<p>A Rio 2 mintapéldája annak, hogyan lehet elkápráztatni a gyerekeket minimális intellektuális energia befektetésével: zenés-táncos betétek, tarkaság, csúcsra járatott ökoterrorizmus és szájbarágós mondanivaló. </p>
Ahol az élet azúr
A Fox 2011-ben a kék arapapagájokkal alaposan beletalált a céltábla közepébe, így az akkor 485 millió dollárt fialó animációs filmből egyszeriben franchise lett. A brazil Carlos Saldanha tehát viszszaülhetett a rendezői székbe, emellett – akárcsak az első résznél – most is jócskán kivette a részét a forgatókönyvírásból. Talán ezért is lett a Rio 2 az idei foci világbajnokság mérsékelten tolakodó propagandafilmje. Persze, a labdát le kellett csapni, de nem mindegy a módja.
A történet nagyjából ott folytatódik, ahol három éve abbamaradt: Azúr, Csili és három fiókájuk fajuk fennmaradása érdekében teljes védelem alatt él Rio de Janeiróban. Amikor az első részben megismert madarász házaspár, Linda és Tulio Amazónia közepén további élő példányokat fedez fel, Csili ráveszi a családot, hogy keressék meg fajtársaikat. Megérkezve Azúr, a tévéfüggő, GPS-szel navigáló városi madár komoly kihívásokkal találja szemben magát, hiszen be kell illeszkednie a vadon madarai közé, el kell fogadtatnia magát apósával, és meg kell védenie az esőerdőt az illegális fakitermelőktől. Több ismerős arc is visszatér az első részből: a dzsungel tehetségeit kutató Nico és Pedro, valamint a korábbi főellenség, a röpképtelenné vált Nigel is főhősünk után ered.
A Rio 2 vitathatatlan pozitívuma a musicalbetétek remek koreográfiája. Egyedül ezek miatt nem fullad totális unalomba a film a felnőttek számára. Elnézve az animációs filmes tendenciákat, ma már elvárható, hogy egy ilyen alkotás több generációt is szórakoztatni tudjon. Erre azonban a Rio 2 képtelen: hiába a nemes eszme (természetvédelem) vagy a beilleszkedés körüli problémák, ezek a mézes-mázos körítés mellett semmitmondóvá válnak. A poénok többé-kevésbé működnek, de még így is kevesebb a humor, mint az olcsó nevettetés. Sajnos az egyébként kiváló animációs munka sem tudja felhozni a filmet, ha alapvetően belülről nincs rendben a dolog.
Rio 2. Színes, amerikai családi animációs film, 102 perc (2014).
Horváth Gergő
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.