Az utolsó vacsora után

Egészen addig minden úgy zajlott, mint más napokon. Tette a dolgát. Levelet írt Alberto Moraviának, dolgozott egy kicsit új regényén, az olasz burzsoázia hanyatlástörténetét összefogó Petrolión, csiszolgatta készülő filmje, a Porno-Teo-Kolossal forgatókönyvét, aztán vacsorázni vitte jó barátját, filmjei vissza-visszatérő szereplőjét, a dekameroni életörömöt sugárzó Ninetto Davolit, majd elbúcsúztak, kihajtott Róma központi pályaudvarára, a Terminire. Ott szedte fel Pino Pelosit, a tizenhét éves állomási prostit, aki ugyan ép bőrrel úszta meg a kalandot, de csaknem tízévi börtönre ítélték utána. Pasolininak azonban ez a kaland lett a veszte, hiszen miután végeztek, ott, a Róma alatti ostiai tengerparton máig meg nem nevezett tettesek előbb agyonverték, majd motorbiciklivel és autóval többször áthajtottak rajta. Pasolini: egy olasz merénylet címmel Marco Tulio 1995-ben már filmre vitte a szabad szellemű olasz író, költő, filozófus és filmrendező, az egyetemes filmművészet egyik kimagasló egyénisége életének tragikus záróakkordját. Abel Ferrara, az extremitásairól és sajátos látásmódjáról elhíresült amerikai független filmes Pasolini címmel most mégis elkészítette a maga verzióját, amely a tavalyi velencei mustrán már nagy feltűnést keltett, s heteken belül nálunk is vetíteni fogják. Pasolini alakja, kalandokban bővelkedő, viharos élete, zabolátlan szelleme, homoszexualitásának és katolikus hitének radikális ütközése ma is sokakat foglalkoztat. És nemcsak a filmművészet terén. Halálának közeledő, negyvenedik évfordulója ismét elég indokot szolgál bonyolult egyéniségének újratárgyalásához, akárcsak ahhoz, hogy gyilkosságának máig zavaros körülményei ismét terítékre kerüljenek. Nem sokkal azután ugyanis, hogy Velencében bemutatták Ferrara rendezését, az olasz nyomozók olyan nyomra bukkantak, amely egyértelműen bizonyíthatja Giuseppe, vagyis Pino Pelosi állítását, hogy nem ő, hanem három másik személy oltotta ki a világhírű rendező életét. Pelosi két okból lett az első számú gyanúsított annak idején. Először is büntetett előéletű volt, prostitúció és autólopás miatt már többször letartóztatták. S amit egyáltalán nem tagadott: 1975. november 2-án, amikor Pasolinit meggyilkolták, neki volt vele intim kapcsolata az éjszakai tengerparton. Akkor azonban még csak azért tartóztatták le, mert a forgalommal szemben autózott. Másnap aztán kiderült, hogy a kocsi nem is az övé volt, hanem Pasolinié, és épp ezzel az autóval hajtottak végig párszor a félholttá vert rendezőn. Bár az ítéletet négy évvel később hozták csak meg, Pelosi addig is rács mögött ült. Az olasz lapok politikai gyilkosságról cikkeztek, az elkövetőket állítólag felbérelték, Pelosi ártatlanul kapott tíz évet. Hogy az ügyet mielőbb eltussolják, arra kényszerítették, tegyen beismerő vallomást, különben végeznek a családjával. Pelosi 1979-ben ki is mondta, amit hallani akartak tőle, hogy ő ölte meg Pasolinit. 2005-ben azonban visszavonta vallomását. „Nem én gyilkoltam meg Pier Paolót – közölte nagy megdöbbenést kiváltva –, én csak szemtanú voltam, két szicíliai végzett vele, a harmadik engem fogott le.” A rendező unokatestvérének kérésére 2010-ben újra elővették az ügyet, s a bizonyítékok között, Pasolini ruháján találtak is egy ismeretlen DNS-t. Pelosit szabadlábra helyezték, de csak pár napra, aztán megint a nyakába varrtak valamit, hogy ne legyen szem előtt, és ne beszélhessen. Az ügy továbbra is zavaros, Abel Ferrara azonban már évekkel ezelőtt úgy érezte: tisztán lát mindent, Pelosi csak mondvacsinált bűnös, a szálak magas politikai körökbe vezetnek. Még akkor is, ha Pasolini lemészárlására homofób suhancok vállalkoztak – nem kevés pénzért. Pasolini szerepét az olasz felesége révén Rómában élő Willem Dafoe-ra bízta a rendező, így ez lett a negyedik közös filmjük. Dafoe – kritikusai szerint – végig hitelesen hozza a figurát, sőt még hasonlít is az olasz újhullám legendás alakjára, akit Moravia a 20. század egyik legjelesebb itáliai költőjének tartott. A film forgatókönyvét Abel Ferrara írta, szaktanácsadóként azonban Ninetto Davoli is részt vett a munkában, akit nemcsak számos film (Máté evangéliuma, Madarak és madárkák, A Holdról látott föld, Mik a felhők?, Oidipusz király, Teoréma, Disznóól, Canterbury mesék, Dekameron, Az Ezeregyéjszaka virágai), hanem bensőséges szálak is fűzték a sokoldalú direttoréhoz. Elvégre ő fedezte fel szeretett Ninettóját. Tizenöt éves volt a fiú, amikor Pasolini A túrót forgatta, és a felvételek helyszínén ismerkedett meg vele. Attól a naptól fogva szinte el sem váltak, még külföldi útjaira is magával vitte fürtös angyalát. Kapcsolatuk akkor lett csak lazább, amikor Ninetto Davoli hirtelen megnősült. Két fia közül az egyik azonban a Pier Paolo nevet kapta, ami némileg enyhített a rendező bánatán. Pasolini holttestét is Davoli azonosította, akit Riccardo Scamarcio alakít Ferrara filmjében. „Nekem is megvan a saját verzióm Pier Paolo gyilkosságának körülményeiről, csak nincsenek bizonyítékaim – nyilatkozta nemrég Ninetto Davoli. – Ferrara és Dafoe csupán a filmjei révén ismerték Pasolinit, nekem viszont az életemet határozta meg. Erős egyéniség volt, tervekkel teli, jószívű ember. Nagyon hiányzik az életemből. Borzasztó nehéz volt elfogadnom a tényt, hogy nincs többé, hiszen sokkal több volt számomra, mint jó barát. Nagyon mély kapcsolatban voltunk, éveken át szerettük egymást. Egyetlenegyszer csalódott bennem. 1973-ban, amikor megnősültem. Úgy érezte, elárultam őt. Maria Callas írta neki egy levélben, hogy: *Álmodtál valamit, és abba kapaszkodtál. Nem kellett volna. Hamis képet gyártottál.* Ez sajnos rám vonatkozott. Sok könyv született már Pasoliniról, az enyém azonban még csak most készül. Nagyon más lesz, mint az eddig megjelentek. Nagyon személyes. Minden hozzá kötő emlékemet feltárom benne. Ha szerepet kapok, ma is kikérem a véleményét. Felnézek a magasba, és megkérdezem tőle: Mit tanácsolsz, elvállaljam? És mindig üzen, válaszol. Álmaimban rendszeresen megjelenik. Hogy lehet ez, hiszen meghaltál? – kérdezem. *Dehogy haltam meg – feleli –, nem látod, hogy itt vagyok veled?* Ferrara filmjében Eduardo de Filippo vagyok, aki a Porno-Teo-Kolossal egyik főszerepét játszotta volna. A partnere viszont én lettem volna.” Ezt a filmet azonban már csak az égi moziban vetíthetik. Nápoly felett megjelenik az új Messiás eljövetelét jelző üstökös, a helybéli uraság pedig elindul a szolgájával, Ninettóval, a fényes jelenés nyomában. Ez a film nyitójelenete. De már nincs, aki leforgassa. Negyven éve.