Az elfogadás új szintjén

Mit él meg egy középiskolás fiú, aki egyszer csak a baráti vonzalomnál többet kezd érezni egy egyetemista fiú iránt – de az nem viszonozza a közeledését? Keserves lelki kínok gyötrik – Luca Guadagnino Szólíts a neveden című drámája legalábbis ezt mutatja. De azt is, hogy a fiú kamaszkorának mégis ez a legszebb nyara.

Perzselő nyárban, varázslatos olasz vidéki környezetben játszódik az André Aciman magyarul is megjelent regénye alapján forgatott kedves, fájdalmas, igaz meleg love story. Egy előkelő ódon villában tölti a nyarait szüleivel Elio (Timothée Chalamet), a 17 éves amerikai srác. Művészettörténész édesapja a vakáció alatt vendégül látja egyik tanítványát, a doktori disszertációján dolgozó Olivert (Armie Hammer). A két fiú rapszodikus kapcsolatát bontja ki a film.

A véletlen úgy hozta, hogy a Szólíts a neveden című opusszal párhuzamosan egy másik film is fut a hazai mozikban, amely hasonló kapcsolat életképességével foglalkozik, ám egy egészen más szociális hátteret vázol. A Szlovák Filmklubok Társasága által forgalmazott God’s Own Country című, 2107-es angol dráma (szlovák címe: Na konci sveta) Skócia kietlen tájain játszódik. Francis Lee rendezte, aki arra helyezi a hangsúlyt, hogy egy melegkapcsolat kibontakozásának hátterében megmutassa, vajon a primitív körülmények között, érzelmi sivárságban elő, gyomorfordító mocsokban dolgozó farmer fiút fel tud-e emelni a nihilből egy kapcsolat a civilizáltabb életmód távlatával.

E két mozgókép képet ad arról, milyen kultúrája van a melegfilmeknek ma. A 2005-ös Brokeback Mountain – Túl a barátságon óta a vászonról is megtudhattuk, hogy néha az egymás iránti érzelmeikben a keménykötésű cowboyok is túllépnek a barátságon. A film Oscar-díjas rendezőjének, Ang Leenek köszönhetően nagyot lépett előre a műfaj, és azóta is mérföldeket halad a téma mind mélyebb, hitelesebb feltárásában, messzire jutva attól az egykori, egyoldalú, sztereotip ábrázolástól, amely inkább csak (ki)nevettetett (és ártott). Tanúság az elfogadásra az is, hogy a Szólíts a nevedent négy kategóriában jelölték Oscarra. Akár a legjobb film is lehet, emellett Timothée Chalamet a legjobb színész díjára esélyes. Meg is érdemelné az elismerést: a kamasz Elio megformálásával a vállán viszi a filmet, tökéletes, autentikus átéléssel. A Szólíts a neveden nem kertel, kereken odateszi mindazt, ami egy nagy szerelem velejárója (holott a visszafogottabb 80-as évek elején járunk). Élethű jelenetek mutatják meg Elio testi-lelki szenvedését és vágyainak beérését. A kitárulkozó, őszinte hang nagy erénye a filmnek. Teljesen új eleme, hozadéka pedig az, amit nem igazán láthattunk még moziban: apa és meleg fia viszonyának a láttatása. Az, hogy az apa támogatón bevallja gyermekének: neki nem volt lehetősége megélni, el kellett fojtania olyan vágyait, amelyek a fiából szabadon előtörhetnek, ha meri vállalni (mellbevágó igazsággal szembesítő fordulat ez).

Nem kell félni a film nyitottságától, őszinteségétől, nem mutat semmi megbotránkoztatót, és nem csak azért nem, mert a legtöbb jelenetet a kibontakozás előtt elvágja egy gyors snittel (a képzeletre bízva a megoldásokat). A Szólíts a neveden szép képekkel, nagy természetességgel csak úgy odateszi, hogy ez van.