Kisvárosban élek, kicsi az utcánk is. Családi házak sora, ahol mindenki szomszédnak szólítja a másikat. Ez a szokás éppen húsz évvel ezelőtt alakult ki, amikor az utcát építeni kezdtük, a senki földjén, egy derékig érő gazzal benőtt dombocska tetején.
Áramszünet
Alig két hónapja, hogy új bódulatba esett az ország, mert végre bekerültünk az Európai Unióba. A mi kis városunkban is zajosan ünnepelték az eseményt. Olaszországi történész barátnőm éppen azokban a napokban látogatott el hozzánk, de nemigen érintette meg a belépés körüli eufória. Valami olyasmit mondott, hogy tartalom nélkül a forma csak formalitás marad... Igaz, annak idején, amikor először járt nálunk, torinói lakosként még kedves kis határvárosunkról is azt hitte, falu. Hogy mi köze mindennek a címben jelzett áramszünethez? Van köze. Apró, egyenesen nevetséges dolog, uniós léptékkel mérni sem lehet. Mert mi abban a pláne, ha egy városrészben egyetlen napra kikapcsolják az áramot?! Semmi. Az – immár uniós – lakosság felkészül rá, a kismaszekok szabadnapot terveznek, a háziasszonyok előző este megfőzik a másnapi ebédet, a postás pedig egyszer sem csönget, csak kopog és kész. Már normális esetben, ha az áramtalanított környék lakóihoz eljut a hír, hogy mi várható. Faluhelyen ott a hangosbemondó, és az emberek tényleg hallják is a közleményeket. De a városokban – akármilyen kicsik is – az utcazajban vagy meghallja valaki a hangosbemondót, vagy nem. A kérdés csak az, hogy akkor miért kizárólag ezzel az ötvenes éveket idéző, kikiáltós módszerrel tudatja a villamos művek a lakossággal, hogy valamilyen okból szünetelteti az áramszolgáltatást. (Előre megfontoltan, mondjuk, karbantartás céljából, és nem egy váratlan galiba miatt!) A fővárosban élő ismerőseim elámultak, hogy hát a „déli végeken” nem ismerik a szórólapot? Dehogynem. Naponta tele a postaládánk az ilyen-olyan szupermarketek és cégek fantasztikus híranyagával, hogy például három napig kettő ötvennel olcsóbb a parízer kilója, vagy hogy egy cég kedvezményes redőnyfelszerelési akciót, egy manikűrös meg kivételesen strapabíró műkörmöket kínál. De amíg a pozsonyiak azért morognak, mert az áramkimaradásról értesítő szórólapokat még a házak ajtajára, sőt a liftajtókra is levakarhatatlanul felragasztják, addig a mi kedves kis városunkban (mégis csak lehet abban valami, hogy a messziről jött külföldi véletlenül, és abszolút jóindulattal kedves kis falunak nézi) magára vessen, aki nem lesi naponta a hangszórós közleményeket. Az ő baja, ha bennragad a liftben, és minimum fél óráig dörömböl, amíg meghallja valaki, meg ha nem tudja használni a számítógépet, és a könyvelés nem lesz határidőre befejezve, ha a varrónő csak félig készül el a megígért kiskosztümmel, ha az olvadó hűtőben megromlik a kiklopfolt hús... A mi kis utcánkban nagyjából ilyesmik történtek. A délelőtt még csak elment valahogy, de fél kettő körül már a kilencedik szomszéd is kinn állt a ház előtt: „Felhívta valaki a villanytelepet?” „Hogyan, este hatig nem lesz áram?” „Kinek van gázsütője? A férjem éjszakai műszakba megy, meg kell sütnöm a húst!” Toporogtunk egy ideig, majd az egyik szomszédasszony kihozott három zacskó ropit, a másik néhány üveg ásványvizet meg egy kis bort... És mint régen, leültünk beszélgetni a lépcsőre. Észre sem vettük, hogy mikor kapcsolták vissza az áramot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.