Árverésre bocsátják Kafka levelét, amelyben írói válságáról számol be

A száz éve elhunyt Franz Kafka 1920-ban keltezett, Albert Ehrenstein osztrák költőnek és kiadónak írt levelére lehet licitálni július 11-ig a Sotheby's középkori és modern könyv, kézirat és zenemű árverésén.

A német nyelvű, egyoldalas levélért, amelyben barátjának arról számolt be, hogy úgy érzi, már nem tud írni, az előzetes becslés szerint akár 90 ezer fontos (42 millió forintos) árat is kifizethet egy gyűjtő.

A levelet feltehetőleg válaszként küldte egy felkérésre, hogy küldjön anyagot a Die Gefährten irodalmi újságba. Kafka válaszában elárulta, hogy már három éve semmit sem írt.

Az árverési ház közlése szerint a levelet az észak-olaszországi Meranóból küldte 1920 áprilisa és júniusa között, ahol tuberkolózisa miatt kezelték egy szanatóriumban. Az írót 1917-ben diagnosztizálták a súlyos tüdőbajjal, de a levélben betegségéről nem írt.

Gabriel Heaton, a Sotheby's könyv- és kéziratszakértője elmondta, hogy Kafka az élete vége felé írt megható levélben kétségbeesésének ad hangot írói válsága miatt, és arról is ír, mennyire szeretne ismét dolgozni.

Testileg nagyon legyengült, mégis nagyon intenzív levelezést folytat élete utolsó nagy szerelmével, az író-fordító Milena Pollakova-Jesenskával, ami képes felszítani megújuló kreativitását. Tehát miközben kétségbe van esve, valójában csodálatos új írásai születnek még

– fogalmazott a szakértő.

Kafka ezt követően írta A kastély és Az éhezőművész című műveit. Az író 40 éves korában, 1924. június 3-án hunyt el.

Az árverésre bocsátott levelet Ehrenstein elküldte a képzőművész Dolly Perutznek. A levelet az Ehrenstein által használt borítékkal árverezik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?