Ami mulandó – és ami örök

A Szlovákiai Magyar Képző-művészek társasága tizenöt éves fennállásának legnagyobb tagsági kiállítása nyílt meg október 2-án a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében. A témát két ellentétes fogalommal, a múlóval és az állandóval határozták meg.

Érdekes, merőben újfajta válogatást láthat, aki megtekinti a kiállítást. Ez egyrészt az 1989-ben alakult SZMKT tagságának összetételére, generációs, stiláris és technikai sokrétűségére, másrészt pedig az adott téma – tehát a múló és állandó – értelmezésének viszonylagosságára vezethető vissza.

Mindenki kapaszkodót keres a változásban – akár ez is lehetne a kiállító művészek krédója. Van, aki személyes kérdésként kezelte a témát, mások globális problémát láttak benne. Szóhoz jutott a környezetvédelem kérdése, és akadtak, akik a társadalmi fonákságok leleplezésére összpontosítottak. Említést tehetnék – a teljesség igényét mellőzve – például Bott Mária és Gály Katalin alkotásairól, akik az elszálló pillanat megörökítésére vállalkoztak, Kalita Gábor jelzésértékű tárgyi üzeneteiről vagy Lipcsey György Vészjelek címen kiállított, környezetvédelmi töltésű plasztikáiról. Az élet jelenségeit, tapasztalatait fogalmazza újra munkáiban Kopócs Tibor, Kurilla Gábor vagy Schrantz György – azokat a mozzanatokat, melyek mindannyiunk életében megjelennek.

Fodor Kata és Darázs Rozália alkotásai még személyesebbek, emberi vágyakat mutatnak be, leleplezve a negatív érzéseket, így a hatalomvágyat, a törtetést is. Kovács Kálmán A Duna partján című neorealista festménye egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, mennyire mostohán bánik az ember az életkörnyezetével. A tájképfestészetet Vavrikné Szarka Erzsébet és Kovács Zsuzsa pasztelljei képviselik. Szarka Erzsébet ehhez annyit fűzött hozzá: „Hiszen a Természet is múló és állandó!”

A Szlovákiai Magyar Képző-művészek Társasága történetében először fordul elő, hogy a Nívódíjjal jutalmazott művésznek lehetősége nyílik bemutatkozni. ĺgy a kiállítóteremben most külön tárlat mutatja be a díjazott Szabó Ottó grafikus-festőművész munkáit. A képek – melyeknek a Nő került a középpontjába (miközben a történelmi háttér állandóan változik) – Szabó szakrális fogalmakkal operáló eddigi alkotásaihoz képest egy új, derűsebb életérzést villantanak fel.

A most kiállított, rendkívül gazdag anyag mindenkit el fog gondolkodtatni – ígérték az október 27-éig megtekinthető kiállítás rendezői. Ehhez csupán annyit fűznék hozzá: a „Múló és állandó”-hoz hasonló lélegzetvételű kiállítást tényleg ritkán láthat a hazai közönség.