Az At Home Gallery huszonöt éve

A fotók mellett két művészettörténész szaktekintély, Zuzana Bartošová és Dušan Brozman szavai méltatják a somorjai zsinagóga negyedszázados művészeti múltját.

A kortárs művészek, akik a 25 év alatt az At Home Galleryben kiállítottak (többen alkotni is a helyszínen alkottak és inspirálódtak), zömmel helyspecifikus műveket hoztak létre, olyanokat, amelyekhez a zsinagóga szellemisége sokat hozzátett, illetve amelyek kölcsönhatásként a zsinagóga szellemiségét nagyban erősítették és történetéhez is hozzátettek. Miként erről beszélnek az általunk választott képek is az oldalon, Németh Ilona Munkácsy-díjas képzőművész Az Út című műve, valamint Monika és Bohuš Kubinskí gömbbunkerekből megalkotott többelemes és többrétegű műtárgyegyüttese. (Ők legutóbb maceszból kirakott csipketerítőt mutattak be a zsinagógában To Cache című kiállításukon. Az az emlékezetnek azokat az információtároló elemeit foglalta magába, melyek a kenyérhez, a csipkéhez, a terített asztalhoz, a maceszhoz és a kiállítás teréhez kapcsolhatók.)

A galéria onnan kapta a nevét, hogy tulajdonosai és vezetői, Kiss Csaba és felesége, a Kanadából ideköltözött Suzanne az első kiállításaikat még saját panellakásukban rendezték. A galéria később „vándorolt át” az 1912-ben épült zsinagógába. A használaton kívüli, lepusztult és romos épületet azonban előbb rendbe kellett hozni és fokozatosan restaurálni, ám ezalatt is folyamatosan zajlottak benne kulturális rendezvények, kiállítások, koncertek. A Kiss házaspár zsinagógabeli tevékenységével elsősorban a kortárs művészetek bemutatását vállalta.

„Nem vagyunk sem művészek, sem művészettörténészek, egyszerűen szerettünk volna létrehozni egy méltó teret a kortárs kultúra bemutatására, ugyanakkor ezt tartottuk a legmegfelelőbb eszköznek arra, hogy ismét élettel töltsük meg az egykori zsinagógát” – vallják a galéria 1996 és 2011 közötti időszakát bemutató, előző albumukban.

Törekvésük eredménye, hogy a kortárs művészet és zene otthonává, különböző kultúrákhoz tartozó emberek találkozóhelyévé, egyben a sokszínűségnek és a megnyilvánulás szabadságának a befogadóterévé vált a zsinagóga és a mellette – az egykori zsidó iskola felújított épületében – kialakított művészeti központ és alkotóház,melyetadalailámanyitottmeg. Zuzana Bartošová az összegző albumban azzal zárja Kiss Suzanne és Csaba negyedszázados tevékenységének méltatását, hogy „munkájuk jól példázza, hogyan válhat egy kisváros néhány kivételes embernek köszönhetően jelentős kulturális központtá”. Ezt azzal támasztja alá, hogy „sikeresen küzdöttek meg a Szlovákiára jellemző lemaradással, jelesül a bezárkózással és az inkább befelé forduló, a nemzetközi történések helyett a hazai problémákkal foglalkozó attitűddel. Nekik köszönhető, hogy több alkalommal is találkozhattunk a dalai lámával, hogy őszentsége első látogatása előtt támogathattuk a mandala létrejöttét, valamint az is, hogy időről időre külföldi művészek figyelemre méltó tárlatán vehetünk részt”. Bartošová úgy látja, a páros a hazai alkotók közül is magabiztosan válogat. A felsorolásában Jana Želibská, Németh Ilona, Varga Emőke, Bartusz György, Daniel Fischer, Monika és Bohuš Kubinskí, Marek Kvetan, Patrik Kovačovský és Ivan Csudai neve szerepel.

A fentebb leírtakkal rímel Dušan Brozman megállapítása a könyv előszavában: „A fővárostól alig pár kilométerre ez a magánkezdeményezés olyan oázissá nőtte ki magát, amely a mai napig mentes a pozsonyi intézmények konkurenciaharcától. Rendezvényeit a szakmai és a laikus közönség egyaránt látogatja.”

Aki az At Home Gallery eseményein megfordult, az tudja, hogy Kiss Suzanne és Csaba számára – Dušan Brozmant idézve – „a kultúra nem elvont fogalom, ők nem trendekkel, hanem emberi értékekkel dolgoznak. Kezük alatt a zsinagóga a művészetek és az emberi méltóság védelmének egyedi intézményévé vált.”

Telibe talált, pontos és mérhetetlenül fontos igazságot megfogalmazó végszó ez, egyben kiindulópont is a következő huszonöt évhez.