Alan Parker filmrendező Budapesten tart mesterkurzust

 

Az Éjféli expressz, a Pink Floyd - The Wall, az Angyalszív és az Evita alkotója a Magyar Nemzeti Filmalap és a Filmhu - magyar moziportál Filmíró hétvégéjére érkezett Budapestre, hogy mesterkurzust tartson a magyar forgatókönyvíróknak a budapesti Corvin moziban. Karrierem egyik legfelemelőbb pillanata Magyarországhoz kötődik - mondta Alan Parker az MTI-nek adott interjújában, felidézve, hogy 1996-ban itt forgatta Madonnával a főszerepben az Evita című zenés filmjét. "Egy nagyszabású temetési jelenetet vettünk fel itt" - emlékezett.      Arra a kérdésre, hogy mivel töltötte az elmúlt 10 évet, hiszen utolsó filmje, a David Gale élete 2003-ban készült, azt felelte, hogy főleg írással. "Rengeteget dolgoztam, legalább 4-5 forgatókönyvet megírtam. De manapság nem könnyű előteremteni egy film pénzügyi hátterét. Írni viszont olyan, mint filmet forgatni kamera nélkül, fejben. Szoktam mondani is, hogy nekem már egy egész filmfesztivál van a fejemben" - mondta.      Elárulta, ahogy múlnak az évek, sokkal inkább szereti élvezni az életet. Már nem annyira vonzó számomra térdig süllyedni a Mississippi sarába, mint egykor - utalt az 1988-ban Willem Dafoe, Gene Hackman és Frances McDormand főszereplésével készült Lángoló Mississippi című filmjére. Nevetve hozzátette: általában hamar megtalálja az indokot, hogy az adott forgatókönyvből miért nem kell filmet elforgatni.      Alan Parker arról is beszélt, hogy a forgatókönyvírás tanulható, de tehetség is szükséges hozzá. "Azt hiszem, a legfontosabb igazság az, hogy minél többet írsz, annál jobb leszel. Ne beszélj róla, hanem ülj le és írjál" - vélekedett. Arra a kérdésre, hogy mi az, amit feltétlenül el szeretne mondani a workshop hallgatóságának, azt felelte, hogy akár rendező, akár forgatókönyvíró valaki, a legfontosabb, hogy higgyen magában. Ugyanakkor leszögezte: "nem zárkózhatsz el, nem alkothatsz teljesen egyedül, mert a film közösségi művészet, a mozgóképet az emberek közösen készítik, és rengeteget lehet másoktól tanulni". Hozzátette, elengedhetetlen, hogy a filmesnek világos elképzelései legyenek, hogy az ötletéhez hű tudjon maradni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a forgatókönyvírók jól fontolják meg, mibe vágnak bele, mert a kiválasztott történetre két évük fog rámenni, mire eljutnak a mozibemutatóig. Szerinte általános tapasztalat, hogy két hónap alatt elkészül egy forgatókönyv, majd egy év alatt írják újra őket.      Az alkotó felidézte karrierjének kezdetét is, hiszen pályáját egy reklámügynökségnél kezdte előbb a kézbesítő osztályon, majd szövegíró, később reklámfilmes lett. Nekem a reklámfilmek jelentették a filmes iskolát, itt sajátítottam el minden háttérismeretet - emlékezett, hozzátéve, hogy a reklámfilm-készítésből egy dolgot biztosan megtanult, azt hogy egy másodpercre sem szabad untatni a nézőt. Ugyanakkor hozzátette: a történetmesélés elsajátításához nem ez a legjobb iskola.      Arra a kérdésre, hogy szerinte egy olyan kis országnak, mint Magyarország a fesztiválokon sikert arató művészfilmekre vagy inkább a közönségfilmekre kellene-e koncentrálnia erőforrásait, azt felelte, hogy a két irányzat szembeállítása a legnagyobb hiba, amit el lehet követni. "Ezeknek együtt kell élnie, egymás mellett fejlődnie" - szögezte le. Szerinte éppolyan fontos, hogy az adott országban magasan képzett technikai-filmes szakemberek legyenek, mint az, hogy Magyarországon az országról szóló filmek készüljenek, így építve-védve a hazai kultúrát. "Ez a két irányzat csak együtt tud fejlődni, aki ellentétet állít közéjük, nagyon nagy hibát követ el" - magyarázta.      Alan Parker szinte az összes filmes műfajban alkotott a musicaltől a családi drámáig, emberi jogi drámától a misztikus horrorig. Szerinte az a nagy különbség az amerikai és az európai felfogás között, hogy míg a tengeren túlon a mozi kizárólag a közönségé, addig Európában a filmesek sokszor csak a szakmának és családtagjaiknak forgatnak. "Ez baj, hiszen a filmeket a közönségnek csináljuk" - tette hozzá, "szörnyű hiúságnak" nevezve az elitista hozzáállást.      Kitért arra is, hogy sokkal élvezetesebb saját forgatókönyvből filmet készíteni, hiszen azt már "fejben leforgatta". Ugyanakkor rámutatott, ő is gyakran dolgozott mások munkáival, igaz, sokszor átírta a forgatókönyveket. Példának az Éjféli expressz című filmjét hozta, amelyért ő 1979-ben a legjobb rendezésért járó BAFTA-díjat, Oliver Stone pedig a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat kapta. Szerinte a rendezés és az írás között az egyik legnagyobb különbség az, hogy írni csak olyan témáról lehet, amelyet ismer az alkotó.