Aranykamera díjat kap Mundruczó Kornél

art film fest
Kassa |

A kassai, 27. Art Film Fest nemzetközi mozgóképes szemle fővárosi sajtótájékoztatóján a szervezők bejelentették az idei művészvendégeket, illetve díjazottakat.

Az Art Film Fest Aranykamera díját idén eddigi filmes munkássága elismeréseként Mundruczó Kornél magyar filmrendező veheti át a Kassán június 14. és 22. között zajló fesztiválon. Peter Nágel programigazgató örömmel és azzal a reménnyel jelentette be az Aranykamera idei „tulajdonosának” a nevét, hogy minden valószínűség szerint végre összejön, amit négy éve szeretne elérni, hogy Mundruczó Kornél díjazottként vendége legyen az Art Film Festnek. 

Mundruczó Kornél a magyar filmművészet meghatározó egyénisége, akinek munkásságát világviszonylatban is elismerik, munkáit több rangos fesztiválon díjazták – áll az indoklásban. Amely a magyar rendező több filmklasszikusa mellett főként azokat a rendezéseit emeli ki, melyeket nálunk is vetítettek (fesztiválon, filmklubokban): Szép napok, Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja. 

A kassai fesztivál Színészmisszió díját a szlovák színjátszás markáns egyénisége, Roman Luknár, valamint a cseh színészóriás, Jiří Lábus veheti át. Roman Luknár szlovák és cseh filmek jelentős szerepeit, erős és emlékezetes karaktereit alakította már eddig is. De szerepelt magyar filmben is, a Jadviga párnájában, melyet Závada Pál regénye alapján Deák Krisztina rendezett. Ebben a Francit alakító szlovák színész Tóth Krisztina és Bodó Viktor partnere volt. Az Átkelő a Dunán (Chodník cez Dunaj) című 1989-es csehszlovák filmben (Miloslav Luther rendezte) Tarján Györgyivel, a Vladimír Balko rendezte A lélek nyugalma (Pokoj v duši) című drámában pedig Mokos Attilával játszott együtt. 

Jiří Lábusnak hosszan sorolhatnánk filmes szerepeit. Az idősebb nemzedék az Arabela című legendás csehszlovák sorozatból ismerheti Rumburak megszemélyesítőjeként, de játszott a Nap, széna és pár pofon című örökzöld komédiában is, legutóbb pedig Jan Švankmajer Rovarok című rendezésében.

Az Art Film Fest igazgatója, Milan Lasica díját idén Štefan Kvietik szlovák színész kapja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?