Az emo tündöklése

Az elmúlt pár hónapban egyre komolyabb jelenséggé vált egy olyan stílus, amelyről gyakorlatilag lehetetlenség pontosan megmondani, micsoda, azt viszont mégis könnyű megállapítani, ha valaki helytelenül használja. Az emo kifejezés ugyanis egyszerre több értelemben is használatos: használják szubkultúrára, öltözködési stílusra, zenére, és már a magyar nyelvben is egyre gyakoribb a jelzőként való használata, tehát bármi vagy bárki, aki vagy ami melankolikus, szomorú, nyomott, az emo. Mások szerint viszont az az emo, ami túlságosan is érzelgős, szenvelgős.

Az emo a zenében

Múló divatról van szó, és bizonyos szempontból a környéken eddig jobban is lett kezelve, mint mondjuk Angliában, ahol a Daily Mail tavaly drámai hangvételű cikkben hívta fel a szülők figyelmét a tizenévesekből szuicid futóbolondokat faragó emo veszélyeire. Az emo bemutatását azzal kellene kezdeni, hogy jelenleg a legnépszerűbb stílus az amerikai fehér tizenévesek körében, és Európában is minimum dobogós. Míg húsz évvel ezelőtt az USA-ban egy tizenöt éves, átlagos, középosztálybeli, fehér fiú a hair metál és a Bon Jovi bűvöletében élt, az öt évvel fiatalabb öccse ugyanebbe a korba érve már kockás flanelinget húzott, és Nirvana, Pearl Jam vagy más grunge együttesek posztereivel plakátozta ki a szobáját. Újabb fél évtized elteltével baseballsapka, buggyos térdnadrág és a nu-metal volt a menő, majd pár év után ez is lefutott, és keletkezett egy űr, hiszen a következő nemzedék számára a Limp Bizkit már ciki volt, és egyáltalán, egy normálisan lázadó tizenévest nem lehet komolyan venni, ha a bátyja a Slipknot-lemezeivel villog. Ebbe a légüres térbe nyomult be az emo, valószínűleg egy-két lusta zenei újságírónak köszönhetően, akik sokkal egyszerűbbnek tartották leírni ezt, mint mondjuk a „poszt-grunge-nu-pop-punk” kifejezést, és valahol meg is lehet őket érteni. Persze ez nem volt teljesen alaptalan, hiszen addigra volt már egy egyre népszerűbbé váló indierock irányzat, folyamatosan növekvő bázissal. Ehhez jött, hogy maga az emo kifejezés is egyre elterjedtebbé vált a fiatalok körében, és a macsó nu-metallal szemben amúgy is természetes ellenreakció volt egy introvertáltabb, más érzelmekre ható stílus tömegessé válása.

Az emo címke

Felismerték mindezt a lemezkiadók is, és az utóbbi két-három évben már amire lehetett, ráaggatták az emo címkét, történetesen pont a később legnépszerűbbé váló új együttesekre is. Ha nagyon általánosítani akarunk, akkor emo minden olyan új amerikai zenekar, amely punkos popzenét játszik, a kamaszokat legélénkebben foglalkoztató témákról énekel (viszonzatlan szerelem, ellenséges külvilág és persze az értetlen, ostoba és gonosz felnőttek), és legalább minimális mértékben cool, legyen az divatos hajviselet, smink, nyakkendő, kosztüm vagy akármi más.

Az emo eredete

Általánosságban az amerikai hardcore-szcénától szokás eredeztetni az emót, de sokak szerint előfutár volt a punkot lelkizős szövegekkel párosító Hüsker Dü, sőt, a lelki problémákat és az önsajnálatot először a világ elé táró angol The Smithst is emlegetik a mozgalom keresztapjaként. A lényeg, hogy a nyolcvanas évek túlpolitizált, illetve túlzottan macsó és erőszakos washingtoni hardcore-színtere kitermelte a maga ellenzékét, és ez hozta létre a személyesebb szövegekkel operáló Embrace-t és Rites Of Springet, amelyek vezetői, Ian MacKaye és Guy Picciotto később a Fugaziban egyesítették erőiket, és ez a zenekar szolgált mintául számos későbbinek, amelyeket – a Fugazival ellentétben – emónak tituláltak. A Fugazi hatása már jóval túlterjedt a hardcore körökön, és a kilencvenes évek elején feltűnő, viszonylag dallamos zenét játszó poszt-hardcore zenekarok közül többen is a Fugazi nevét tűzték zászlójukra. Közülük a Sunny Day Real Estate volt az első, amely – köszönhetően az akkor csúcson levő kiadójának, a Nirvanát is futtató Sub Popnak – szélesebb körben is népszerűséget szerzett, és hozzá kapcsolódott először az emo jelző. A Sunny Day Real Estate és a vele együtt emo címkét kapó zenekarok azonban már közelebb álltak a dallamos indierockhoz, mint a hardcore-hoz, és sikereiknek köszönhetően az emót a kilencvenes évek közepére már az indie egyik alirányzataként tartották számon. A Promise Ring, a Get Up Kids vagy a Cursive egyre nagyobb közönség előtt lépett fel, miközben a punkos elemek egyre inkább visszaszorultak az öltözködésben, és szép lassan megjelent az emós, mint fogalom. Mindez pedig teljesen ráillik az évtized egyik legfontosabb gitárzenekarára, a Weezerre. A Weezer első lemeze 1994-ben már épített a geek-sármra, de akkor még az irónia és a humor uralták az albumot, az igazi sokk a második album, az 1996-os Pinkerton személyes, szexuálisan frusztrált, magányról és elszigeteltségről szóló, gyakran önsajnáló szövegei és a hozzá társuló, „szívből jövő” zene és ének az amerikai tinédzserek elgondolkodtatóan nagy hányadát találta szíven. A Pinkerton sosem lett igazi kereskedelmi siker, de a hatása felbecsülhetetlen, és tulajdonképpen az első igazi emo sikeralbum, még ha ezt a státuszát sokan vitatják is.

Az emo napjainkban

A Weezer-fél „geek chic” már a múlté volt, és kezdett kialakulni az az öltözködési stílus, amit ma szokás emónak hívni. A lemezkiadók pedig már jól tudták, előbb vagy utóbb végleg eljön az ő idejük. ĺgy is lett. Elsőként a Dashboard Confessional lett sztár, amely a sajátosan kamaszos nézőpontból írott, spleenes szövegeivel már jelezte, az emo már mást jelent, mint amit harminc körüli zenészek játszottak a saját korosztályuknak, és innentől kezdve pedig hetente tűnt fel egy új zenekar, amelyiket valamelyik kiadó el tudott adni emóként, és így jutottunk el a mostani helyzetig. A külsőségek egyre extrémebbek lettek, a tinik pedig rájöttek, hogy metállal vagy punkkal már nem igazán tudják megbotránkoztatni a Guns N’ Roseson, Mötley Crüe-n vagy akár Nirvanán felnőtt szülőket, viszont azzal igen, hogyha fiú létükre kifestik magukat, nőies cuccokba bújnak. Ezzel aztán remek alapot adtak a világnak arra, hogy az sokkolva legyen. A külsőségeket tekintve az emo nagyjából a deszkáspunk, a gothic (dark) és az indie szubkultúrák keveréke: darkosra sminkelt, tüsi- vagy szembelógó frizurás, nőies ruhákat hordó fiúk, és feltűnően kifestett lányok, divatosan retrósnak ható, nagy műgonddal összeállított ruhatárral, kitűzőkkel és egy sereg más kiegészítővel. Az emo zenekarok tavaly törtek be igazán Európában is, és hiába dobálták meg brit fesztiválokon a My Chemical Romance és a Panic! At The Disco tagjait, a zenekarok rendkívül népszerűek az öreg kontinensen. Az említett együtteseken kívül a Fall Out Boy, az All-American Rejects vagy a is iszonyú mennyiségű lemezt adott el idén, noha ezek is különböznek egymástól. Abban viszont nem, hogy valamennyi emozenekarként van nyilvántartva a médiában és a nagyközönség számára is. (origo alapján pj)