Az Arany Málna „legjobbjai”

Santa Monica. Lindsay Johan és Eddie Murphy is a „nyertesek” között szerepelt idén a hagyományosan az Oscar-trófeák átadásának előestéjére időzített Arany Málna díjosztáson, amelyen immár 28 éve a legrosszabbnak tartott filmes produkcióját „jutalmazzák” egy erre a célra alakult amatőr filmes zsűri tagjai.

Santa Monica. Lindsay Johan és Eddie Murphy is a „nyertesek” között szerepelt idén a hagyományosan az Oscar-trófeák átadásának előestéjére időzített Arany Málna díjosztáson, amelyen immár 28 éve a legrosszabbnak tartott filmes produkcióját „jutalmazzák” egy erre a célra alakult amatőr filmes zsűri tagjai. Murphy ráadásul három málnával térhetett haza a ceremóniáról.

Az Oscar-ceremónia paródiájaként elhíresült díjosztáson a 21 éves, a botránykrónikában is előkelő helyen szereplő Lindsay Johan az Arany Málna zsűri által az év legrosszabb filmjének minősített I know who killed me (Tudom, ki ölt meg engem) című alkotásban egy ikerpár megtestesítésével érdemelte ki szombaton este az „elismerést”. Chris Silverston rendező filmje valósággal tarolt az Arany Málnák földjén: nyolc kategóriában nyerte el a díjat, a zsűri nemcsak magát a filmet, a rendezőt, a forgatókönyvet és a női főszereplőt „jutalmazta”, hanem egyebek között málnát szavazott meg számára a következő kategóriában is: „A leggyengébb mentség egy horrorfilmre”.

Eddy Murphy a maga nemében feltehetően egyedülálló Arany Málna-kollekciót vihetett haza: a 46 éves filmsztár a Norbit című komédiában három szerepet alakított és a zsűri szerint mindhárommal kiérdemelt egy-egy díjat: mint a legjobb férfi főszereplő, mint a legjobb férfi mellékszereplő – és mint a legjobb női mellékszereplő...

A hivatalos hollywoodi filmvilágnak szánt fricska szerepét betöltő díj létrehozását egy, az Oscar alkalmából adott vacsora során kezdeményezte John Vilson publicista 28 évvel ezelőtt. Akkor a hivatalos ceremónia befejezése után rendezték meg a paródiát, a következő évben már közleményt adtak ki a jelölésekről és a helyi sajtó kinyomtatta, a negyedik évben már a CNN és két hírügynökség is beszámolt az amatőr rendezvényről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?