Angyali szerepkör, amit ő betöltött

Elsőéves volt a színművészeti főiskolán, amikor Kaszás Attila már a harmadik évében járt a legendás pedagóguspáros, Horvai István és Kapás Dezső osztályában. 

„Azon kevés emberek egyike volt, akit a Vígszínházban is ugyanolyannak láttam, mint korábban, a főiskolán. Az emberi minősége semmit sem változott. Nyitott, természetes és nagyon ambiciózus volt. Erős, összetartó fiúcsapatba került. Ott volt Rátóti Zoltán, Méhes László, a másik osztályban Rudolf Péter. Később én is társultam hozzájuk, ahogy ez a főiskolán lenni szokott, sőt fel is léptem a zenekarukkal. Közös bulik voltak, szilveszterek. Szerettünk együtt szórakozni. A főiskola olyan hely, ahol mindenki a saját dolgával van elfoglalva, de a vizsgákon láttuk, ki hogyan teljesít. Jól emlékszem Attiláék Mahagonny-vizsgájára. Tehetségesek, dolgosak, szorgalmasak voltak. Hajtottak bennünket is reggeltől estig. A többi osztály megközelítőleg sem volt bent annyit, mint mi, akik sokszor késő éjszakáig vagy hajnalig próbáltunk. Sok kiemelkedő, de nagyon különböző képességű ember volt együtt. Attila szorgalmát, odaadását nem lehetett nem észrevenni.”

Pápai Erika első színpadi főszerepét a József Attila Színházban kapta. Harmadéves volt a főiskolán, osztályának egy része a Vígszínházban volt gyakorlaton. Kaszás Attila akkor már frissen szerződtetett tagja volt az ottani társulatnak. A kétfejű fenevad főszerepét játszotta.

„Gyorsan jutott jelentős feladatokhoz – emlékezik Pápai Erika. – Ami a legfontosabb így utólag visszagondolva: közösségteremtő, meleg szívű, nagyon szerethető fiú volt. Kapocs az emberek között. Aztán én is a Vígszínházba kerültem, és irgalmatlan mennyiséget játszottunk együtt. De már a főiskoláról is hívtak bennünket duetteket énekelni a televízióba. Tévésorozatban is szerepeltünk. Hamar lettünk partnerek. Ő is énekelt, én is énekeltem, gyakran összehoztak bennünket. Attól a másodperctől fogva, hogy már nem volt látható, hogy két évvel fiatalabb vagyok nála, színpadon is, kamera előtt is sokszor játszottunk szerelmespárt. Nagyon mély, személyes szimpátia volt köztünk.”

Prózai és verses műsorokba, hangjátékokba, sőt még szinkronszerepekre is együtt hívták őket. A Vígszínházban főleg zenés darabokban láthatta őket a közönség. De nem pusztán a zene, hanem maga a színház, a szakma szeretete dominált kettőjük kapcsolatában.

„A Csókos asszony mindkettőnknek nagy kihívást jelentett. Iglódi István volt a zenés mesterség tanárunk. Nekünk a közös munka nyelve nagyon könnyű volt. Egyezett az ízlésünk, a színpadi gondolkodásunk. Mivel harmadéves korától a Vígben volt, Attila már az ötödik évét töltötte ott, amikor én oda kerültem. Ő már gyakorlottabban közlekedett a színházban, és még dédelgetett is, hiszen az osztályfőnökei vitték oda. Én pedig megérkeztem. Lányként, abszolút kezdőként. De mivel egyformán gondolkodtunk, nagyon jó és iszonyú könnyű volt együtt játszanunk. Ez így is maradt végig köztünk, sőt átment metakommunikációba. Egymásra néztünk, és tudtuk, mit akar a másik. A West Side Storyban sok volt a próza, sőt az inkább próza volt. Ott rengeteget dolgoztunk ketten, külön. Folyosón is, öltözőben is. Az mindkettőnktől komoly művészi munkát igényelt. Mindkét darab sokáig ment, és mindkettőnk számára kirobbanó sikert hozott. A West Side Storyval a mennybe mentünk, minden díjat megkaptunk rá. A padlást is nagyon szerettem, de az egy aranyos gyerekdarab. Annak a különlegességét az adta, ahogy elkészült. Presser és Dusán által. Áldott periódusban írták meg a darabot, különleges színfolt lett mindannyiunk életében. Attilának volt benne egy dala, a Fényévtávolság, amit soha senki nem tud úgy énekelni, mint ő. Neki írták. Róla szólt, csodálatos szöveggel. Hatalmas belső átéléssel énekelte. Közös szakmai életünk fontos epizódja A padlás, de nem a csúcsa. Nekem ez a véleményem, de ő, szegény, nem tud mit hozzátenni.”

További nagy sikerei, Büchner Leonce és Lénája Pap Verához, Kleist darabja, Az eltört korsó Kerekes Évához, a Macbeth Eszenyi Enikőhöz kötötték Kaszás Attilát. A legtöbbet azonban Pápai Erikával játszott együtt.

„Végtelenül közel álltunk egymáshoz. Minden gondolatom erősen kötődik Attilához. Sok mindenben segített, mellettem állt. Erre igazán akkor döbbentem rá, amikor elment. A hiányát akkor fogtam fel. És azt az elképesztő erőt is, amely áradt belőle. Sugárzott, mint a Nap. Ettől lett az angyali szerepkör, amit betöltött. Ennek a hatását érzem most is. Rengeteg fórumon próbáljuk megtartani, felerősíteni a jelenlétét, bár nem is kellene, hiszen továbbra is velünk, köztünk van. Már készülünk a komáromi emlékestre, születésének 60. évfordulója alkalmából. Folyamatosan kapcsolatban vagyok az ottani szervezőkkel, pedagógusokkal. A Kaszás Attila Szavalóverseny évek óta összeköt bennünket. Hívom a kollégákat, és első szóra jönnek. Annyit kell csak mondanom, hogy Attila. Sok nagyszerű művész ment el, akit gyorsan elfelejtenek. Már nem is tudják, ki volt. Itt egészen különleges dologról van szó. Attila nekem is, a közönségnek is több volt mint színész. Jelenség. Máshogy nem tudom megfogalmazni, csak így, a Jóistennel nem tudok feleselni. Jó színészből, sikeres színészből, díjazott színészből szerencsére sok van, olyanból is, akit nagyon szeret a közönség. Attilára úgy emlékeznek a nézők, hogy ő továbbra is képvisel valamit, amivel mindannyiunk életében jelen van. Az pedig nem más, mint az ő kivételes embersége.”

Sem a legelső, sem a legutolsó találkozásukra nem emlékezik Pápai Erika. Főiskolai éveik összemosódtak már. És ahogy külön-külön érkeztek meg a Vígszínház társulatába, az elszerződésük sem egy időben történt.

„Előbb Attila ment el, a Vígszínházból a Nemzetibe szerződött, és egy kicsit később én is elszerződtem. De még sokáig visszajárt A padlásba, és az nagyon jó volt. Egyszer elvittem a fiamat a Nemzetibe, hogy lássa őt a János vitéz címszerepében. Bementünk hozzá az öltözőbe. Nagyon büszke voltam rá. Csodásan játszott. De még egy időszak volt az életünkben, és az is nagyon mélyen belém vésődött. Az összes Iglódi István rendezte Szörényi–Bródy darabban benne voltunk Attilával. Ennek köszönhetően Szegeden, Esztergomban nagyon sok időt töltöttünk el együtt. Kit ringat a bölcső, Janikát… címmel a halála után kiadtunk egy CD-t. Verses meséket gyerekeknek és felnőtteknek. Önkéntes alapon, összefogásból készítettük. Díjakat nyertünk vele. A bevétellel a családot támogattuk. A róla elnevezett szavalóverseny minden évben integrálja a Magyarország határain kívül élő, tehetséges magyar fiatalokat. Mint fővédnök és zsűrielnök azon is mindig ott vagyok. A komáromi pedagógusszövetség nem kis munkát végez e téren. Nekem ez is nagyon élő, nagyon erős kapcsolat Attilával.”

Pápai Erika szervezője és szereplője is a készülő Kaszás Attila-emlékestnek a komáromi művelődési központban