Álmok a Gangesz felett

Dettre Gábor: „Hetekig próbáltunk a forgatás előtt...”Oláh Csaba felvételeAndrás már menthetetlen kábítószerfüggő. Leszokási kísérletei hatalmas csőddel végződnek, újabb próbálkozásra már alig van ereje. Juli kilátástalan kapcsolatban vergődik. Önző és erőszakos férje mellett, akit igazából csak a pénz érdekel, nincs már semmi öröme. Házasságukat nyolcéves kislányuk tartja össze. Azon a napon, amikor Juli találkozik Andrással, mindkettőjük életében hatalmas változás áll be. A fiú megígéri: ha Juli hozzáköltözik, és segít neki talpra állni, végleg leszokik a szerről. Súlyos, embert próbáló feladat, amit a nő magára vállal, de inkább azzal néz szembe, mint megfeneklett házasságával. Juli mindent odahagyva beköltözik a „pokolba”, hogy felépítsen egy emberi roncsot, hogy erős kézzel és erős lélekkel asszisztálja végig András rémisztő szenvedését.

Felhő a Gangesz felett. Dettre Gábor (1956) új filmje Ternyák Zoltán és Tóth Ildikó főszereplésével. Észt, lelket és gyomrot egyszerre felkavaró alkotás arról, amit nem szívesen látunk, s amiről nem szívesen beszélünk. Drogtörténet annak minden mögöttesével. Ha egyetlen mondattal kellene meghatároznom a filmet, csak annyit mondhatok: hátborzongatóan őszinte munka. És nemcsak a rendező – a két színész részéről is. Ternyák Zoltán az életét tette a vászonra. Fizikai rosszullétei, kínjai-gyötrődései, vad érzelmi hullámai szigorúan valódiak. Az életből – nem lopottak! – „kölcsönvettek”. Ez nem színészi játék, a legteljesebb színészi valóság. Itt semmi sem beállított, itt minden magától jön. Csak éppen ott a kamera. Látja, amit másoknál, hasonló esetben nem láthat. Nem véletlen, hogy Koltai Lajos, az idei Magyar Filmszemle zsűrielnöke azt nyilatkozta a díjkiosztás után, hogy Ternyák Zoltán briliáns alakítását látva ő azt hitte: egy önmagát adó ember „napi teljesítményének” szemtanúja. Ezért aztán nem is ő kapta a legjobb férfialakítás díját – noha megérdemelte volna. Mint ahogy Tóth Ildikó is (Závada Pál csodálatos Jadvigája) is újra bebizonyította: a legjelesebb fiatal magyar színésznők egyike.

Dettre Gábor szerint Juli is választás előtt áll a filmben, nemcsak András.

„Tönkrement a kapcsolata a férjével, és András mellett most egy új kapcsolat lehetőségét látja, de ezt nem mondja ki, csak belemegy. Iszonyú küzdelem az övék. Lelkileg is, fizikailag is. András arra kéri Julit, hogy zárja be a lakásba, kötözze le, hogy ne tudjon szabadulni, drogért menni. Egy idő után azonban már azt ordítja neki: ha a fene fenét eszik, akkor is el fog menni. Különös kapcsolat ez. Egymásrautaltságból indul, majd barátsággá és mély szeretetté változik, és a szerelem lehetősége is benne van. Telefonbeszélgetésekből, rövid találkozásokból tudja meg a néző, ki kihez tartozik. Julinak az apja, Andrásnak az anyja jelenik meg a filmben, de feltűnik egy-két volt barát, barátnő is, felvillannak korábbi szerelmi viszonyok. Kiderül, hogy ebben a miliőben valahogy mindenki szívtelen, elkeseredett és kiüresedett. ĺgy aztán teljesen érthető, hogy ennek a két embernek nagyon nagy változásra van szüksége ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az életben. Nem kritizálni akartam a filmmel, hanem megmutatni egy lélektani drámát. András, mint hívő keresztény a bibliát, úgy forgatja az indiai Pancsatantrát. Különböző szituációkban felüti a könyvet, és furcsa mód mindig stimmel, amit olvas belőle. Ez a mániája. Kíváncsi, mit mond neki a könyv adott helyzetben. Hihetetlen rendetlenség veszi körül, de az idézetek, akárcsak a lány szeretete, nagyon fontos neki. Az a nagy álma, hogy egyszer eljut Indiába. És amikor már jól van, megbeszéli a lánnyal, hogy elutaznak. Fel is ülnek a Bécsbe induló buszra, mert onnan utaznának tovább repülővel. És megint közbeszól az élet. Még mielőtt a vonat elindulna, Juli leszáll, hogy szendvicset vegyen, egyszer csak megjelenik a férje, és nem engedi vissza a vonatra. De András sem jut el Indiába, a film végén egy kórházi szobában látjuk teljesen összetörve. »Már hetek óta kereslek« – mondja Juli. »Nem én tűntem el, hanem te« – feleli a fiú. »Nem tűntem el, csak értem jött a férjem – folytatja Juli. – De most visszajöttem, és veled maradok, ha te is akarod.« És ott marad mellette a szobában.”

Ternyák Zoltánnal és Tóth Ildikóval először dolgozott Dettre Gábor. Ternyák, a magyar színház tékozló fiúja, egy baleset következtében hónapokkal ezelőtt kómába esett, állapota azóta sem javult. Tóth Ildikó babát vár. Férje, Domokos László marosvásárhelyi színész.

„Ildikó zseniális színésznő – vélekedik a rendező. – Végig ellenvetés nélkül dolgozott. Egyetlen kifogást sem hallottam tőle, ami a hiúságára utalt volna, pedig nagyon nehéz helyzetek elé állítottam őt. Mindent alárendelt a szerepnek, s bár nem ismerek szemérmesebb színésznőt, még a meztelenséget is elfogadta. Azt mondtam neki, ha segít rajtam, a hitelesség kedvéért én is levetkőzöm, és csupaszon állok majd a kamera mögött. De nem volt rá szükség. Profi színésznő, és nem akármilyen tehetség. Ternyákot azért választottam a szerepre, mert a dolog lélektani oldalát is ismeri. Nem titok, hogy alkoholista, és hogy erről nagyon sok mondanivalója van. Amikor epilepsziás rohamokkal kórházba vitték még a forgatás előtt, meglátogattam őt, és videóra vettem több órás beszélgetésünket. Volt is egy elképzelésem, hogy ezekből beillesztek valamit a filmbe, aztán mégsem tettem. A forgatás alatt egyébként teljesen leállt, nem ivott. Nagyszerűen dolgoztunk együtt. Nekem ő régi barátom. Az intézetbe is én vittem be, az elvonókúrára. Amikor megírtam a történetet, kértem őt, hogy olvassa el, mert érdekelnek az észrevételei. Drogosokról eddig csak dokumentumfilmben beszéltem, az alkoholizmus pedig, mélylélektanában, hasonlít a kábítószerezéshez, bár a kettő két különböző dolog. Zoli végül is sok ötletet adott, fontos történeteket mesélt. A forgatás alatt nálam lakott, úgy vigyáztam rá, hogy ne igyon. Pedig engem sem kímélt az élet. A forgatás előtt ment tönkre a kapcsolatom, nehéz volt, elkezdtem inni, elég önpusztító életet éltem. De a Zoli mellett nekem is változnom kellett. Tizenhét kilót lefogytam, de már nem iszom és nem dohányzom. Nem könnyű állapotban egymásra vigyázva csináltuk végig a filmet.”

Nem egy jelenetet kézi kamerával vettek fel, így hat-hétperces snittek is bekerültek a filmbe.

„Hetekig próbáltunk a forgatás előtt, de helyet hagytam az improvizatív elemeknek is. Ami le volt írva könyvben, az a filmben is elhangzik, de a vitákba, veszekedésekbe, a történetbeli kiborulásokba nem szóltam bele. Hagytam, hogy ha úgy alakul, bármit hozzátehessenek. Mesterséges fényeket sem használtunk, csupán a meglévő lámpákat erősítettük fel. Nagyon dokumentarista jellegű a film. Kísérőzenét nem használok, pár helyen, inkább csak aláfestésként indiai zene szól, amely a jelenethez szervesen kapcsolódik. A film elején András egyik szomszédja gyönyörű cigányballadát énekel. A tévé nagyon sokat megy a háttérben. Sokszor csak hang nélkül. A fiú karakteréhez kellett az állandó pörgés.”

András és Juli. Egy újrakezdés története. A megtisztulás képei egy döbbenetes erejű, értékes alkotásban.

„Ha nem vigyázunk, a legszentebb dolgok is könnyen szertefoszlanak az életünkben. De ha óvjuk őket, ott lebegnek fölöttünk. Mint felhők a Gangesz felett.”