napokban bejelentette, hogy a jövében nem kíván a zenéléssel foglalkozni. A basszusgitáros jelenlegi együttesének a weblapján elmondta, hogy nagyon elege van már az egész cirkuszból...

„Mind a mai napig olvasok számos sajtóterméket, nézem a tévét, ám amiket ott látok, egyre nagyobb szomorúsággal tölt el. Nem egy alkalommal úgy érzem magam, mint valaki egy idegen univerzumból. Olyan egészen elképesztően tehetségtelen előadókat tudnak a média segítségével felfuttatni, hogy az ember nem is akar hinni az érzékszerveinek. Nem mondok neveket, mert igazándiból nem is volna értelme egyeseket megsérteni” – áll Novoselic nyilatkozatában. A zenész 1985-ben alapította meg Kurt Cobain és Dave Grohl társaságában a Nirvanat. Az énekes 1994-es öngyilkossága után Grohl-hoz hasonlóan saját együttest hozott létre. Korántsem volt azonban akkora sikere, mint társának a Foo Fightersszel, de ez saját bevallása szerint nem különösebben zavarta. Egyes hírek szerint Novoselic a jövőben a politikával szeretne foglalkozni. (z,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?