Angyalok és szabólegények

Ebben a városban egy festő felgyújt két-három hattyút. Egy meteorológus félre… hmm …stilizál. Az angyalok megakadályoznak egy abortuszt. Egy rendező a művház igazgatójával hadakozik készülő darabja miatt. Egy idős asszony a halálra készül – de ez utóbbi nem biztos, mert a színpadnak azt a részét nem sikerült megközelíteni.

A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium MEG+culpa csoportjának bemutatkozásában – az 53. Jókai Napok műsorfüzetében – ugyan fehéren-feketén ott áll, hogy „az előadást a közönség állva tekinti meg”, és ugyanez a figyelmeztetés a produkció előtt is elhangzik (azzal a kiegészítéssel, hogy az „állva” azt jelenti: a színpadon állva, ülve, fekve…, a játék körülöttünk zajlik, 75 percig), de ugye, az ember hajlamos azt gondolni, ez biztosan vicc. Pedig nem. A MEG+culpa ráadásul hazai terepen játszik, plusz a tavalyi fődíjas, nem meglepő hát, hogy a … – - – … (Save our souls)-ban a biodíszlet szerepét tisztelők, barátok hada vállalta, meg mindenki más, aki megérkezett az amatőr színházak seregszemléjének kedd esti nyitányára.

E sorok írója igen-igen kedveli a fizikai színházat, bár alapvetően abból a premisszából indul ki, hogy míg ő punnyad a zsöllyében, feszüljenek meg a szereplők. Nos, itt tulajdonképpen fordított volt a képlet, olyannyira, hogy eljött az a pillanat, amikor a közönség a történések legmeghatározóbb elemévé vált, egyenesen azt az érzetet keltve, hogy dehogyis vagyunk mi színházban, sokkal inkább valamiféle akcióművészeti kísérlet részeseivé váltunk. Belecsöppentünk egy emberkísérletbe, amelynek egyebek mellett az a célja, hogy lemérje, tömegben miként reagálunk hangokra, zörejekre, fényekre, rezdülésekre és mozdulatokra; mire vagyunk képesek azért, hogy a lehető legtöbbet kaparintsunk meg abból, amiért ide jöttünk. Mondjuk, hogy hazavigyünk valamit az elénk szórt igékből és érzéki képekből. (Egyébként bűntudatom van: a nagy tülekedésben spontán széttapostuk a hattyúk maradványait.) Aztán egy idő után a tömeg funkciót váltott: maga volt az a káosz, amelyből itt-ott kiemelkedtek a MEG+culpa jelenetei.

Tóth Gábor, a csapat rendezője – hasonlóan a tavalyi előadáshoz – idén is virtuóz szöveget ollózott össze egyebek mellett a katolikus egyház katekizmusából, Esterházyból, Spiróból, Dragománból, Madáchból, kedvenc filmek emlékezetes passzusaiból, hogy improvizációkkal kiegészítve felépítsen egy szerelmi háromszöget, egy családi drámát, egy transzcendens világot, egy művészi vívódás történetét… Meséljen angyalcsinálásról, életről, halálról, erkölcsi dilemmákról… meg amit akartok. És a szálak még össze is érnek. Arra pedig már csak utalni tudunk, hogy milyen jó kis diákszínházi műhely a MEG+culpa, a csoport tagjai milyen erős jelenlétet tettek hozzá ehhez a szövedékhez. Mit is mondhatnánk? Gondolat- és érzelemgazdag előadás volt. Szívesen megnéznénk még egyszer max. 59–79 másik nézővel. Az első nagy tanulság az idei Jókai Napokon: a színház él… és emberszaga van.

A Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat (azaz a KGSzT) mesejátékkal érkezett a Jókai Napokra – a Három szegény szabólegényt elsősorban a nyolcvanas évekbeli mesefilmként ismerjük, az „eredeti” Babay József regénye és abból készült színműve. Bodon Andrea rendezése a műkedvelő színjátszás hőskorát idézte meg a színpadon: minden további nélkül el lehet képzelni, hogy valamikor az 1930-as években vagyunk, mondjuk a Komáromi (vagy a Kassai) Katolikus Legényegylet jótékonysági előadásán. Legfeljebb annyi a különbség, hogy itt és most a szereplők kicsit bátrabban ölelkeztek, és kissé merészebb gesztusokkal reagálták le a darab fő humorforrását (Selyem Péter tulajdonképpen Selyem Katalin, Posztó Márton, a vándor jurátus viszont többször is a fiúruhás leányzót vonja a karjaiba, amin mindenki megdöbben). 

Alapvetően klasszikus, szinte retro jellegű előadást láttunk: szövegközpontú, epikus gerincű produkciót, mutatós jelmezekkel és jelzésszerű díszletekkel, élő zenével, népdalokkal, táncbetétekkel, itt-ott kedves személyes pillanatokkal és tulajdonképpen kevés játékkal, merev jelenetezéssel. Két világ találkozik ebben a darabban: a szabólegények népmesei motívumokkal megtűzdelt sztorija belefolyik egy Mikszáthot idéző felvidéki városi históriába, a korrupt kassai főbíró, a harácsoló gonosz báty és a kisemmizett kisebbik fiú történetébe. És ez van itt nekünk elmesélve.