Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut!

New York. Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja, a science fictiont filozófiával ötvöző, a társadalombírálatot kesernyés humorral könnyed-derűssé tevő tollforgató.

New York. Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja, a science fictiont filozófiával ötvöző, a társadalombírálatot kesernyés humorral könnyed-derűssé tevő tollforgató. Az írásait, interjúit átható derű ellenére szinte egész életében depresszióval küszködött, olyannyira, hogy 1984-ben még öngyilkossággal is megpróbálkozott, talán családi indíttatásra: anyja önkezével vetett véget életének a II. világháború elején.

Vonnegut 1922. november 11-én született. Ősei Németországból, a vesztfáliai Münsterből származtak. 1848-ban egymillió más némethez hasonlóan vándoroltak ki Amerikába, és 1850-ben letelepedtek Indianapolisban. Anyja, Edith Lieber düsseldorfi család leszármazottja. A Kurt Vonneguttal 1913-ban kötött frigyből három gyermek született, Bernard 1914-ben, Alice 1917-ben és Kurt 1922-ben. Ami iskoláit illeti, természettudományt tanult a Cornell Egyetemen, majd a japán támadás után (1941) belépett a hadseregbe. Felderítő lett az európai fronton, s német hadifogságba került. Egy drezdai hadiüzemben dolgozott, átélte a város 1945-ös angolszász szőnyegbombázását. Hazatérve a General Electric reklámosztályán dolgozott. 1950-ben jelent meg első novellája, A Barnhouse effektus címmel. Ezt követően kilépett a General Electrictől, és csak az írással foglalkozott. Szatírája kezdetben az elgépiesedett amerikai életformát támadja (Utópia 14, 1953), később látószöge kitágul az egész emberi nemre, a jelen történelmére. Első regénye A Titán szirénjei (1959), majd az Éj anyánk (1961), a Macskabölcső (1963), az Áldja meg az isten, Mr. Rosewater (1965) következett. Utóbbi talán a legsikerültebb társadalombírálati műve, ugyanakkor Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára a nemzetközi sikert. Ez a regény részben az író személyes emlékein alapul, az 1945. február 13-i drezdai bombázáson, amelynek során „minden semmivé lett, csak a pincék maradtak meg, bennük 135 ezer Hansi és Gréti összesülve, mint a mézeskalács-figurák”.

Ebben a regényben is, akárcsak többi művében, a megtörtént és elképzelt események, különböző térbeli és időbeli síkon, swifti szatírában tárják fel a társadalom ellentmondásait. Vonnegutra jellemző a tények sokkolóan leegyszerűsítő, de minden leegyszerűsítés ellenére mégis hiteles ábrázolása.

Műveit televízióban, rádióban és színházban is játsszák. Három regényét megfilmesítették. Az Ötös számú vágóhídat George Roy Hill rendezte. A Bajnokok reggelije (1999) című könyvéből készült film producere és egyik főszereplője Bruce Willis, a másik főszereplő Nick Nolte, aki az Éj anyánk főszerepét is eljátszotta.

További fontosabb művei: Börleszk (1976), Mesterlövész (1983), Galápagos (1985), Hókusz-pókusz (1990), Időomlás (1997). Későbbi regényeiben csökkent a fantasztikum és erősödött az amerikai társadalom rajza. Kékszakáll (1988) című regénye egy amerikai-örmény festő alakjával az 1915-ös örmény népirtástól kezdve fogja öszsze a XX. század történetét. Halálnál hosszabb sorsok című kötete önéletrajzi írásokból áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?