Augusztus végén, de lesz Kisvárda

ee
Kisvárda |

Augusztus 21. és 29. között, a tervezett és már meghirdetett versenyprogrammal, magas művészi értékű kínálattal, hallgatói minifesztivállal és három workshoppal meg lesz tartva a 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja – jelentették be a szervezők.

A születésekor a határon túli magyar színházak szemléjeként életre hívott, az utóbbi bő évtizedben már a magyar színházművészet határokat nem ismerő egybetartozását hirdető rendezvény az eredeti tervek szerint ezen a héten zajlott volna, de az idei évfolyam a koronavírus-járvány kapcsán életbe lépett korlátozások miatt egy időre bizonytalanná vált. Hiába változott ugyanis a név, Kisvárda továbbra is elsősorban a határon túli színházak versenye, ahol kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és szlovákiai társulatok mutathatják meg művészi törekvéseiket és ismerhetik meg egymás munkáját. A fesztivál szervezői most érezték úgy, jó eséllyel újabb határzár nem lehetetleníti el a nyár végi időpontot, és ha minden jól megy, a közönség is helyet foglalhat a nézőtéren.

A fesztivál versenyprogramjában nagyrészt olyan előadások szerepelnek, amelyek klasszikus drámai történeteket gondolnak újra a 21. század kihívásai felől – vagy mai történeteinkhez találják meg a klasszikus párhuzamokat, fogódzókat. A kassai Thália a 2019/2020-as évad legfontosabb vállalkozását viszi el Kisvárdára – a Ma már nem mész sehova című „opera-operett-oratórium-interaktív színház” mindenképpen megérdemli a figyelmet. Faragó Béla, Forgács Miklós és Czajlik József művében egy diáklány vizsgázni indul, de megtámadják és megverik, a hatóság és az állam pedig nem az áldozatot védi, hanem ellene fordul, és bűnösnek kiáltja ki. Az alapszituációból három lehetséges történet, három lehetséges műfaji változat bomlik ki: egy apokaliptikus opera egy világméretű összeesküvéssel, egy groteszk operett a tudás hatalmáról, valamint egy oratórium az újra és újra végigjárt útról... 

A Jókai Színház Miroslav Krleža A Glembay ház című drámáját mutatja be, amelyet Martin Huba állított színpadra Komáromban. Szerepel a kisvárdai versenyprogramban Ibsen Peer Gyntje is Pataki András rendezésében: az előadás a Soproni Petőfi Színház és a hetényi Csavar Színház koprodukciójában született meg, a címszerepben Gál Tamással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?