Amerika kapitány esete a 21. századdal

HORVÁTH GERGŐ

Szuperhősfilmhez képest nagyon is aktuális kérdéseket feszegető és merész, helyenként már-már műfajidegen forgatókönyvvel tért vissza a mozikba az első Bosszúállók csapata. A politikai felhangoktól sem mentes, a 70-es évek kémthrillereit idéző és Robert Redforddal erősítő retróatmoszféra kimondottan jót tett az Amerika kapitánynak, amely így a Marvel (és Hollywood) jól olajozott gépezetébe is képes volt némi meglepetést csempészni.

A film története nem sokkal a Bosszúállók után játszódik. A terrorelhárításért és nemzetbiztonságért felelős S.H.I.E.L.D.-et kompromittálta az első részben megismert Hydra szervezet, mely a háttérben folyamatosan az új világrend kiépítésén dolgozik. Steve Rogers (Chris Evans) egyszeriben egy óriási összeesküvés közepén találja magát, miközben saját ügynöksége hajtóvadászatot indít ellene, rászabadítva a hősünk múltjából nem ismeretlen Tél katonáját (Sebastian Stan). A menekülés közben azonban szövetségesre talál a Fekete Özvegy (Scarlett Johannson) és Sólyom (Anthony Mackie) személyében, miközben végre Nick Fury (Samuel L. Jackson) is megkapja a neki járó játékidőt.

A szuperhősmozik esetében az első kérdés az, mivel ellensúlyozható az egész műfajra jellemző totális tétnélküliség. Mert a szuperhős nem hal meg, és a világ sem pusztul el a filmek végére, vagyis még csak be sem kell ülnünk a terembe ahhoz, hogy ismerjünk a végkifejletet. E műfaj esetében valóban a megtett út számít, és ez esetben mind a rendező (Joe és Anthony Russo), mind a forgatókönyvíró élt a lehetőséggel. A biztonság/szabadság kérdéskörét feszegető (az NSA lehallgatási botrányára egyenesen reflektáló) történet, Amerika Kapitány többdimenzióssá érett személyisége, a Bond- és Bourne-filmeket idéző menekülések és hatalmi játszmák sablonos, de a Marvel-családfánál mégis szokatlan komolyságot kölcsönöznek a filmnek. Emellett persze nem kell lemondani a megszokott egymondatos gegekről és CGI-orgiákról sem.

Amerika kapitány a számára idegen 21. századi problémákkal a maga naiv oldschool módján szembesül, s végül ez billenti egyértelműen pozitív irányba a mérleget, hiszen Joe és Anthony Russo (néhány helyen azért jócskán leülő) filmje immáron rendszerkritikus, kortárs tartalommal tölti meg az 1941-ben alapvetően propagandacélokkal életre keltett karaktert.

Amerika Kapitány – A tél katonája. Amerikai kalandfilm, 128 perc, 2014.