Akár börtönben is végezheti

Brandy december 30-án halálos kimenetelű autóbalesetet okozott az egyik kaliforniai autópályán. Hátulról fékezés nélkül belerohant egy Hondába, amely ennek következtében a szemközti sávba sodródott, ahol frontálisan ütközött a szembejövő gépjárművel. A Honda vezetője életét vesztette.

Brandy december 30-án halálos kimenetelű autóbalesetet okozott az egyik kaliforniai autópályán. Hátulról fékezés nélkül belerohant egy Hondába, amely ennek következtében a szemközti sávba sodródott, ahol frontálisan ütközött a szembejövő gépjárművel. A Honda vezetője életét vesztette. A könnyebb sérüléseket szenvedett amerikai énekesnő nem állt alkohol vagy drog befolyása alatt. Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt indítottak eljárást ellene. „A baleset a vádlott hibájából történt. A maximálisan kiszabható büntetés egy év fegyház és ezer dollár pénzbírság” – mondta a Los Angeles-i ügyészség szóvivője. Brandy még ebben a hónapban bíróság elé áll. Közben a balesetben elhunyt fiatal nő családtagjai bejelentették, hogy ötvenmillió dolláros (!) kártérítési pert indítanak az énekesnő ellen.

Az 1979. február 11-én született Brandy 1994 szeptemberében jelentette meg első nagylemezét. Legnagyobb világslágere a pályatársával, Monicával 1998-ban sikerre vitt The Boy Is Mine című dal. Csillaga a duett óta még a tengerentúlon is folyamatosan halványodik. (p, z)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?