Antigoné – Popzenével az antik drámáért

Ezúttal elnézhető a patetikus körítés, és elfogadható az indoklás, mely szerint a Duna a folytonosságot, az élet megállíthatatlanságát, a régi történetek újramesélésének fontosságát szimbolizálja. Hiszen a frissen megjelent album az előadás zenéjét tartalmazza (plusz három kimaradt dalt), amely nemrég nyerte el az év legjobb színpadi zenéje kategóriában a Deszka díjat. 

A két alkotó a Katarzia néven futó fiatal alternatív díva, Katarína Kubošiová és a hazai elektroszíntér egyik legfontosabb producere, kütyümágusa, zeneszerzője, Pjoni, azaz Jonatán Pastirčák. Mindketten szerepelnek is az Antigonéban, Katarzia legtöbbször a színészek között sétálva adja elő a dalokat, a címszereplő egyfajta alteregóját testesítve meg – helyette mond ki, tesz közérthetőbbé, helyez mai kontextusba általános emberi dilemmákat, Pjoni pedig oldalt áll a kütyüpult mögött. 
A próbák februárban kezdődtek, amikor még Ondrej Spišák rendező sem tudhatta, hogy pár hét múlva mennyire aktuális lesz ez a Szophoklész-tragédia, melyben egy fiatal lány és vőlegénye szembeszáll a zsarnok hatalommal, amely mindkettőjüket elpusztítja. A Kuciak-gyilkosság hatására új hangsúlyokat kapott az előadás, néhány új dal is született, bár a legnagyobb „slágerek” kicsit régebbiek – ilyen például a Neodvrávaj pánovi, amelyet az akkori miniszterelnöknek, Robert Ficónak ajánlott a duó, vagy a Nepohodlná osoba, amely az igazáért küzdő ember magára hagyatottságáról szól. Az Antigoné tavasz óta telt házzal fut a pozsonyi Nemzetiben, a nézőtéren rengeteg a fiatal, akiket nem az iskolából vezényelnek ki, hanem saját akaratukból vesznek jegyet. Katarziát és Pjonit bevallottan csaléteknek szánta a színház, az ő segítségükkel akarták közelebb hozni az ifjúsághoz ezt a bő kétezer éves történetet – ezért találták ki, hogy antik kórus helyett elektropopdalok szerepeljenek benne. A nagymácsédi gyilkosság és az ezt követő heves társadalmi-politikai zajlás azonban enélkül is elegendő reklámot csinált volna az előadásnak, amelynek kulcsmondatai az új fejlemények hatására olyanok lettek, mintha tegnap írta volna le őket a szerző. Katarzia és Pjoni pedig az események hatására kibővítette a projektet néhány új dallal, és önálló CD-t jelentettek meg Antigona címmel a Slnko Recordsnál. Az élet hozta így, szokás mondani, és esetünkben bizony ez sem klisé.

A dalok szépen beágyazódnak az előadásba, ám a szövegeket sikerült úgy megírnia ennek a fiatal hölgynek, hogy önálló életre kelnek – ha nem a színházban találkozunk velük, sőt, nem is tudjuk, hogy oda készültek, teljesen hétköznapi témákról hallunk. Például egy lány hirtelen távol kerül a húgától, akivel nemrég még a legjobb barátnők voltak. (Ez a dal Antigoné és Iszméné viszonyát boncolgatja.)

A hangszerelés végig minimalista, az énekdallamok sokkal bátrabbak, rakoncátlanabbak, kísérletezőbbek, mint Katarzia előző két albumán, bár azok sem éppen kommersz popslágereket tartalmaztak. Az összhatás itt-ott Tricky és Martina Topley-Bird úttörő jelentőségű együttműködésére emlékeztet. Remélem, nem orrolnak meg rám ezért a párhuzamért, de a lassan, méltóságteljesen hömpölygő alapokra kevert markáns, kopogó ütemek, a lázadó kántálásba torkolló ének, az egymással szembeforduló, majd szépen összekapaszkodó harmóniák számomra a brit triphop stílus csúcsidőszakát idézik.

És ha hozzátesszük, hogy az alkalmi duónak, illetve ennek a lemeznek is köszönhetően egy új generáció ismer meg egy antik tragédiát, igazi win-win helyzet áll elő. Nagyon fontos CD született, amely remélhetőleg az idei év legjeinek listáin is dobogós helyet ér el.