Alain Delon Juliette Binoche-sal forgatja utolsó filmjét

Brüsszel |

<p>Alain Delon utolsó filmjére készül, amelyben Juliette Binoche-sal játszik együtt. A 81 éves filmsztár a hétvégén beszélt terveiről a Liege-ben megrendezett nemzetközi bűnügyi filmfesztiválon.</p>

Delont (Rocco és fivérei, A szamuráj, Zsaru) életműdíjjal tüntették ki a belga filmfesztiválon. A színész ez alkalomból számolt be arról, hogy ősszel kezdi forgatni pályafutása utolsó filmjét, amit Patrice Leconte rendez.

"Ez lesz az utolsó filmem, mert olyan vagyok, mint egy bokszoló, aki nem akar túl sokáig harcolni, nem akarok túl sokáig filmezni" - jelentette ki Delon, aki utoljára 2008-ban, az Asterix az olimpián című filmben szerepelt.

Delon elmondta, hogy az új filmet kifejezetten a számára írták, egy szerelem történetét ábrázolja egy idős férfi és egy jóval fiatalabb nő között.

"Sophie Marceau lett volna a partnerem, de ő már másfelé kötelezte el magát a forgatás idejére. Juliette-re azért esett a választás, mert csodálatos színésznő, akit nagyon szeretek" - mesélte.

A színész megemlítette, hogy jelenleg éppen lányával, Anouschkával turnézik, ami nagy örömmel tölti el, mert csak most ébredt rá, mekkora élmény a lányával fellépni. 

Delon eredetileg nem filmszínésznek készült. Miután visszatért az indokínai háborúból, angyali arca és jó fizikuma döntötte el, hogy erre a pályára lép. "Úgy tűnik, akkoriban szép voltam, és voltaképpen a nők miatt kerültem erre a pályára. Mindent a filmtől kaptam" - idézte fel.

A La Libre belga hírportál beszámolója szerint a francia színész elismerte, hogy a mai filmes világban már nem találja a helyét. "Sajnálom Viscontit, Melville-t és René Clement-t, a legremekebb rendezők voltak, akiket ismertem, rengeteg zsenialitás volt bennük, igazán szerették a filmet és tudták, hogyan kell a színészeket irányítani. Ha manapság untat a film, akkor az azért van, mert ma már nincsenek ilyen rendezők" - mondta.

A francia filmművészet legendás sztárja 1984-ben kapta meg a francia Oscart, a César-díjat A mi történetünk című Bertrand Blier-filmben nyújtott játékáért. Több nemzetközi elismerést is kapott alakításaiért, 1995-ben Arany Medve-életműdíjjal tüntették ki Berlinben, és 2012-ben Locarnóban is életműdíjat kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?