Az elmúlt év legjobb könyvei

● Visky András: Kitelepítés (Jelenkor Kiadó)

A Kolozsváron élő, elsősorban színházi teoretikusként, drámaíróként, dramaturgként ismert szerző saját bevallása szerint évtizedeken át kereste a szavakat gyermekkorának elmeséléséhez. Tulajdonképpen beleszületett a fogságba: alig múlt egyéves, amikor – az 1956-os forradalom után – református lelkész apját egy koncepciós perben huszonkét év börtönre ítélte a román kommunista rezsim, őt magát pedig édesanyjával és hat testvérével együtt kitelepítették a Duna-deltával határos sztyeppe egyik lágerébe. Egyetlen könyvet sikerült magukkal vinniük: a Bibliát. Ebből olvasott fel a gyerekeknek édesanyjuk, és a kis Andrásban egyfajta különös kapocs alakult ki a való világ és a bibliai történetek között. Csaknem hét év telt el, mire mindenki kiszabadult a fogságból és újra egyesülhetett a család.

A Kitelepítés nem egyszerű memoár, hanem egy megrendítő irodalmi mű, amelyből az ábrázolt borzalmak ellenére sem hiányzik a derű. Ezek az emberek a szeretet erejének és hitüknek köszönhetően a rabságban is szabadok tudtak maradni. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ragaszkodhat-e egy szülő a maga hitéhez, világszemléletéhez, ha azzal a családja biztonságát veszélyezteti? Vagy megfordítva: családja érdekében megalkudhat-e, ha emiatt hitelét veszti önmaga és gyermekei előtt?

Visky András tagolásában és ritmusában is a Bibliára emlékeztető regénye elsősorban attól jó, hogy a mindannyiunkat érintő egzisztenciális kérdéseket szegez nekünk, hogy olvasókként nem térhetünk ki a válaszadás elől.

● Abdulrazak Gurnah: Utóéletek (Európa)

Amikor tavaly Abdulrazak Gurnah megkapta az irodalmi Nobel-díjat, sokakhoz hasonlóan mi is meglepve kaptuk fel a fejünket, és lázasan nyomozni kezdtünk, ki is ez az író, akinek munkásságát a Svéd Akadémia így jellemzi: „kompromisszumok nélkül és mély együttérzéssel mutatja be a kolonializmus hatásait, illetve a menekültek sorsát a kultúrák és a kontinensek közötti szakadékban.”

Gurnah a hatvanas években vándorolt Nagy-Britanniába Zanzibár szigetéről, azóta is ott él. Idén magyarul is megjelent Utóéletek című regénye, amely a Német Birodalom 19. századi, kelet-afrikai gyarmatosítási időszakába vezet, hogy onnan öt ember és három generáció sorsán, illetve nézőpontján keresztül eljusson az angol megszálláson át Tanzánia felszabadulásáig – a rabszolgasorból az önrendelkezésig, mi több, az önkiteljesedésig. Németek, britek, belgák és franciák harcolnak az irányításért. A történet egyúttal a muszlim férfiakra és az újfajta férfiasság keresésére összpontosít, míg női szereplői új és rendkívül esetleges nemi szerepeket alkotnak maguknak.

● Nádas Péter: Rémtörténetek (Jelenkor)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez volt az idei év legnagyobb magyar irodalmi szenzációja, már csak azért is, mert a 2005 óta Nádas Péter először jelentkezett regénnyel. A 464 oldalon át hömpölygő történet egy vízparti településen játszódik. Szereplői gazdák és napszámosok, papok, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, egy ördögtől megszállott péksegéd, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Kulcskérdései pedig az izoláció, az emberek közti egyenlőtlenség, a kirekesztés és a növekvő agresszió. A karakterek mesélik a történeteiket, kommentálják az életet a hatvanas évek Kádár-rendszerében, gyakran trágár szavakkal. A tényleges események pár nap alatt zajlanak le, az elbeszélés látszólag ráérősen kanyarog, miközben sodródunk a közös végzet felé.

A kötet májusban jelent meg, és októberre, Nádas Péter nyolcvanadik születésnapjára már a német fordítás is készen volt.

● Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk (Magvető)

Egy provokatív és elgondolkodtató könyv, amely rádöbbent minket arra, hogy elvesztegetjük az időnket az internetes hírfolyamban, és életünket értelmetlen mémekké redukáljuk. Az amerikai költő és író debütáló regényének főhőse egy közösségi médiasztár, egy influenszer, akit egy vicces poszt miatt kap fel az internet, és aki ezután a virtuális világban ragad, a világháló függője lesz. Képek, információk és hírek random özöne tölti ki az életét. A tizenöt perc hírnév azonban egy pillanat alatt a háttérbe szorul, amikor kiderül, hogy születendő unokahúgánál súlyos rendellenességet állapítottak meg. A főhős Ohióba utazik, hogy támogassa a nővérét, és felajánlja neki, hogy elviszi egy olyan államba, ahol legális az abortusz.

Lockwood életrajzi elemeket is tartalmazó regénye a valódi emberi kapcsolatokat és az élet kiszámíthatatlanságát állítja szembe az internet gondosan megkonstruált alternatív valóságával. Az Erről nem beszélünk megrázó, könyörtelen, briliáns humorú társadalmi és politikai szatíra.

● Tóth Krisztina: A majom szeme (Magvető)

A mozaikkockákból összeálló történet az elképzelt közeljövőben játszódik egy kísértetiesen ismerős országban. Az EÖK (Egységes Össznemzeti Kormányzóság) uralkodik, amelynek fontos pillére az ideológiai nevelés, az oligarchák pénzzel való kitömése és a rendszerrel egyet nem értők elhallgattatása. Egy köpcös, paranoiás kormányzó mindenről egy személyben dönt. A gazdagabb negyedekben a kormányközeli emberek élnek, míg a szegények lezüllött szegregátumokba szorulnak.

„A regény negyvenhárom rövid fejezetből áll, minden fejezet egy-egy szereplő életének valamely kulcsmozzanatára összpontosít. Az elbeszélés többnyire a karakter gondolatfolyamát követi, így aprólékos képet kapunk a szereplők belső világáról. A szerző mindeközben rafináltan adagolja a részleteket, apránként göngyölíti fel a történetet, így fokozatosan kapunk betekintést abba, milyen összefüggés áll fenn a szereplők élettörténetei között. Ahogy a mozaikdarabkák lassan a helyükre kerülnek, egy nagyon precízen összerakott, részletekig kidolgozott prózát kapunk. Tóth Krisztina mesterien fonja össze a sorsokat” – írtuk a könyvről.

● Michal Hvorecký: Tahiti utópia (Európa)

Vajon milyen lenne a világ, ha a trianoni békediktátum után Felvidék továbbra is Magyarország része marad, és nem jön létre Szlovákia? Mi lett volna a szlovákokkal?Az egyik legismertebb szlovák kortárs író utópisztikus regényében az erőszakos asszimiláció hatására kivándorló népesség a Csendes-óceán közepén, Francia Polinéziában, Tahiti gyönyörű szigetén talál új hazára, távol a nyugati civilizációtól. A Milan Rastislav Štefánik vezényletével ide érkező, szabadságra vágyó nemzet déltengeri álma azonban a magukkal hordozott tradíciók, az újjáéledő nacionalizmus és a kulturális különbségek kiváltotta összecsapások miatt elég hamar légvárnak bizonyul.Kelet-Közép-Európa huszadik századi históriájáról és a jelenét is meghatározó legrosszabb társadalmi beidegződésekről ennyire hátborzongatóan szórakoztató módon még sehol nem olvashattunk.

● Fehér Renátó: Torkolatcsönd (Magvető)

Az idei év egyik legizgalmasabb versnyelvével hívja fel magára a figyelmet a harmincas generáció egyik jelentős magyar költője. Azt mutatja meg, milyen nehéz megszólalni: személyesen vagy egy társadalmi csoport tagjaként.

Elképzelt helyzetekkel és kifordított mítoszokkal szembesülünk, vers-olvasói rutinunkra nem számíthatunk. Ez után a könyv után talán mást jelent majd hallgatni, és más érzés lesz megszólalni is. Mert a Torkolatcsönd a megszólalás előtti nyelv lehetőségeit keresi egy olyan társadalmi közegben, ahol a szavakat már sokan sokféle módon használták fel és ki. „Jöjjenek / a raccsoló dadogók / az afáziás hadarók / & a tikkelő jelelők” – olvasható az első, cím nélküli versben. Később is visszatérő téma lesz a traumafeldolgozás, melyet beszédzavarok színrevitelével ábrázol a szerző. Rájövünk, hogy lehet beszédes a hallgatás, és hallgatólagos a beszéd.

● Jonathan Franzen: Keresztutak (21. Század Kiadó)

Franzen korunk egyik legkiválóbb regényírója. A Keresztutak egy szét-eső család történetét állítja a középpontba, eközben az Egyesült Államok közelmúltját, politikai, szellemi és társadalmi mozgásait is bemutatja, a hetvenes évektől kezdve napjainkig.

Hildebrandték Chicago mellett élnek, az apa, Russ egy modern keresztény közösség lelkésze. Felesége, az elhízott Marion évtizedes titkokat és nyomasztó terheket hordoz magában; legidősebb fiuk, Clem már elköltözött, és olyan döntést készül hozni, ami elfogadhatatlan apja számára. Öccse, Perry nagyon okos és szereti a drogokat; Becky a jó kislány, akit mindenki csodál és irigyel; és van még egy kisöccs, Judson, akinek vélhetően majd csak a folytatásokban bontakozik ki a története, de a jelek szerint neki sem lesz egyszerű élete.

A Keresztutak ugyanis egy trilógia első könyve, de önmagában is kerek egész. Franzen sokat tanult a forgatókönyvíróktól is, és bátran használja is ezeket a fogásokat. Az egyes szereplőkről írt fejezetek úgy működnek, mint regény a regényben: egy-egy mellékszereplő mögött is óriási dimenziók tárulhatnak fel.