Adjuk vagy ne adjuk? – I.

Ezt a szinte hamleti kérdést évente felteszik maguknak azok a szülők, akiknek hatéves gyermekük van. A nagyóvodások általában már várják az iskolát, ám nem ritka az olyan eset, amikor néhány nappal az iskolakezdés után a gyerek sírva kel fel, s azt mondja, márpedig nem megy oda többet.

Ezt a szinte hamleti kérdést évente felteszik maguknak azok a szülők, akiknek hatéves gyermekük van. A nagyóvodások általában már várják az iskolát, ám nem ritka az olyan eset, amikor néhány nappal az iskolakezdés után a gyerek sírva kel fel, s azt mondja, márpedig nem megy oda többet.

Mit mond a pedagógus?

A törvény értelmében minden gyermeket, aki folyó év augusztus 31-éig betölti a 6. életévét, a szülő, ill. a törvényes képviselő köteles beíratni az iskolába. Nem minden gyermek egyformán fejlett, ezért a gyermekorvos, a logopédus vagy a pszichológus javaslata alapján lehet kérni egy év halasztást. A végső döntés azonban a szülőé. Megkérdeztük a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola néhány tapasztalt pedagógusát, a belvárosi magyar óvoda óvónőjét, szerintük mi utal arra, hogy gyermekünk iskolaérett-e vagy sem.

Turján Melinda óvónő:

Annak a gyermeknek, aki nem járt eleget óvodába, szinte biztos, hogy valamiben hátránya lesz. Mire kell a szülőnek ügyelnie? Arra, hogy a gyerek ne legyen magányos, örömmel vegyen részt a közösségi munkában. Ha például az anyuka otthon van a kisebb testvérrel, gyakran csak az utolsó, a felkészítő évben adja be a gyermeket az óvodába. Ilyenkor ne féljen attól, hogy akár még egy évig is itt hagyja, ha szükséges, hiszen a gyermek az első évben még csak tapogatózik, csak akkor kezdi érzékelni, hogy kollektívában van. A második év viszont már biztos meghozza a termést, a gyerek szép eredményeket ér el értelmi szinten, és elsajátítja a dolgokat gyakorlatban is. Viszont az is igaz, hogy minden gyermek egyedi eset, nagyon sok függ az értelmi szintjétől, a szociális hátterétől, a genetikai adottságaitól. Mi, óvónők észrevettünk egy lehangoló változást: régen, ha tanítottunk valamit az oviban, később is visszahallottuk a gyerekektől, jobban emlékeztek rá. Most, ha egy-két hétig nem veszszük ugyanazt a témát, elfelejtik, mert nincs idejük otthon elmondani a szüleiknek, azoknak meg nincs idejük reagálni rá. A gyerekekben rövid ideig megmarad a tanult versike, aztán elröppen, mert nincs kinek elmondaniuk. Befogadóképességük, értelmi szintjük mintha megnövekedett volna, gyorsabban tanulnak, több mindenről el tudnak beszélgetni, mint régebben, viszont szétszórtabbak, felületesebbek. Másik szomorú példa a rajzolás. Tíz évvel ezelőtt a gyerekek olyan önfeledten rajzoltak, hogy tudomást sem vettek környezetükről. Ma erre sincs türelmük, gyorsan lefirkantanak valamit. Ha azt mondtuk, hogy rajzoljátok le a családotokat, akkor szépen kidolgozott rajzokat kaptunk a saját családjukra utaló részletekkel, most viszont lerajzolják a Simpsonékat. Ez a televízió és a technika hatása. Mindezeket összegezve, azt hiszem, a mai pedagógusoknak nehéz dolguk van, ezért talán jobb, ha a gyermekeket kissé tovább „érleljük” az óvodában.

Kovács Ilona pedagógus:

Amíg a gyermek kicsi, a család szeme fénye, de később tágul a világ, nagyon jó, ha az óvodában megismerkedik a hozzá hasonlókkal. Nemcsak tudásra tesz szert, hanem sok hasznos ismeretre is, egyebek között „szociális tapasztalatra”, amire az iskolában nagy szüksége lesz. Itt már nem fogja a kezét a mama, egyedül kell lennie, esetleg számot kell adnia bizonyos dolgokról. Mi, főként az első években igyekszünk minél kevesebb házi feladatot adni nekik, nagyon játékos formában átadni a tudást, s a visszakérdezésnél is elnézőek vagyunk, hiszen az első osztályban szerzett pozitív vagy negatív tapasztalat kihat majd az iskolában töltött sok-sok évre, befolyásolhatja az iskolához való viszonyt. Az elsősnek bele kell törődnie, hogy a tanító néni figyelmét nem kötheti le egyedül, hiszen huszonvalahány hasonlóan tudásra éhes nebuló között kell megosztania önmagát és idejét. Nagyon fontos, hogy bírjon bizonyos ideig egy helyben ülni, annál is inkább, mert az óvodai tizenöt-húsz perces foglalkozásokkal ellentétben itt hosszabb ideig tart egy-egy óra. A szülőknek ajánlanám, hogy hagyják a gyereket játszani, adjanak neki időt, mert mindez majd pluszt jelent, biztosan jól startol majd az iskolában. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy semmiképpen sem kell siettetni az iskolába lépést. A gyermekek az óvodában már elég sokat rajzolnak, s az óvó nénik ennek alapján fel tudják mérni, hogy a gyermek kézmozgása elég fejlett-e, tehát megvan-e a feltétele annak, hogy könnyen elsajátítja az írást. Ha nem, azt jelzik a szülőnek, s tanácsolják, hogy vigye el a gyereket, és beszélje meg az iskolaérettséget egy pszichológiai tanácsadóban. Ha ott a halasztást ajánlják, mindenképpen fogadjuk meg a tanácsukat, mert egy év múlva sokkal könyebben veszi majd azokat az akadályokat, amelyeket ebben az évben még csak küzdelem árán tudna legyőzni. Minden szülőnek csak ezt ajánlhatom!

Kirschhofer Bernadette pedagógus:

Ha egy gyermek kitűnően olvas, ismeri a betűket, esetleg csodálatos grafikai képessége van, vagy matematikából jeleskedik, az még nem jelenti azt, hogy képes lesz majd szépen, nyugodtan ülni, vagy az adott időpontban elvégezni valamilyen feladatot. Az ügyes rajzolás jelezheti, hogy könnyebben elsajátítja majd a betűket, gyorsabban megtanul majd szépen írni, viszont ez sem egyértelmű. Előfordult, hogy olyan gyermekkel kezdtem el foglalkozni, aki már szeptemberben tudott írni, olvasni. Más az, ha egyedül kezdi böngészni a feliratokat, a nagyobb testvérétől lesi el az írást, s más, ha tudatosan vezetjük rá. Ha önszántából, egyedül tanul meg, azt természetesen nem fékezhetjük, mert tudásvágyból ered, és csak pozitív lehet. Ha viszont a szülő tanítja, hogy úgymond könnyebben menjen neki majdan az iskolában, az fordítva is elsülhet, mert az ilyen gyerek tulajdonképpen még nem volt érett az adott feladatra, esetleg nem is kedvvel tanult, s félő, úgy fogja majd fel az iskolát, hogy hiszen ő ezt már tudja, s unatkozhat, zavarhatja az órát és a többieket. Ilyenkor a pedagógus igyekszik pótfeladatokkal lekötni a figyelmét, ha már tud olvasni, akkor nem a betűk rejtelmeit, a betűösszevonást tanulja, hanem olvas. Megfigyeltem, hogy némely gyerek nagyon szeret beszélni, értelmesen társalog, ugyanakkor, ha az olvasmányt kell visszamondani, nagyon gyenge az eredménye. Ahhoz ugyanis kell egy bizonyos fejlettségi fok. Pedagógusi pályám során nem emlékszem olyan példára, amikor korábban beíratott gyerekkel foglalkoztam volna. Szerintem az iskolaérettség kérdését érzékenyen kell kezelni, nem lehet elsietni, inkább tudjuk a dolognak a hátulütőit is, nehogy aztán kellemetlen meglepetésben legyen részünk: hogy hiszen ha még egy évet vártunk volna, akkor sokkal jobb eredményeket érhettünk volna el. A családi háttér szintén nagyon fontos, találkoztam olyan esettel, amikor egy elhanyagolt gyermeket két éven belül sikerült felzárkóztatni. Annyira nem tudott vele törődni a gyermekeit rossz szociális körülmények között, egyedül nevelő anyuka, hogy a tesztjei szerint kisegítő iskolában lett volna a helye. Szerencsére két év türelem és külön foglalkozás elegendő volt ahhoz, hogy utolérje az osztálytársait, sőt ha jól tudom, azóta már középiskolát végzett.

Vicián Lívia pedagógus:

Ha a gyermek nem iskolaérett, bár érdekli a feladat, nagyon rövid ideig bír odafigyelni. Ez bizonyára kiderül otthon is, de ha a szülő nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy adja-e iskolába vagy nem, ajánlatos megbeszélni egy pszichológussal. Olyan esettel is találkoztam, amikor a szülő előbb akarta hozni a gyereket, mert tudott olvasni, tehetséges volt, viszont kiderült az iskolában, hogy bár intellektuálisan nagyon fejlett, az IQ-szintje szerint akár másodikba is mehetne, mégsem győzné az írást elsajátítani. Összhangban kell lennie a gyerek testi fejlettségének a szellemivel. Első osztályban még olyan a tanterv, hogy az írást felváltja a beszélgetés, az olvasás, a testnevelés. Tehát fontos, hogy a gyerek tudjon összpontosítani, legyen annyira érett, hogy megértse, miről is szól az iskola, ne úgy vegye, hogy neki ott rossz. Gyakran az az egy év, amit még óvodában tölt, nagyon sokat jelent, a szülő is észreveszi, mennyivel ügyesebb lesz gyermeke. Mindenképpen azt mondom azonban, hogy a szülő a beiratkozás előtt, s főleg amikor már valóban közeleg az iskolába lépés pillanata, figyelje gyermekét kissé intenzívebben, tudja, hogy milyen kritériumok alapján kell döntenie, s az óvó nénivel közösen, aki mindennap látja a foglalkozások alatt a gyereket, próbáljon higgadt, valós képet kialakítani róla. Figyeljék meg, hogy a kicsi meg tud-e tanulni egy verset, le tud-e rajzolni alakokat úgy, hogy szépen kiszínezi, tud-e összpontosítani. Belülről kell jönnie a tudásvágynak, ő maga akarjon tudni, bizonyítani magának, a szülőnek, hogy jól érezze magát az iskolatársak között. Később természetesen még más dolgok is közrejátszanak abban, hogy megy a gyereknek az iskola. Például, hogy milyen géneket örökölt, hogy többet foglalkoznak vele, hogy a szülő otthon játékos formában együtt tanul vele, hogy érdeklődik az iskolában átvett anyagról, hogy hány testvér van a családban. Ha a gyerek látja, hogy örülnek annak, amit produkál, még jobban teljesít. Tehát az otthoni pozitív motiváció nagyon fontos.

Dávid Béla igazgató:

Iskolarendszerünk nagyon igényes, ezért a gyakorlat azt mutatja, jó, ha a gyermek már részben felkészítve lép az első osztályba. Minden esetben előnyben vannak azok, akiknek tapasztalatuk van már egy nagyobb közösséggel is, mint a saját családjuk. A gyermek számára nagyon fontos, hogy egy nagyobb közösség részeként is megtanuljon létezni, ahol már nincs kivételes helyzetben. Szerencsére most már kötelező az óvoda utolsó osztálya. Az óvodában még nem kell teljesíteni, az iskolában már igen. Ha a gyermek nem nyújtja a tőle elvárt eredményeket, mindenki mást kezd okolni. Ma már van lehetőség arra, ha időközben az elsőben kiderül, hogy a gyermek mégis nehezen tud lépést tartani a többiekkel – bár már betöltötte a hatodik évét –, január 31-éig visszamehet az óvodába. Ilyenkor ennek nem marad semmilyen dokumentált nyoma, ez az ún. utólagos halasztás. Ez egyértelműen a gyermek érdekeit szolgálja, mégis ajánlatos inkább az elején alaposan mérlegelni az ügyet. Nálunk még nem fordult elő, hogy valakit visszaküldtünk volna az óvodába azért, mert túl játékos volt. A kis kollektíva általában minden évben probléma- és zökkenőmentesen összerázódik, a gyerekek lépésről lépésre valamennyien megszokják az iskolát. Természetesen, első osztályban sokkal stresszmentesebben bírják a próbát azok a kisdiákok, akiket nem szakítanak ki sem baráti, sem anyanyelvi környezetükből. Sokkal nagyobb trauma a gyerek számára az, ha a társai mind elmentek időben, ő pedig maga marad az óvodában. A másik, nem kevésbé fontos tényező, mint említettem, szintén az ismert barátokkal, s az anyanyelvi környezettel függ össze. Saját nyelvén akarjon mindenki tanulni, mert így érti meg leginkább a feladatot.

Következő számunkban egy tapasztalt pszichológus és néhány szülő véleményét olvashatják e témáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?