Az erkölcsi nevelés az ifjúság és a nép számára

Egy takaros parasztporta tisztaszobájában került kezembe ez a poros, agyonlapozott könyvecske 1912-ből, Az élet könyve az ifjúság és a nép számára. Pedig azt mondják, akkoriban még jól nevelt volt az ifjúság, mégis fontosnak tartották, sokkal rosszabb technikai feltételek között, hogy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül könyvet adjanak a fiatalok kezébe.

Hogy felkészítsék őket az élet örömeire és buktatóira. Ma már megmosolyogjuk a könyvecske egy-egy mondatát, sőt a stílusát, de az biztos, bármilyen fura világot élünk is, az alapvető emberi értékek nem korfüggőek.

Az otthon hatása

Semmire se emlékszünk édesebben vissza, mint gyermekkorunk napsugaras éveire, melyeket az ősi házban, a kedves családi fészekben éltünk át. És bárhova vezérel is a sors szeszélye, mindig csak azt mondjuk a régi jó magyar közmondással: Mindenütt jó, de legjobb otthon! Ami pedig ily nagy varázszsal hat az ember lelkére, az természetesen nem annyira a szülőház négy fala és az ősi bútorok, hanem a ház jó szellemének, az édes anyának emléke.

Az édesanya lelke él bennünk, olyanokká leszünk, mint amilyen ő volt akkor, amikor apró kicsiségünket nevelgette, értelmünket, tudásunkat fejlesztgette. A jó édesanyákba a Teremtő oltotta a nagy szeretetet, de a gyermeknek kötelessége azt lelkében kifejleszteni. Arra kell törekednünk, hogy a kölcsönös szeretet által igazán boldogság tanyája legyen a családi fészek, amelyben mindenki jól érezze magát, ahova még a világ végéről is vissza vágyjék az ember. Akkor aztán a családi otthonnak áldásos, nevelő hatása lesz az ifjú lélekre.

Ragadjatok meg minden alkalmat, hogy örömet szerezhessetek szüleiteknek. A jó tanulás, a szorgalom szerzik a szülőknek a legnagyobb örömet. Ebben legyenek hát a gyermekek elsők, kiválók, akkor a szülők állandó szeretetét kiérdemlik. Az otthon emléke olyan hatással szokott lenni, hogy még a bűntől is visszatart, rossz tettek elkövetésében megakadályoz. Sokszor volt már arra eset, hogy a vétket elkövetni akaró meggondolatlan könnyelmű embert az anya emléke megállította útjában, visszaadta a becsületnek.

Minthogy az otthon hatása elvitázhatatlanul igen nagy tényező, nem utolsó fontosságú kérdés tehát: Milyen legyen az a kis fészek, amely kebelén melengeti, neveli a fejlődő gyermekeket? Régen megmondatott hogy a teljes nyomor, a nagy szegénység bizony nem lehet örömöt árasztó senkire. Ámde a családot alapító apa és anya dolgos két keze, számító okos beosztása, egyszerű viszonyok közt is teremthet egy kis jólétet. Nézzük csak a derék magyar falusi házakat. Tisztára vannak meszelve, gondosan tartott kerítés, kapu van rajtuk. Eperfa a ház előtt, az udvar végében ól, szín, és akármerre csak esik a tekintet, csinosság, rendesség látszik. Egy kis kert okvetlen tartozik a házhoz, amelynek az eleje virágokkal van beültetve, arrébb vetemények, konyhai zöldségek egy-két sor ribizkebokorral. Kert nélkül sivár a háztájék s egyhangú a házi élet. A kert kellemes szórakozási helyül szolgál s amellett hasznot is hajt.

Csodálatos az, hogy némely házba csak be kell nyitnunk és egyszerre otthon érezzük magunkat. Kellemes helyet foglalni s legeltetni szemünket szanaszét, és mindjárt az a gondolat tölt el, no, most itt sokáig szívesen fogok elidőzni. Jószerint nem is tudjuk magunknak megmagyarázni, hogy voltaképp mi hat úgy reánk. Hiszen csak egyszerű házban vagyunk, se pompa, se fény nem ragyog felénk. Igaz, de azok az egyszerű bútorok, a kevés értékű apróságok oly művészien, oly kedvesen vannak elhelyezve, hogy kellemes összhangot képeznek, s a virág az ablakban, a képek ügyes csoportokba aggatva és mindenekfelett a rend, tisztaság igazán vendégmarasztaló.

Ha a házi élet kis köztársaságában nagyok és kicsinyek teljesítik kötelességüket, előáll az édes otthon, a meleg, a kedves fészek, mely igazán oltalmazva, védve neveli a gyermekeket. Templommá válik az a ház, amelyben a gyermekek jót, szépet és nemeset tanulnak, akárcsak az Isten házában. Az ilyen otthonban érezik magukat jól a családtagok, a családfő sem tölti házon kívül idejét, hanem igyekszik mielőbb otthon lenni.

Mindenek felett való nagy tudomány az élni tudás művészete. Egyik házban kevés jövedelemből jobban élnek, mint a másikban, ahol olvasatlanul költik a pénzt. Elcsodálkozik az ember, ha látja, mint párolog el a nagy jövedelem anélkül, hogy a család jól élne. Sőt olykor nemcsak a jövedelmet költik el, hanem a tőkét is, s amellett csaknem koplalnak. E különös, szinte érthetetlennek tetszi jelenség magyarázata az, hogy egyik háznál értik az élni tudás művészetét, a másiknál ellenben fogalmuk sincsen arról. Kinek a feladata elsajátítatni ezt az ismeretet? Mindenkinek. A család öszszes tagjai át legyenek hatva ettől az érzéstől, de mindenekfelett a háziasszony.

A világ fennállása óta úgy van, hogy a házi tűzhelynek őre a házinő. Neki kötelessége mindent tudni, ami az otthon vonzóvá, kedvessé tételéhez tartozik. A nő lelkéből indul ki a háztartás minden mozzanata. Ő a kormányzó, aki után mennek a többiek. Vége annak a háznak, ahol a nő vezetni nem tud. Rendetlenség következik be, összevissza megy minden, boldogságról szó sem lehet. Ebben a gondolatkörben teljenek el a leánynevelés évei. De amellett legyen nyitva a tér a rendkívüli tehetségek előtt; ezek tegyék le az érettségit, lépjenek egyetemre, legyenek a tudományokban kiválók és diadalt aratók. Arra kell törekedni, hogy mint a zenében, összhang legyen a házi életben is. Be szép az, midőn a zenekar jól betanulván dolgát, a hallgatóság gyönyörűségére működik. A különféle hangszerek mily pompásan összhangzanak. Semmi zavar, semmi ellentétesség. Öröm hallani a szép muzsikát. De bezzeg oda vagyunk, ha a zenekar nincs öszszetanulva, és fülsértő hangzavar áll elő. A hegedű kirí, a klarinét még jobban, s a kisbőgő, nagybőgő, cimbalom: mind más, más hangon lármázik. Rettenetes zűrzavar áll elő, szörnyűség azt hallgatni, menekül az elől mindenki.

Éppen ilyen a családi élet összevisszasága. Ha egyik ezt, a másik annak épp az ellenkezőjét teszi, ha jobbra, balra futkosnak, hánynak-vetnek, kiabálnak, káromkodnak, agyarkodnak: megborzad ettől a jó ízlésű. A rendszeretet a szülői háznál fejlődhetik ki a legbiztosabban. Pontosság a jelszó. Mindennek meglegyen a maga helye, s mindenki oda tegye vissza. Órára, percre menjen a felkelés, az étkezés s a lefekvés ideje. Attól senki el ne térjen.

Az otthon kedvessé, kellemessé tétele sokkal komolyabb dolog, mint első tekintetre gondolnánk. Virágok az ablakban, képek a falon s díszes kötésű könyvek a sarokban: édesen hívogató tündérkék; csalogatnak, ott marasztalnak. Ha aztán ott vagy s ott is maradsz, végezed a dolgodat, nem vágyakozol haszontalan külső szórakozások után. A fiúkban és lányokban korán fel kell éleszteni az otthon berendezése iránti érzéket. Rá kell szoktatni őket, hogy mindig csinos, mindig tiszta legyen a könyvük, füzetük, írószerük s minden apróságuk. A túlságos cicomázás azonban felesleges, mert költséggel jár s mégis ízléstelen. A falat egészen telerakni tarka képekkel; a nyelvtant, földrajzot s gyakorló füzeteket díszkötésbe foglaltatni; sok pénzt költeni drága írószerekre: oktalanság. A tisztes középút a legjobb. A nemes egyszerűséget jó ízléssel kell egyesíteni. Ez az igazi, ez a valódi. (Az élet könyve az ifjúság és a nép számára, 1912)

(Székely Katalin illusztrációja)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?