Az erkölcsi nevelés alapja mindenekelőtt a példaadás

A nevelés szükségességéről, céljáról, módszereiről sok vita folyt – sokszor álproblémák körül. Itt van például a nevelés és az oktatás különválasztása. Természetes, hogy nincs külön nevelés és oktatás; a jó tanár tanítás közben nevel, elsősorban a példájával, úgy hogy nem is szól róla. Időnként persze elkerülhetetlen a nevelés direkt megközelítése. A gyermekek kérdéseket tehetnek fel, vagy a tanár látja jónak, hogy szóba kerüljenek a személyiség vagy a közösség morális kérdései.

A nevelés valóban nem választható el az oktatástól, de világosan megfogalmazhatóak az iskola nevelési feladatai: az erkölcsi nevelés, a hazaszeretetre nevelés, a családi életre, a környezet és a szellemi értékek megbecsülésére nevelés, a testi nevelés. Senki sem gondolhatja, hogy egymástól élesen elválasztható kategóriák ezek. A családi életre nevelés szorosan kapcsolódik mind a hazaszeretetre neveléshez, mind az egészséges életmódra neveléshez, és mindezek erkölcsi kérdések is. Mégis: más és más az egyes nevelési területek fő szempontja.

Az erkölcsi nevelésről

Az erkölcsi nevelés nem más, mint az önállóságra (autonómiára), a szabadságra nevelés; fő célja, hogy a diák képes legyen felismerni a jót, és azt megkülönböztetni a rossztól, és egyre inkább képes legyen szabadon a jó mellett dönteni.

Az etikai nevelés alapja minden életkorban a példaadás. Minden pedagógus példakép, akár akarja, akár nem. A felnövekvő fiatalok egyéni élete – és a társadalom – szempontjából alapvető jelentőségű az, hogy a tanítók, tanárok legyenek tudatában felelősségüknek.

Fontos tudni, hogy kisiskolás gyermekek előtt a tanító gyakran megfellebbezhetetlen tekintély. Sokszor tapasztaljuk, hogy a tanító szava felülbírálhatatlan, elnyomja a szülői tekintélyt is: „Ha a tanító néni ezt mondta, akkor így van...” Tudni kell ezt, és élni azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekeknek ebben a korban egy életre útravalót adhatunk. Hasonló a helyzet a kritikus kamaszokkal: semmi sem fontosabb annál, hogy hiteles személyiségekkel találkozzanak az iskolában is, olyanokkal, akiket példaképül választhatnak.

Az ember értelmezéséhez igen fontos, hogy megértsük: az ember célja a boldogság. A boldogság utáni vágy alapvető vonása az emberi személyiségnek. Hasonló a nehézségi erőhöz: bizonyos irányt jelent, valami vonzást, az emberi törekvést a teljes lét felé. De a boldogságot sokan sokféleképpen keresik, és vélik megtalálni. Meg kell azonban mutatni a gyermekeknek, hogy saját boldogságuk még viszonylagosan sem valósulhat meg embertársaik boldogsága ellenére. Sőt, az igazán boldog emberek életét a másokért, a barátaikért, a családjukért, a hazájukért hozott áldozatok tették és teszik értelmessé és boldoggá. Azt is tudni kell, hogy bár a pénz fontos tényezője a gazdasági életnek, de a világot igazán az önzetlen tett vitte, viszi előre. Mindent, ami életünkben igazán fontos, ingyen kaptunk: az életünket, anyánk szeretetét, a családunkat, jó barátokat...