Alone Avenue – Már több mint hobbi

Számos tagcserén vannak túl, legtöbbször az énekesnők hagyták ott a fiúkat, időhiány, költözés vagy egyéb egyeztetési gondok miatt. A próbák, fellépések ugyanis egész embert kívánnak (vagy legalábbis felet, hiszen nálunk nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy kizárólag zenélésből élnek).

Facebook-profiljuk szerint dallamos metált játszanak, de már ez sem érvényes, mert nemrég kiposztolták, hogy „kissé eltérő hangzással és két új taggal, egy új fejezetet kezd az Alone Avenue”. A két új tag Fazekas Edina és Fekete Jakub, az eltérő hangzásról pedig az alábbiakban árulnak el egyet s mást.

„A YouTube-on hozzáférhető dalaink két-három évesek. Azóta változott az ízlésünk, és a jövőben összetettebb zenét szeretnénk játszani. De persze arra is ügyelünk, hogy még emészthető legyen a közönségünk számára, vagyis ne veszítsük el azokat, akik régóta szeretnek minket. Szóval zeneileg igényes, az ének szempontjából viszont melodikus számokat szeretnénk írni. A kettő nem zárja ki egymást, sőt szerintünk összeillik a könnyen megjegyezhető dallam és a technikás zene” – magyarázza Olivér.  Dani hozzáteszi, hogy az a bizonyos beharangozott új fejezet nemcsak zenei téren kezdődik, mivel egy évvel ezelőtt el kellett búcsúzniuk az énekesnőjüktől és a ritmusgitárosuktól. Emiatt ki is hagytak egy évet, mindenki a tanulmányaira koncentrált. Amikor március közepén kitört a koronavírus-járvány és hirtelen több idejük lett, újra feléledt bennük a zenélés iránti vágy.

Csak nemrég találtak rá Fazekas Edinára és Fekete Jakubra, akikkel már nem ott folytatják, ahol abbahagyták. Míg régebben a Guns‘N‘Roses-féle könnyen fogyasztható stílus képviselőit szerették, ma már a progresszív metál jövőjének kikiáltott Toskát, a magyar színtérről pedig a Nova Prospectet tartják izgalmasnak.

Ennek fényében még érdekesebbnek tűnik az a tény, hogy nemrég szép helyezést értek el egy tehetségkutatón a két évvel ezelőtti dalaikkal. Harmadikok lettek a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén, amelyet idén virtuálisan rendeztek meg, a beküldött videókat értékelte a zsűri. Kicsit csodálkoztak is ezen, de persze jólesett a szakmai elismerés.

„Azért nem volt lehetőségünk új anyagot küldeni, mert a szeptembertől bevezetett határzár elszakított egymástól minket. Csak egy karanténvideó jöhetett volna szóba, de végül elvetettük ezt az ötletet. A zenekar két tagja most Magyarországon van, hárman pedig Királyhelmecen. Ez azért is bosszantó, mert nemrég kaptunk egy próbatermet a város önkormányzatától, amelyet ingyen használhatunk. Épp berendeztük, hangszigeteltük és otthonossá tettük a helyet, amikor lezárták a határt, úgyhogy eddig csak néhány próbát tudtunk ott tartani. Sőt, ugyanezen okból kifolyólag az új tagokkal hivatalos zenekari fotók sem készülhettek, illetve addig halogattuk a dolgot, amíg végül már nem lehetett megszervezni a fotózást” – mondja Dani. Emiatt mi is csak próbatermi fotókat tudunk most mutatni róluk, bár azért némi öröm is vegyül az ürömbe, mert ezeken jól látszik a lelkesedés, amellyel a srácok zenélnek. Mihelyt lehet, szeretnének videóklipeket forgatni két új szerzeményhez.

Régebben a dalok is másképp születtek, mint mostanában: valaki vitt egy alapötletet, amihez a többiek hozzátették a maguk részét. Újabban előre megbeszélik, milyen hangulatú számot szeretnének írni, és a felmerülő ötleteket közösen vizsgálják meg és próbálják ki. Azokat az ötleteket sem vetik el, amelyek esetleg stílusidegenek, de minden tagnak tetszenek. Elárulták, hogy az egyik új szerzeményük például egy picit népdalhatásúnak tűnhet, legalábbis az ének szempontjából.

Néhányan közülük jártak zeneiskolába, ám egész más hangszerre, mint amin most játszanak. Olivér hét éven át tanult zongorázni, de saját bevallása szerint ma már nem emlékszik semmire. Jobban érdekelte a gitár, amin autodidakta módon tanult meg játszani. Ugyanez a helyzet Jakubbal is, aki kilenc hosszú éven át járt zongorára, aztán a nyolcadik évben felfedezte magának a gitárt.  

Edinával szerencséjük van a fiúknak, mert kettő az egyben alapon szövegírót is kaptak az énekesnő mellé. „Mivel verseket is írok, a dalszövegeim általában ezekből a versekből születnek, olyan témákról, amelyek engem foglalkoztatnak. Mivel korban nagyon közel állunk egymáshoz a fiúkkal, általában ők is megtalálják bennük saját magukat, a női szemszög ellenére. Szövegíróként figyelembe kell vennem azt is, mire fogékony a közönség, hiszen míg a vers egy intim műfaj, ahol a szerző a saját lelkét tárja az olvasó elé, a dal sokkal több emberhez eljut, ezért általánosabb dolgokról kell szólnia” – magyarázza Edina.  

A srácok egyetértenek abban, hogy ma már nem elég jó dalokat írni, az áttöréshez egyedi, akár meghökkentő ötletek is kellenek. Szerintük sok régebbi világsláger megbukna manapság, annyit fejlődött a könnyűzene. „Azt is látni kell, hogy a zenei életet nagyban befolyásolja a közösségi média. Nemcsak a dalok megosztással való terjesztésére gondolok, hanem arra is, hogy a zenekaroknak jelen kell lenniük ebben a térben. Akinek nincs Facebook-oldala, az szinte nem is létezik, mert a közönség igényli a folyamatos jelenlétet. Mi sokáig elhanyagoltuk ezt a dolgot, tulajdonképpen csak mostanában kezdtünk rendszeresen posztolni a közösségi platformainkra kis hangulatvideókat, fotókat, vagy akár egy-egy rövid üzenetet a zenekar körüli történésekről. És azt vettük észre, hogy a követőink száma az Instagramon egy-két hét alatt megduplázódott, csak amiatt, mert aktívabbak voltunk” – mondja Olivér.

Az Alone Avenue tagjaival egyébként Messengeren beszélgettünk, ami tényleg égi áldás ezekben a nehéz időkben, és úgy alakult ki oldott hangulat, hogy közben négy különböző városban voltunk.

Az internet azonban nincs jó hatással az élő zenére: az emberek mostanában inkább a YouTube-on néznek koncerteket, mint élőben. A srácok az utóbbi években azt tapasztalták saját városukban, hogy egyre kevesebben járnak koncertekre. „Míg akár öt-hat évvel ezelőtt is elég volt néhány plakát ahhoz, hogy tele legyen a nézőtér egy-egy zenei rendezvényen, manapság nagyon nehéz telt házat csinálni. Sajnos pont akkor csappant meg az érdeklődés a koncertek iránt, amikor mi elkezdtünk zenélni” – jegyzi meg Dani, hozzátéve, hogy a feltörekvő zenekarok ma duplán nehéz helyzetben vannak, mert a legtöbb ember azt szereti hallgatni, amit már ismer, kevesebben nyitottak az újra, mint régebben.

Az a paradox helyzet állt elő – legalább is az általuk ismert helyeken – hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek zenekarainak mai tribute-bandái nagyobb tömeget vonzanak, mint egy saját számokat játszó új csapat.

Az Alone Avenue a környék összes falunapján játszott már, úgyhogy bőven van tapasztalatuk ezzel kapcsolatban.

Arra a kérdésre, hogy hol szeretnének tartani tíz év múlva, kapásból érkezik a válasz: ők akarnak lenni a világ legjobb zenekara. Ennél kisebb célt tényleg nem érdemes kitűzni. Következő lépésként a hazai magyar fesztiválokon szeretnének bemutatkozni, például a Gombaszögi Nyári Táborban.  Számukra a zene már több mint hobbi, de persze nem terveznek tíz évre előre, maradnak a realitás talaján. Mivel egyikük jelenleg Budapesten, másikuk Debrecenben tanul, ottani klubokban is megpróbálnak majd fellépési lehetőségeket keresni. A zenéléssel keresett pénzt pedig a felszerelésük fejlesztésére tervezik fordítani.