Az ember és az embertelenség képei

Nyitra. A lengyelek Apokalipszisével tegnap felgördült a függöny a Színházi Nyitra fesztiválon. Jövő keddig a 4 hazai produkció mellett további 8 külföldi, nemzetközi szemléket megjárt előadást láthat a következő napokban a közönség. Ezek jelentős része a politikai színház fogalmát értelmezi újra, miközben a színház és más médiumok fúziójának a lehetőségeit is vizsgálja.

A Politikai Gyilkosságok Nemzetközi Intézetének égisze alatt született, Az uszító rádió című német–svájci projekt egy rádióstúdiót állít a színpadra. A nézők fülhallgatón keresztül hallgathatják az adást: előbb a kilencvenes évek slágerei szólnak, majd hirtelen konkrét térbe, konkrét időbe kerülünk. 1994-be, Ruandába, amikor és ahol a kormánypárti RTLM rádió precízen előkészíti, elindítja és levezényli az utóbbi évtizedek legnagyobb népirtását. Milo Rau, az előadás rendezője a korabeli felvételekből és a Ruandai Nemzetközi Büntetőtörvényszék jegyzőkönyveiből állította össze az előadás szövegét. Más eszközökkel, de ugyanezt a tapasztalatot közvetíti Dorothée Munyaneza Szombat a rádióval című előadása is. A ruandai származású, francia–brit énekes és táncos a mozdulatok, a zenei improvizációk nyelvén meséli el családja sorsát, saját gyerekkorát a mészárlások idején.

Ukrajnából Rómeó és Júlia rockkoncertbe ágyazott modern kori története érkezik a Színházi Nyitrára. Szasko Brama R+J című darabjának helyszíne természetesen a Majdan, a két család a barikád ellentétes oldalán áll, a két fiatal főhős pedig szeretné megérteni, mi vezetett polgárháborúhoz a hazájukban.

Lesz orosz produkció is a fesztiválon: a moszkvai Drámalabor Borisz Pavlovics Vjatlag című szövegével pillant vissza a Gulagra, és nem véletlenül, hiszen a politikailag nemkívánatos személyek eltüntetése a mai orosz valóságnak is szerves része. A Vjatlag alapvetően a szó erejére építő, minimalista előadás; egy lett „kulák” naplója alapján szavakból építi fel azt a monoton, zárt világot, amelynek három alaptörvényét az „enni, dolgozni, meghalni” jelentette.

Arkadi Zaides, a neves izraeli táncos-koreográfus Archív című produkciója a megszállt palesztin területekre visz el minket. A háttérben óriáskivetítőn a médiából jól ismert képeket látjuk kendővel takart arcú, kőhajigáló fiatalokról, fegyveres összecsapásokról. Az előtérben pedig egyetlen táncos, amint a testével kommentálja a látottakat: előbb furcsán, távolságtartóan imitálja az erőszak gesztusait, majd egyre természetesebbé, szenvedélyesebbé, átéltebbé válnak a mozdulatai.

Az empátia jegyében nemcsak politikailag elkötelezett előadások kaptak helyet a Színházi Nyitra főprogramjában. A rigai Dirty Deal Teatro az ökotudatos gondolkodás jegyében fogant úgynevezett lecture per-formance-szal mutatkozik be. A műfaj a (tudományos) előadás és a színház határterületét jelenti. A színpadon nincs más, mint egy szék, egy asztal és egy projektor – ennyi áll a színész rendelkezésére, hogy közvetítse az ismert amerikai tengerbiológus, James McClintock Az elveszett Antarktisz című memoárjának tételeit.

A horvát származású francia koreográfus, Ivana Müller Mi csak nézünk című produkciója izgalmas performansz: elmossa a határokat a közönség és a színházi alkotók között. Az előadás szereplői maguk a nézők, akik szövegkönyvet kapnak a kezükbe, és innentől rajtuk áll, mit kezdenek vele, mennyire nyitottak a kommunikációra a szokatlan helyzetben, amikor megfigyelőből megfigyeltté válnak. Mintha csak egy olvasópróbán vennének részt, maguk formálhatják, alakíthatják a játékot.

Belgiumból Josse De Pauw performer-színész és Kris Defoort zongorista Öreg Monk című dzsessz-estje kapott meghívást Nyitrára: egy ironikus, szomorkás, nagyon emberi történet az öregedésről, a test kifáradásáról és úgy általában – a létezés értelméről.