Budapest. Kaszás Attila állapota válságos, a színművészt továbbra is az intenzív osztályon ápolják – közölte a Nemzeti Színház tegnap reggel.
Állapota válságos
A Nemzeti Színház tegnap kora délután viszont már azt közölte, hogy nem műtötték meg Kaszás Attilát a fővárosi Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben, a tervezett érrendszeri beavatkozásra nem volt szükség. A beteg állapota szempontjából mindez nem jelent változást – olvasható a közleményben, amelyet a teátrum az idegsebészeti intézet főigazgató-helyettes főorvosa, Szikora István tájékoztatása alapján, internetes honlapján tett közzé. Mint írták, az elvégzett katéteres érfestés a vérzés hátterében feltételezett értágulatot nem igazolta.
„A vizsgálat a koponyába haladó egyik verőér megrepedését és ennek következtében kialakult elzáródását bizonyította. Mivel az agy vérellátása ennek ellenére kielégítő, ismételt vérzés veszélye pedig nem áll fenn, a tervezett érrendszeri műtétre nem volt szükség, így arra nem került sor” – áll a közleményben.
Kaszás Attila hétfőn este, a Tizenkét dühös ember című előadás előtt lett rosszul. Az MTI még akkor, neve elhallgatását kérő forrástól úgy értesült, hogy a művészt a mentőszolgálat rohamkocsijában újra kellett éleszteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.