Az Uprising tartja a szintet

Nincs mit tenni, augusztus vége egy ilyen időszak. Volt, amikor fél nap programja maradt el az égszakadás miatt, a messziről érkezett fesztiválozók szedhették a sátorfájukat. Idén az égiek még hagyták befejezni a Dubioza Kolektiv hivatalosan fél egyig tartó szombati koncertjét, amely szerintem az egész fesztivál legjobb bulija volt. Pedig az energikus boszniai brigád zenéje csak nyomokban tartalmaz reggae-t, és főleg a különleges összetevők keveréke miatt (punk-rock, bosnyák népzene, hip-hop) lettek Európa-hírűek. Nem először játszottak ezen a fesztiválon, a Pohodán is felléptek már, és a szombat éjjel látottak alapján arra biztatnám a promótereket, hogy ne féljenek bevállalni egy pozsonyi arénakoncertet, mondjuk jövőre, amikor húszéves lesz a csapat.

A másik nagy koncertélményem sem kapcsolódik a reggae-zenéhez, pedig főleg emiatt járok ide. A Hang Massive nevű brit-svéd duó létezéséről eddig is tudtam, azt azonban nem sejtettem, mennyire „ütős” a zenéjük élőben. A hang vagy hangdrum nevű instrumentumot sokan ufóserpenyőnek hívják, talán az ősi tibeti hangtál áll a legközelebb hozzá, mert olyan, mintha két hangtálat egymásra tettek volna. Egészen különleges sztori ez a zenetörténetben, mivel korunkra nem jellemző új akusztikus hangszerek feltalálása. A huszadik század utolsó évében Svájcban mégis megszületett a hang, amelynek neve – pedig de szép is lenne! – nem magyar: a berni német dialektusban ez a szó kezet jelent. Lehet vele nyugtató ambientes atmoszférát teremteni, de táncoltató, eksztatikus, szinte technós ritmusokat is. A Hang Massive videóinak megtekintésszáma százmillió fölött jár a YouTube-on, ami komoly eredmény egy poposnak kicsit sem nevezhető produkciónál. Figyelem: a srácok novemberben visszatérnek Pozsonyba egy külön koncertre.

Azért persze reggae-ből jutott nekünk bőven az elmúlt hétvégén, elvégre az Uprising a nevét is Bob Marley legfontosabb albumáról kapta anno, amikor két reggae-rajongó egyetemista srác kitalálta ezt a fesztivált. Az első évben kétezer fizető néző volt, aztán fokozatosan nőtt az érdeklődés, ma pedig már tizenötezer fős „felkelésről” beszélhetünk. Hatalmas poén, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának köszönhető hosszú hétvégén rendezik – aki így akarja megünnepelni ezt az eseményt, útra kelhet Pozsonyba az ország távolabbi szegleteiből is. Különlegesség, hogy itt strandolni is lehet napközben, ha nem is a teljes partszakaszon – ahhoz sokkal több úszómesterre lenne szükség, úgyhogy egy részt inkább elkerítettek. Kassai, poprádi, besztercebányai rendszámú autókat is láttunk a parkolókban, de Ausztriából és Magyarországról is sokan érkeztek, sőt az Uprising Facebook-oldalán jelentkezett egy új-zélandi érdeklődő is, aki jegyet szeretett volna a pénteki nyitónapon, és nem boldogult az internetes árusítással. (Segítőkész bennszülöttek a bejárathoz irányították őt, ahol csodák-csodája, fizikailag is árultak jegyeket.)

Apropó: a 2020-ban megváltott jegyek még mindig érvényesek voltak, és elég sokan megőrizték ezeket, pedig tavaly és tavalyelőtt is felhasználhatták volna őket két kisebb volumenű, ám néhány eredetileg beígért világsztárt is kínáló fesztiválocskán. A tavalyi Uprisingček nevű, visszafogott rendezvényen például szintén fellépett az idén is nagyszínpados ausztrál Dub FX, a beat-box félistene. Roni Size, a drum and bass atyja szintén szerepelt a tavalyi és az idei programban is. Tavaly háromórás csúszással, éjfél helyett hajnali háromkor tudott csak színpadra lépni a zuhé miatt, idén pedig elmaradt a bulija, szintén a zuhé miatt. Az ő rajongói ezek után megérdemelnének egy benti partit valamelyik nagyobb klubban – bár nincs belőlük túl sok Pozsonyban. Mármint nagyobb klubokból.

Volt két műsorváltozás, de a szervezők flottul megoldották. Pár nappal a fesztivál előtt derült ki, hogy a jamaikai Black Uhuru tagjai nem kaptak vízumot, ezért az egész európai turnéjuknak lőttek. Az utolsó pillanatban kellett beugrót találni helyettük a nagyszínpadra. És nem akárkit sikerült leakasztani: a legendás The Abyssinians énektriót, a jamaikai Bee Geest, akik épp a közelben léptek fel előző nap. Ők annak idején majdnem egyszerre kezdtek Bob Marley-val, egy másik kingstoni utcában, de máig roots reggae-t művelnek.

A lebetegedett DJ Fresh helyett egy brit drum and bass duó, a The Prototypes zenéjére táncolhatott a nagyérdemű péntek éjjel, de ez senkit sem zavart, sőt megkockáztatom hogy a lehető legjobban jártunk a cserével.

Számomra csalódás volt a plakáton legnagyobb betűkkel szereplő New York-i De La Soul trió. Ők 1989-ben, a gangstarap-őrület idején csináltak egy intelligens, szellemes szövegekkel teli, némi jazzt is tartalmazó bemutatkozó albumot, amely a rendszerváltás után megjelenő MTV-nek köszönhetően hozzánk is időben eljutott. Emlékszem, mennyire imádtam, és hasonló jókat tudnék mondani a következő lemezükről is. De sajnos akkor és ott meg is állt számukra az idő, hiába adnak ki rendszeresen új lemezeket, ez már csak „mikrózás”. És hiába népesítik be a színpadot remek zenészekkel, köztük egy fuvolással, ha öt percenként megkérdezik a közönségtől, hogy érezzük magunkat, (egy idő után már nem túl jól), és különböző mozdulatok elvégzésére, illetve hangok kiadására biztatnak minket. Egyébként még mindig a régi számaik a legjobbak, elég ciki lehet 2022-ben is azzal turnézni, amit alig tizennyolc évesen írt az ember…

Üde színfolt volt a fesztivál egyetlen női healinere, Hempress Sativa, a veterán Max Romeo, aki tehetséges lányával, Xanával együtt érkezett, a Morgan Heritage – szintén a roots-reggae műfajból –, akik először léptek fel Szlovákiában, és Earl 16, a világ szerintem legjobb reggae-énekeseinek egyike, aki visszatérő vendég: három éve Mad Professorral közösen táncoltatta a nagyérdeműt, azelőtt a Dreadzone-nal járt az Uprisingon, és annyi különböző projektben vesz részt, hogy követni is nehéz – legutóbb például a Gorillaz zenekarral kollaborált.

Végezetül említsük meg a fesztivál állandó magyarországi résztvevőjét, aki nemcsak énekel a The Planeteers nevű zenekara élén, hanem konferál is a nagyszínpadon, hosszú évek óta. G Ras, azaz Komáromy Gergő hibátlan jamaikai akcentussal tolja az angolt, és saját hazájában közéleti aktivistaként, például ligetvédőként tör borsot a hatalom orra alá, ami miatt nemrég börtönben is ült. Ő mondta ki a színpadon az Uprising fő üzenetét: nem elég az a szintű összetartás és tolerancia, ami ma jellemzi a társadalmat. Még több empátiára van szükség ahhoz, hogy valódi közösséggé váljunk ezekben a nehéz időkben.

Peace.