Az újra felfedezett képíró

Zórád Ernő 1911-ben született Balassagyarmaton, gyermekkorát a Felvidéken, főleg Nyitrán töltötte, ahonnét az első világháború végén, Csehszlovákia létrejötte után telepítették át a családot Budapestre, a Tabánba. Az ottani Iparművészeti Iskolában tanult, egy évfolyamba járt Michel Gyarmatival és Amerigo Tottal. Állandó témája lett a Tabán, ez a különleges, bohém városnegyed, Budapest Montmartre-ja. Amikor 1933 elején kiderült, hogy a Tabánt lebontják, festők és fényképészek hada kerekedett fel, hogy megörökítse az utókor számára ezt a különös hangulatú negyedet. Köztük volt Zórád Ernő is. Megkapó, hangulatos tabáni akvarelljei, rajzai egyszerre realisták és romantikusak, a múlttá váló jelen szívbe markoló dokumentumai.

Zórád a második világháború után kezdett a sajtóban dolgozni, rajzolt, karikatúrákat, címlapokat készített a Füles rejtvénymagazinnak, majd kényszerből képregényeket. Ezt a munkát eleinte nem tartotta túl sokra, később viszont felismerte, hogy „a képregény az alkalmazott grafika lehető legnehezebb műfaja”.

Első ilyen műve, a Karl May regényéből készült Winnetou 1957-ben jelent meg, ez volt az első magyar szóbuborékos képregény (korábban csak aláírásos történetek jelentek meg Magyarországon). Zórád a műfaj elismert képviselőjévé vált, komoly szerepe volt a művészi értékű képregény kialakításában. Nemcsak lapoknak dolgozott, hanem teljes füzeteket, akvarellel színezett nagyalakú albumokat is készített, közel háromszázat. Magyarországon ő alkalmazta elsőként a kollázstechnikát, a korhangulat érzékeltetésére metszeteket, fotórészleteket helyezett el a rajzok között. Hétről hétre ezrek várták Jókai, Rejtő jenő, Victor Hugo és Dumas műveinek folytatásait. A lebecsült képregény műfaj, amely csak mostanában kapta meg a méltó figyelmet, sok ember számára az irodalom előszobáját, az olvasásra szoktatást jelentette.

Illusztrációkat készített kedvenc írói, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond, Villon és Maupassant műveihez. A legkisebbek is megismerkedhettek munkáival, hiszen számos mesekönyvet, köztük Benedek Elek műveit illusztrálta. A diafilm műfajában is maradandót alkotott, ezek a filmek ma már muzeális értékűek, a „retróbörzék” legkeresettebb darabjai.

Zórád Ernő gyermekei és unokái közösen kezelik a hagyatékot. Honlapot működtetnek (zoraderno.hu), és nyakukba vették az országot egy vándorkiállítással, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumból rajtolt, sok helyre eljutott. Most megérkezett Pozsonyba, először lépve át az országhatárt.

„A reakciók mindenütt kedvezőek voltak, a legtöbb helyen a felfedezés örömét tapasztaltam, a rácsodálkozást. Azt a fajta elismerést és tiszteletet, amivel az ember a minőséget fogadja” – mondta lapunknak Feyér Balázs, a művész unokája, aki nyomdászként is tapasztalja, hogy az alkalmazott művészetnek tartott illusztráció mostanában kezdi visszanyerni becsületét. A képregények iránti érdeklődés újjáéledése szerinte részben a retródivatnak köszönhető, részben pedig annak, hogy rohanó világunkban egyre nagyobb igény mutatkozik a „lassúbb tempójú” művészetre. Például arra is, hogy a család az elsötétített nappaliban diafilmeket nézzen, és a szülők meséljék el a gyerekeknek a történeteket. „Az ilyen vetítéseknek leírhatatlan hangulata van. Próbálják ki! Egész biztos tetszeni fog azoknak a gyerekeknek is, akik legszívesebben egész nap a számítógép előtt ülnének.”

A Zórád Ernő képregényeit, illusztrációit és akvarelljeit bemutató, gondolatébresztő kiállítás május 22-ig tekinthető meg.