Amikor oktat, akkor is úgy érzi, hogy játszik

Hogyan került kapcsolatba a bábokkal?

Azt hiszem, erre a legkönnyebb válaszolni: beleszülettem! Édesanyám, Mészáros Vincéné pedagógiai bábjátékkal foglalkozott, mese- és bábjátékíró volt. Az Óvodai bábjátékok című könyvével több szlovákiai óvodában is találkoztam. A gyerekkorom az amatőr bábozás bűvöletében telt el. Nem volt születésnap, névnap bábos köszöntő nélkül, az unalmat is sokszor a bábkészítés űzte el. Ez persze nem jelentette azt, hogy mi nem játszottuk el például az egri vár viadalát, hogy nem olvastam rengeteget, hogy nem másztunk fára és nem verekedtünk a szomszéd gyerekekkel. De így visszatekintve a bábjáték volt az a vezérvonal, amely mellett én felnőtté cseperedtem. Ez tett közösségi emberré is. Megtanított másokhoz alkalmazkodni, a mások munkájához igazítani a magamét. Ha például én voltam az oroszlán és az öcsém az oroszlán farka, akkor nem szaladhattam előre, mert ketten együtt jelentünk meg a bábszínpadon, és a nézőknek az együttes munkánk volt fontos. Felnőtt fejjel a bábjáték egy ideig csak az érdeklődés és a mellékes szórakozás szintjén maradt meg az életemben, mert közben elvégeztem a pedagógiát, az óvónőképzőt, az egyetemen pedagógia szakos előadó és irodalomtanár lettem. Az Irodalmi Múzeumban egy ideig restaurátorként, muzeológusként dolgoztam. Itteni, tizenegy évi munkám legizgalmasabb része az volt, hogy hogyan tudom közvetíteni az irodalom élményét a különböző korú látogatóknak. A gyerekcsoportok számára ezt nagyon sok esetben a bábjáték segítette. Később átcsábítottak a Színháztörténeti Múzeum bábtörténeti gyűjteményébe, s ettől kezdve a fő hivatásom a bábjáték és a bábtörténet lett. Húsz év alatt sikerült megalapozni, összeszedni egy nemzetközi rangú bábtörténeti gyűjteményt. Sajnos, ennek nincs kiállító helyisége, s így a látogatók előtt többé-kevésbé ismeretlen. A pedagóguslelkemet közben a pedagógusképzés vonzotta magához. Lehetőséget kaptam arra, hogy az óvónőképzőben, a tanítóképzőben a gyakorló pedagógusok továbbképzési rendszerében báb- és irodalom módszertant tanítsak. Természetesen az amatőr játék is megmaradt az életemben. A Pont együttessel rendszeresen készülünk gyerek- és felnőtt műsorokkal. Legutóbb a Templomi Bábjátékos Találkozón szerepeltünk. És a bábjátszó egyesület?

A közösségbe tartozni kívánó bábosok 1989-ben hozták létre Magyarországon a Bábjátékos Egyesületet. Kicsit annak hatására is, hogy a magyarországi bábosok nem érezték igazán a saját érdekvédelmi szervezetüknek az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség magyar tagozatát, amely 1962 óta működik és végezte, végzi a maga feladatait. A Bábjátékos Egyesület létrehozói szélesebb körben kívánták kihasználni a hazai bábos mozgalom lehetőségeit. Közben megváltozott a neve, a Magyar Bábjátékosok Szövetsége lett – vannak már tagjai Szlovákia, Románia területén, Újvidéken sőt Ausztriában is. A tagság kritériumának a magyar nyelvű bábjátékot tekintjük. Mindazok a pedagógusok, amatőr és hivatásos bábosok, akik a magyar nyelvet használják a közönség megszólítására, az egyesületen keresztül a magyar bábjátékos élet részeként működhetnek. Nyolc éven át voltam az elnöke, jelenleg a titkári tisztet töltöm be, ugyanakkor az UNIMA magyar központjának elnökségi tagja vagyok. Aktívan kiveszem a részemet a magyarországi és a határon túli magyar bábos eseményekben. A Csiribiri foglalkozásán említette, hogy a világ több országában szerepelt, többek között Kemény Henrikkel is, aki Vitéz János történetét mindenütt csak magyarul adta elő. Elmondta azt is, nagyon meglepte, hogy ennek ellenére mindenütt megértették. Milyenek voltak az egyéb tapasztalatai?

Sok országban jártam. Az európaikat talán kevésbé nehéz megítélni, mert a kultúránk azonos gyökerekből táplálkozik. A római keresztény kultúra egy egységes európai alapot adott, amiből Európában egy hasonló temperamentumú, szerkezetű és funkciójú, a nemzeti sajátosságokat figyelembe vevő bábművészet alakult ki. A történelem alakulása időben visszavetette a magyarországi bábjátékot. A tatárjárás, a törökdúlás, a háborúk, a szabadságharc, a világháborúk viharai, a folyton változó és folyton újrakezdő történelmi korszakok a bábjátékot ugyan nem tették lehetetlenné, de eredményeit nagyon sokszor elsöpörték. Tehát hiába tudunk arról, hogy volt bábjáték és voltak bábjátékosok, a régebbi korok tárgyi emlékei, írásos nyomai Magyarországon csak szórványosan maradtak meg. Rendszeres adatokat csak a 19. századtól tudtunk feltárni, és azt kellett megállapítanunk, hogy az európai bábtörténethez képest egy 50-100 éves elmaradással alakult a hazai bábjátszás. A cseh, német vagy a francia tárgyi emlékekhez képest töredék az, ami nálunk megtalálható. Viszont ott, ahol a bábjáték egy egységes fejlődési folyamatban jutott el napjainkig, nem alakult ki olyan sokféle árnyalata, változata, mint Magyarországon. Az elődök gyakran elfelejtett munkája mindig újrakezdéssel járt, új arculatot, új kísérleteket hozott a felszínre, ami ma már összesíthető. Sehol Közép-Európában nem volt az, ami nálunk a 1945-89 közötti időszakban, pontosabban a 80-as évekig, hogy államilag, a központosítás szándéka mellett csak egyetlen hivatalos bábszínház működését engedélyezték. Ennek volt a következménye, hogy egy nagyon erős amatőr mozgalom alakult ki, amelyben a felszínre törhettek a művészi törekvések, és ott realizálódott az alternatív színházi kísérlet, ami máshol az egymással vetélkedő színházak között valósulhatott meg. 1981 után közülük több hivatásos lett. Magyarországon változó gazdasági és technikai feltételek mellett ma tizenegy profi bábszínház működik. Mellettük mintegy harminc, nem műkedvelő, hanem független, 1-4 személyes kis társulat is dolgozik. Ők ugyan nem rendelkeznek játékhellyel, de a repertoárjuk, játékuk, műsoruk jobban alkalmazkodik a közönség igényeihez. Mobilisak, most már gyakrabban jutnak el külföldre is. A magyar bábjáték színessége, változatossága és sokarcúsága a világ egyre több pontján hívja fel a figyelmet erre a művészeti ágra. Utazásaim során nagyon távoli vidékekre, Mexikóba és Tajvanra is eljutottam, ahol a bábjátéknak egy másfajta kultúrája alakult ki, a gyökerei máshová nyúlnak vissza. A mexikói bábjáték részben az amerikai-spanyol hagyományokból építkezik. Döbbenetes élmény volt számomra az ottani antropológiai múzeum – ami a helyi néprajzi múzeum is – tárlata. A különböző indián törzsek viselete, használati tárgyai messziről nézve, összhatásukban azt az érzést váltották ki belőlem, mintha azok kalocsai, torockói vagy más közép-európai tájegységről származó viseletek lennének. Úgy tűnik, hogy a természetközeli életmód hasonló színvilágot, harmóniát fejlesztett ki a földteke egyik és másik részén. Láttam, hogy a spanyol gyerekek milyen egyértelműen reagáltak Vitéz László játékára. A jellegzetesen művészi magyar színházat már sokkal kevésbé értették meg – talán az európaisága miatt. Ugyanezt tapasztaltam Tajvanban is, ahol a Ciróka bábszínház is fellépett. A kínai közönség Kemény Henrik játékát, tehát a vásári játékot, Vitéz László jeleneteit tolmács nélkül is tökéletesen értette és élvezte. A Ciróka bonyolultabb, az európaiak számára katartikus élményt adó műsora a purgateátrum – ahol az európai népek rokonságát akarták kifejezni – a kínaiak számára érthetetlen volt. A műsorukban megjelenő európai hősök a kínai közönség számára összemosódtak, nem tudták, hogy mikor melyik kicsoda, nagyobb kontrasztokra volt szükségük. De azért nagy élmény volt, hogy Tajvanban mi voltunk a kuriózum, legalább annyira, mint nálunk egy kínai színház szereplése.A közelmúltban olvastam egy színházi tanulmányt, amelynek szerzője a magyarországi amatőr színházmozgalomról egyebek között azt jegyezte meg, hogy az a társadalmi változások után jelentősen visszaesett. Érez-e valami hasonlót a bábjátszáson belül?

Egyrészt igaz az, hogy a rendszerváltás után az amatőr mozgalom fokozatosan visszaszorult. Meggyőződésem szerint ez részben azzal magyarázható, hogy azok az úgynevezett amatőr csoportok, amelyek évtizedeken keresztül magas művészi ambícióval és adottságokkal szerepeltek a magyarországi bábos életben, például a Ciróka, a Kabóca, a szombathelyi Mesebolt, a Szegedi Kövér Béla bábszínház, azóta hivatásos bábszínházként működnek. Tagjaikkal elvégeztették a bábos színészképzés magyarországi iskoláit. Ugyanakkor vannak olyan kvalitásos műkedvelő csoportok is – s itt nem szeretném az amatőr szót használni –, akik nem választották a hivatásossá válás útját, pontosan azért, hogy a művészi értékeiket ne veszélyeztessék. Műkedvelőként, de ambiciózusan művészetet hoznak létre. Közéjük tartozik például a budapesti ASZTRA bábcsoport. Nemzetközi sikerekkel a háta mögött, s remélem még előtte is. Tényként kezelhető viszont az, hogy az a bábos csoportréteg, amely állami támogatással, például a művelődési házakban működött, szinte teljesen elsorvadt. A piacgazdaság megszüntette az állami támogatásokat. Egészébe véve azonban úgy gondolom, hogy az amatőr bábjáték nem szűnt meg, hanem hangsúlyozottabban a pedagógia irányába eltolódott el. Ugyanakkor itt még nem alakult ki a támogatásoknak az a rendszere, amely motiválná az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat arra, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. A bevezetett Nemzeti Alaptanterv is szorgalmazza, hogy az oktatásban alkalmazzák a bábjátékot, a drámajátékot. Ennek sajnos még ellentmond az, hogy a pedagógusképzésben a számítástechnika, a menedzserképzés, a közönségkapcsolatokat feszegető képzés mögött háttérbe szorult a bábozás, a bábmódszertan. A végzettek alacsonyabb óraszámmal, kisebb hangsúllyal, így kisebb tudással, módszertani és gyakorlati ismerettel lépnek ki az életbe. A pedagógus- továbbképzésben ugyanakkor nálunk kialakult egy olyan akkreditációs rendszer, amelyben a kötelező önképzés hétévenként bizonyos pontok megszerzését írja elő. Ebben lehetőség van az akkreditált bábtanfolyam elvégezésére is. Úgy látom, hogy az elmúlt egy-két év során egyre többen keresték ezeket a lehetőségeket, ami azt is jelenti, van esély arra, hogy a hiányosságokat pótolják. Az amatőr bábozás további területe a gyerekbábjáték. A pedagógus amatőr bábjátékosként veszi a bábot a kezébe, hogy segítségével szólítsa meg a gyermekeket. Az idén áprilisban rendezzük meg az országos óvodai bábos napot, ahová az ország minden részéből jönnek óvodai csoportok, hogy bemutassák egymásnak, ők mit csinálnak. Ez azt is mutatja, hogy ez a vonal most erősödik. Mivel az iskolai pedagógusok számára ilyen lehetőség nincsen, már iskolai csoportok is bejelentkeznek az óvodai találkozóra, mert fórumot keresnek maguknak. A pedagógus csoportok más iskolákon, óvodákban is vállalnak fellépéseket, tehát keresik a lehetőségeket a nyilvánosság felé. A gyerek bábcsoportok mozgalma a ’90-es évek elején nagyon eltűnt, mert megszűnt az az anyagi ösztönzés, amely biztosította a bábcsoportvezető pedagógusok nagyon alacsony díjazását. Most úgy tűnik, hogy ismét erősödik az erre való igény, feléledőben van a gyermekbábosok országos találkozójának a rendszere. Egy-egy pedagógus osztályközösséget, napközi otthonos csoportot, vagy közülük néhány gyereket fog össze szakkörbe. Ha jól emlékszem, most már kilencedik alkalommal készülnek fel Egerben arra, hogy fogadják az egész országból érkező csoportokat. Itt 15-18 gyerekcsoport mutatja be az előző évi produkcióját. A verseny előtt, az egyes régiókban megrendezett előfesztiválokon választják ki azt a 2-3 csoportot, amelyek közül továbbjuthat valaki Egerbe. A gyerekfesztiválnak húzóereje van. Tavaly a pedagógusok azt is megfogalmazták, hogy egyfajta képzést igényelnének, kérték, hogy biztosítsunk, szervezzünk számukra nyári tábort vagy vándor tanfolyamot. A cél az egyes régiók csoportjai közötti nagy szintkülönbségek megszüntetése. Részt vett több, a bábozást is támogató tanterv előkészítésben és megvalósításában. Mi a tartalmuk?

Ezek a pedagógia irányzatú főiskolák, illetve az alternatív képzés részére íródtak. Az alapfeltevésük az, hogy a bábjáték a maga lehetőségeivel az egyik legösszetettebb, ezért leghatékonyabb pedagógiai módszere. Játék és művészet, amely a gyermeknek nem csak a tudatos akaratát, hanem az érzelmi életét, a teljes személyiségét is mozgósítani tudja. Nem mindig direkt módon, de éppen ezért intenzívebb hatással tudja a gyerek személyiségét alakítani. A tantervben éppúgy szerepelnek a pedagógia lehetőségek, mint az oktatási felhasználhatóság kérdései az oktatási területeken. Ismerteti a hallgatókkal a különböző bábtechnikákat, a bábdramaturgia alapelemeit, a bábjátékhoz kapcsolódó elméleti ismereteket, a színház- és bábtörténet. Ebbe beletartoznak a színház- és bábdramaturgia összefüggései, a báblélektan sajátosságai. Természetes, hogy tartalmazza a gyakorlati képzést is. Röviden az egyik vonulata a bábkészítés a másik a bábmozgatás, bábjáték. Valamint annak a megértetése, hogy „ha tudom, hogyan játszom, akkor jobban meg tudom fogalmazni a saját magam számára azt is, hogy mit akarok a bábjátékkal közvetíteni”. Itt a művészetek közötti, a báb és irodalom, a báb és zene, a báb és képzőművészet kapcsolataira szándékozunk fokozottabban kitérni. A tantervek további témái közé tartoznak: a báb pedagógiai alkalmazása a szakköri munkán kívüli, az oktató-nevelői munkában, a bonyolult pedagógiai szituációk feloldása-megoldása a rögtönzés révén, az egyénnel való bánásmód, különösen tekintettel a kisgyerekekre, a csoportdinamikák feloldása egy-egy indirekt bábjelenet segítségével, a terápiás bábjáték diagnosztizálása különösen a problémás gyerekek esetében. Csak érintőlegesen beszélünk azokról a területekről, amelyek a pedagógia más területeit például a gyógypedagógiát érintik.Mit csinál szívesebben? Játssza vagy tanítja a bábozást?

Én legszívesebben játszom, de amikor úgymond oktatok, tehát átadom azt, amit én fontosnak tartok, akkor is úgy érzem, hogy játszom. Nem egyedül, hanem azokkal, akik partnereim abban a megmozdulásban, ahol valamilyen témát körüljárunk. A hallgatók számára nagyon sokszor tűnik úgy, hogy tényleg csak játszunk, s ezért az komolytalan dolog. Nagyon remélem, hogy a saját munkájuk, hétköznapjaik gyakorlata közben majd rádöbbennek arra, hogy milyen komoly dolgokkal játszottunk, hogy milyen könnyen lehet komoly dolgokkal játszani.A közelmúltban jelent meg A bábozás világa című CD-ROM-ja. Bemutatná?

Ez egy enciklopedikus CD-ROM. Könyv alakban nem lehetett volna ilyen terjedelemben megjelentetni. Pillanatnyilag ez az életem fő műve, amelyben megpróbáltam összefoglalni azt, amit a bábjátékról fontosnak tartok. 450 oldal szöveg mellett 900 kép, 40 perc videó mutatja be a bábjáték különböző arculatait. Az egyes témaegységekben így sem lehetett mélyebben elmerülni, de én úgy gondolom, hogy egy szubjektív, ám mégis teljességre törő képet sikerült a bábjátékról felvázolni. Keresztmetszetet ad a világ – beleértve Magyarország – bábtörténetéről, a jelenlegi tendenciáiról. A CD-ROM anyagát csak az tudja megnézni, akinek megfelelő minőségű számítógépe van. Ez pedig még nem jellemző minden iskolára, minden bábosra. Legalább is napjainkban még nem! Ezért az anyag bizonyos fejezeteit szeretném könyv, könyvek formájában megjelentetni. A bábos irodalom Magyarországon sem túl gazdag, van igény iránta.Milyen célokat tűzött ki maga elé?

A bábmúzeumot már nem merném a közeljövő tervének nevezni, hiszen a huszadik éve harcolok, illetve a bábosok szervezeteivel együtt harcolunk érte. Európában nincs még egy ország, ahol nincs bábmúzeum, és nem tudom, mikorra sikerül elérni, hogy legyen. Megvalósulása esetén ez nem egy halott múzeum lenne. Egy olyan bábos központtá szeretnénk alakítani, ahol a kiállítások mellett lennének bábozásra összpontosító foglalkoztató termek, gyerekprogramok. Egyik bázisa lehetne a pedagógusképzésnek, s helyet adhatna hazai és nemzetközi bábtalálkozóknak is. Van egy új célkitűzésünk is. Kemény Henrik, a vásári bábjáték utolsó magyarországi képviselője, istenadta tehetsége megmentette a családja színházát. A Népligetben állt egy mutatványos tér, amely egykor a szegény emberek szórakozóhelye volt. Ezt egy rossz politikai húzás 1953-ban szétverte. Nem államosította, szétverte. Az épületet – ha rossz állapotban is – akkor azzal az indoklással sikerült megmenteni, hogy a család még benne lakik. Kemény Henrik 40 éven keresztül szabotálta a bontási határozatot. Azután sikerült rá pénzt szerezni, műemlékké nyilváníttatni, amiben már nekem is kemény munkám volt. Most a Népliget közepén áll egy felújított kis fa szabadtéri bábszínház bódé, amiben nem történik játék, mert körülötte a volt mutatványos tér szemétlerakattá, elhanyagolt részletté alakult. Ennek a hajdani mutatványos térnek a területén szeretnénk egy emlékparkot kialakíttatni. Csak részben célunk a régi tér hangulatának visszaállítása. Viszonylag kevés anyagi ráfordítással, de nagy társadalmi összefogással, olyan játszótéri és szabadtéri színházi fórummá volna alakítható, ami a mutatványos térre összpontosítaná a nyári szabadtéri szórakozásnak egy részét, ahol Kemény Henrik bábszínháza legalább vasárnaponként mintegy befogadó színházként is szerepeltethetne amatőr és vidéki bábcsoportokat. Az egyesületünk tagjai között vannak művészek, akik közül már hárman vállalták azt, hogy emlékszobrot, emlékoszlopot készítenek el a tér fő tengelyvonalának a kimeneti pontjaira. A megvalósítás feladata a mienk, s szeretném még megélni.