Az arany markában

# Manapság már nem készülnek igazi klasszikusok. Ennek az igazi nagy színészek, a vén rókák látják a legnagyobb kárát. Marlon Brando például Dr. Moreau-ként bohóckodik, Robert De Niro Rockyt és Bakacsint üldözi, és így tovább. Tíz szerepből legjobb esetben is csak egy hagy maradandó nyomot a filmtörténetben. Gene Hackman is az előbb említett színészistenek generációjába tartozik. A Francia kapcsolat főhőse mostanában hol könnyed komédiákban (Madárfészek), hol egyszernézős akciófilmekben (Ellenséges terület) tűnik fel, ami ugyan jelentős színvonal-emelkedést eredményez a filmek megítélésénél, de távol áll műfajteremtő műveitől. Új filmjével viszont sikeresen idézi vissza Popeye Doyle-t és társait, az ódivatú betörőmozi mégsem a „10 szerepből 1 maradandó” tételét erősíti.

Joe Moore és csapata profik. Profi módon rabolnak. Főleg gyémántot, de akármi belefér. Az új feladat sem tűnik megoldhatatlannak. Ám amikor egy újonc is hozzájuk csapódik, a dolgok kezdenek kisiklani Moore kezéből. Megkezdődik az átverések sorozata.

Ez a sztori már el lette mesélve. Nem is egyszer. Elmesélték már jól, esetleg rosszul, de az öreg betörő-ifjú tanítvány téma bőven ki lett merítve, emlékezzünk csak a nem túl régi Szajréra. Hollywood ötlettelenségét ismerve azonban egyáltalán nem meglepő, hogy újra „feltörték a széfet” és ripsz-ropsz lezavartak egy szajré-filmet. Elárulhatom, hogy a Heist a legjobb kezekbe került.

David Mamet az a férfi, akinek a ‘90-es években sikerült segédkeznie néhány klasszikus létrejötténél. Ő írta ugyanis a Glengarry Glen Ross és az Amikor a farok csóválja forgatókönyvét, így kiválóan ért a pengeéles párbeszédekhez és a cselekményszövéshez. Ez Heist sokadik munkája (ő volt a rendező is), és ezúttal sem kell csalódnunk benne. A teljesen átlagos történetet nem hígította fel high-tech marhaságokkal, és öncélú hatáskeltéssel, hanem egyéni stílusjegyeit megtartva megalkotta az új évezred első film noir-ját. A Gene Hackman, Danny DeVito, Delroy Lindo fémjelezte színészgárda csak elősegíti a régimódiság érzetét, de a fiatalabb arcok, Sam Rockwell (Halálsoron) és Rebecca Pidgeon sem vallanak kudarcot. Mondanom sem kell, Hackman járt a legjobban a szereplők közül. Egyedi karaktere – miszerint nem hátráltatja szerelem, nem engedi, hogy bárki dróton rángassa, és habozás nélkül megöli, aki életére tör – igazán nagyszerű alakításra „kárhoztatja”, és sikerül neki a felsorolt jellemvonások ellenére is érzelmekkel felruháznia a figurát. Maga a cselekmény az, ami meggátolja, hogy a Heist nyomot hagyjon maga után, hisz már az első perctől sejthetjük a film végét, és tudjuk, hogy az átverések labirintusából ki kerül ki győztesen. Tehát, ha meglepő ötletekben nem is bővelkedik a Heist, azért a stílusos rendezés miatt feltétlen figyelmet érdemel. De vajon meg is kapja? (mozinet)

Az arany markában, (Heist), színes, amerikai film, 111 perc, Rendezte: David Mamet, Szereplők: Danny DeVito, Delroy Lindo, Gene Hackman, Rebecca Pidgeon, Ricky Jay, Sam Rockwell