Ajánljuk magunkat!

Napokon át emésztgettem az élményt, és bár a mikrobuszban azt ígértem, hétfőre készen lesz a beszámoló, szerencsére csak heten hallották e fogadkozást, pont anynyian, ahányan a nagykaposi Magyar Házban kíváncsiak voltak felolvasásomra. Ezért kisebb a késedelem okozta lelkifurdalás, több idő jutott a „keleti végeken” gyűj?tött benyo?mások összegzésére. És mivel lírában utazom, e dolgozat is főleg rólam fog szólni. Hálás téma, mivel az egyes szám első személy az őszinte kitárulkozástól a szerepjátékig számtalan lehetőséget tartogat, úgy, hogy az olvasónak fogalma sincs, melyik énemmel találja szembe magát. De kezdjük az elején.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága lehetővé tette a „nyugati” írók számára, hogy három napon át Kelet-Szlovákia városaiban és falvaiban találkozzanak az Olvasóval, akiről természetesen csak halvány elképzelése lehet a szerzőnek. A barátok és ismerősök visszajelzésein túl nem tudjuk, kikhez jut el ama bizonyos „üzenet”, melyet kommunikálni igyekszünk. Aich Péter, Csicsay Alajos, Gyüre Lajos, Balázs F. Attila, Hajtman Béla és jómagam voltunk a legkíváncsibbak erre a múlt héten, és sikerült is megtudnunk egyet s mást a jelenlegi viszonyokról, az írott szó súlyáról és presztízséről, a közönség ízléséről, a könyvek útjáról kiadótól olvasóig, valamint egymásról. Az ember lakva ismeri meg a másikat, és a szervezőknek hála legtöbbször együtt is laktunk mi hatan. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének jóvoltából pedig együtt utazgattunk egy kényelmes mikrobuszban, ahol én személy szerint megannyi irodalomtörténeti jelentőségű anekdotával gazdagodtam.

Kassa, Márai Stúdió, esti író-olvasó találkozó hat íróval és egy híján negyedszáz olvasóval. A másfél órába nem fér felolvasás, mindenki röviden bemutatkozik (az idősebbek hosszasabban), válaszolunk egy fura kérdésre, majd valamiért a stószi Fábry-hagyaték sorsa kerül szóba, és már vége is az estnek. Másnap a gimnázium I. B. osztályába sodor a sors, testnevelésük lenne, örülnek, hogy nem kell rövidnadrágban rohangálniuk a tornateremben. Olvassatok sokat, mert olvasni élvezet, ne tananyagnak tekintsétek az irodalmat, hanem az élet részének. Mert ha egy-egy szövegben meg tudjátok találni az értéket, a világban is jobban tájékozódtok. Szépérzéketek fejlődik, szókincsetek gyarapszik. Ezt próbáljuk elmondani nekik Aich Péterrel közösen. Az ötödikesek ezalatt egy csalimesét hallgatnak Gyüre Lajos előadásában, az iparisták pedig Balázs F. Attilának és Hajtman Bélának örülhetnek.

Az este már keleten talál minket. Kettes csoportokra oszlik a delegáció, Kisgéresre, Nagyráskára, illetve Nagykaposra indulunk, ez utóbbi helyen a már említett hét fős közönség vár engem és Lajos bácsit. Nagy örömömre eljöttek Ferenc Gyuriék, a környék egyes számú szobrászművésze a végén egy szalmából készült angyalkát nyom a kezembe, tán meg sem érdemlem... A másik két helyen sem sokkal több érdeklődő gyűlt össze, viszont Nagyráskán háromórásra nyúlik a találkozó, a közönség egyszerűen nem akar hazamenni. A kortárs irodalom rétegműfaj, egy lelkes, szűk réteget viszont igencsak érdekel – vonjuk le a tanulságot.

Másnap csoportos jelenés a királyhelmeci gimnáziumban, előtte Attilával és Bélával igyekszünk kedvet csinálni saját műveinkhez a nagykaposi negyedikes gimiseknek. Sikerül is, a srácok veszik a lapot, okos kérdéseket tesznek fel, nevetnek a nyelvi poénokon, beleolvasnak a köztük köröző kötetekbe, aztán alig akarnak elengedni. Királyhelmecen egy fiúcska összetéveszti Gyüre Lajost Grendel Lajossal, büszkén jelenti, hogy megvan neki az Áttételek című kötet Lajos bácsitól. Este aztán megtudjuk, hogy a helyi könyvesboltban a Litera-túra résztvevőinek egyikétől sem lelhető fel egyetlen könyv sem. Így nehéz betörni a köztudatba, jegyzem meg szomorkásan, aztán a közönség kárpótol mindenért. Kivételesen érzékeny, értő és lelkes „tömeg” gyűlik össze a művelődési ház galériájában. Aktívan bekapcsolódnak a beszélgetésbe, sőt olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket még magunknak sem mertünk eddig feltenni. Leczo Zoltán, az est moderátora szépen kordában tartja a hat embert, minek köszönhetően az eddigi legbőbeszédűbből lesz a leghallgatagabb, mi, többiek pedig kedvünkre megnyilvánulhatunk. A végén pedig – csodák csodája! – vásárolnak és dedikáltatnak: teljes siker, a kortárs irodalom győz, fertőz és célba ér, a könyvespolcokra, ahová szántuk. Köszönet mindezért a szervezőknek és az érdeklődőknek. Ha rajtunk múlik, szívesen jövünk máskor is.