A Taxi 3. az egész világon egyformán népszerű. Franciaországban több mint kétmillióan látták már, Magyarországon is kivételes sikert könyvelhetett el: csupán három hét alatt majd 250 ezren váltottak rá jegyet (Szlovákiában csak a közeljövőben mutatják be az alkotást).
Amerikában is kedvenc
A Taxi 3. az egész világon egyformán népszerű. Franciaországban több mint kétmillióan látták már, Magyarországon is kivételes sikert könyvelhetett el: csupán három hét alatt majd 250 ezren váltottak rá jegyet (Szlovákiában csak a közeljövőben mutatják be az alkotást). De azok, akik eddig kételkedtek volna benne, most végleg megbizonyosodhatnak róla, hogy Luc Besson kamaszkori története világsikerre született. Az egyik legnagyobb amerikai filmstúdió, a Twentieth Century Fox ugyanis megvásárolta a film amerikai változata elkészítésének jogát. A Fox forgalmazta Besson amerikai filmjét.
A szállítót is, amely szintén a Taxi szellemében készült, és a magas oktánszámú akció-vígjáték sikere úgy látszik, meggyőzte a stúdió vezetőit. Azt már biztosan tudják, hogy jövőre forgatni kezdik a sok kaszkadőrt és sok poént igénylő történetet, arról azonban még nincs döntés, hogy mennyit tartsanak meg az eredetiből: sem a rendezőről, sem a színészekről nem született még döntés. Egy biztos: a Taxi Amerikában is teljes gázra kapcsol. (IC Press)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.