Barnák, feketék, szőkék legelébb

Nézem a dobozt, s azt látom, hogy megnövekedett a kereslet a 18–30 év közötti, bármilyen hajszínárnyalatú, hegy- és vízrajzilag is kifogástalan küllemű hölgyek iránt. A tehetségtelenebb, csúnyácskább és beszélni is alig tudó 18 éveseket tárt karokkal várja valamelyik (vagy éppen az a bizonyos) szappanopera, ahol a folyton árulkodó, pletykálkodó és áskálódó felnőttek mellett a fiatalok is megpróbálhatnak néha szépet hazudni, csókot lopni vagy boltot rabolni. Itt az újonc tanonc néhány – esetleg számos – epizódnyi időre valakinek a valakije lehet a vulkánként fortyogó, néha mérges gázokat is lövellő forgatókönyv szerint.

A gondosan válogatott gyöngyszem(ű)ek közül páran elmehetnek a szigetre, a nyersrákízű csókok és a gyors sikerrel kecsegtető fogyókúrák paradicsomába, vagy megkísérteni és elcsábítani mások pasasát, esetleg eltömhetik hangjukkal a Megasztár zsűrijének hallójáratait. És még ott van a gyűrű. Vagy az, amelyet ángliusul ringnek nevezünk, vagy pedig az, amelyet sokszori rózsaátadás, baciluscsere és egyéb ceremóniák után a nagyon nagy „Ő” majd ujjra húz. Persze, minden sportok mélypontja, a női ökölvívás csak kevesek élvezeti szere lehet, jogi végzettség nélkül például manapság jobb nem beleütni a pisze nózit. A nagynak mondott „Ő” is szorgalmasan ülteti péklapátra a létszámilag feleslegessé vált hajadonokat és „héja-donnákat”. Mi legyen a megmaradt bulákkal, ha már az összes bőröndöt kinyitották és mégsem állt az alku? Mert az mégsem lehet, hogy csak úgy, különösebb megaláztatás nélkül hazafelé vegyék az irányt...

Nos, nekik – és a színvonalról módszeresen leszoktatott nézőknek – találták fel a Csaó, Darwin című, a szombat estét csordultig betöltő vetélkedőt. Itt aztán összemérhetik a két pártra (azaz az övön aluli célozgatásokat megállni nem tudó Bochkor Gábor műsorvezető által nemes egyszerűséggel csak szőke és barna „fajra”) szakadt cicababák, hogy kinek mennyi, hány, milyen és mekkora. Gondolom, voltak nézők, akik riadtan lapozgatni kezdték a naptárt, hiszen – érdekes módon – már a televíziózás őskorában találkozhattunk nívósabb hason(ló)szőrű produkciókkal. Minek például eljátszani a „sorsolást”, ha a kislány már jó előre be volt avatva, a kínzás melyik fajtájának esik majd áldozatul. Mert – lévén századunk új középkor – az alkotók fantáziája ki tudott ám terjedni! Szaunában való agyon-gőzölés, vízbefullasztás, szőrös pókfrász, egymás becsmérlése, ultrahuncut tesztkérdések, és (hogy a nézők se ússzák meg) karaoké-párbaj, amelyet a kutyám figyelmesen végighallgatott, majd egész éjjel keservesen nyüszített álmában és csikorgatta a fogait. A legjobb versenyszámban kivetnivalót nem, levetnivalót annál inkább találhattunk, utána nem csak a zsűri döntése érkezett hidegzuhanyként. És még valami fontos. A korhatár-sarokba a piros 18-as karika illett volna leginkább, mivel egy bejátszásban egészen közelről mutatták Kiszel Tündét, sőt még beszélt is.

„Ez a sportoló nem a szülőföldjén látta meg a napvilágot.” Az idézet Csisztu Zsuzsától származik, aki az olimpiai megnyitón számos hasonló bemondással csiklandozta meg fülünket. „Itt a megnyitón minden szék tele van” – mondta, s ekkor már többen papír és ceruza után nyúltak. ĺgy került lejegyzésre a következő rövid kis monológ is, amely nem véletlenül a szőkék és barnák vetélkedéséről szóló hümmögés után vált epilógussá: „Jelentősége, hogy először lépett ki, mondjuk, egy háttér elől az emberi test formája... és jelent meg önmagában a maga valójában. Kicsit talán assziszem, hogy ez az előtérbe kerülés valamelyest az egyéniség és a személyiség kihangsúlyozását is szimbolizálta már abban a korszakban, és ahogy így látjuk tulajdonképpen ezt a szinte szétrobbanási folyamatot, a darabok, ezek az apró részek, legalábbis ebből a nézőpontból aprónak tűnő részek, hát bizony egy egykori, mondjuk így, földrajzi folyamatot is jelképeznek, illetve a... görög szigetvilág kialakulását..., hiszen a mai napig Görögország ebben a minőségében nyilvánvalóan nem csak a kontinenshez tartozó rész, hanem számos apró sziget összessége...”

Még hogy a szőkék.