A zene mindenkié

Magyar nyelvterületen ki ne ismerné Kodály Zoltán immár szállóigévé vált kijelentését ? Vagy az azonos című könyvéből az ifjúság zenei nevelésének fontosságát hangsúlyozó gondolatait: „Az emberi hang ... mindenkié. Ingyenes és mégis a legszebb hangszer lehet, ha magunk is úgy akarjuk. Ezt a hangszert fejleszteni az ifjúságnak első?rendű kötelessége, mert általa elérkezik a gazdagabb zenei világ kapujához és a magasabb lelki távlatokhoz.”

Az észt leánykórus a Polyfollia nevű, normandiai nemzetközi kórusfesztiválon 2006-banDolf Rabus felvételeVajon nyelvrokonaink, az észtek zenepedagógusai ismerik nagy zenészünket? Hallottak a világhírű Kodály-módszerről? És tudják-e, mennyire pártfogolta a gyermekek zenei nevelését, milyen sok cikkben, tanulmányban foglalkozott az éneklés semmivel nem helyettesíthető szerepével az ember életében? Vagy másokban is megfogalmazódtak ugyanezek a gondolatok, fél évszázaddal Kodály után, tőlünk sok száz kilométerre? Bárhogy is volt, az eredmény magával ragadó. Mert a minap Pozsonyban harminc, gyönyörűen éneklő észt fiatal lány igazolta Kodály Zoltánt a 21. században: a zene mindenkié.

Az Észt Köztársaság megalakulásának 90. évfordulóját közép-európai koncertkörúttal köszönti az Észt TV Leánykórusa. Április 14-én Bécsben, 15-én Pozsonyban mutatkoztak be. Majd Salzburgban, Hall in Tirolban, Baselben, Schaffhausenben és Asconában lépnek közönség elé. Valamennyi koncertjüket templomban tartják, és akinek szerencséje volt hallani őket a Szent Márton-dómban, az tudja, milyen helyes volt ez a választás. Nemcsak az általánosan kitűnő akusztika miatt. Hanem mert egy újfajta koreográfiával ezt még hangsúlyosabbá tették: az énekesek néhány kórusművet a templom főhajójában „szétszóródva”, az egész teret betöltve, a dallamot egymástól átvéve, majd továbbadva énekeltek el. Közrefogták a hallgatóságot, miáltal mi is részeseivé váltunk a zenélésnek. És élveztük a tiszta, csengő énekszót, a gyö??nyörű, erős szopránokat és altokat, szólókat, kánonokat, az ismeretlen műveket, melyeket szerzőik e kórusnak írtak. De szemet gyönyörködtető volt a harminc fiatal, többségében szőke lány látványa is: hímzett fehér népviseletük az ünnep jelentőségét volt hivatott hangsúlyozni. S bár a Szent Márton dómban akadtak üres ülőhelyek, a megjelentek vastapssal, állva köszönték meg a kórusnak a nem mindennapi zenei élményt. Az elismerés azonban nemcsak a lányoknak szólt valóban nagyszerű teljesítményükért, hanem karmesterüknek is. Aarne Saluveer olyan biztos kézzel irányította a kórust, hogy érződött, sokéves az összhang közöttük. És valóban az ő neveltjei az énekesek, akik az Észt TV 1990-ben alapított Zenei gyermekstúdiójának szereplői közül nőttek ki. Akkori zenei igazgatóként Aarne Saluveer ebbe a stúdióba 5-től 10 éves korig vett fel gyerekeket, akikből pár év múlva a jelenlegi leánykórus megalakult.

2000-ben indult diadalútjuk az Észt női kórusok versenyén elért első hellyel. Az ezt megelőző években úgynevezett előkészítő fellépéseik voltak otthon, Észtországban, illetve évente egy-egy nemzetközi szereplés Oslóban, New Yorkban, Bolognában. 2001-ben az olaszországi Goriziában már három első helyezést és egy másodikat szerzett a kórus, s megkapta a Minden kategória legjobb kórusa, valamint a Legjobb női kórus címet. 2002-ben Arezzóból a Kóruséneklés európai nagydíját hozták el. Hosszú lenne a versenyek és a díjak, helyezések listája. Ám érdekességként meg kell jegyezni, hogy például a hollandiai Arnhemben 2005-ben rendezett Nemzetközi kórus- és szólóénekes-versenyben mind a klasszikus zene, mind a jazz-pop kategóriában az első helyet szerezték meg az észt lányok. Ők ugyanis a modern zenét is kedvelik, ezért vállaltak szerepet két musicalben is: A zene hangjában az apácák kórusát alakították, A király és én című észt musicalben pedig feleségként tűnt fel néhány lány.

Repertoárjukban a gregoriánoktól a kortárs szerzők műveiig szinte minden kor zenéje megtalálható. A folklór, a popzene és a jazz fontos eleme műsoraiknak. Veljo Tormis kortárs észt zeneszerző számos művet írt nekik. Lemezfelvételt készített velük az észt, a dán, a norvég és az olasz rádió, műsorukat rögzítette a lett televízió. 2006-ban megjelent első DVD-jük Gratias címmel. A leánykar fellépett már Európa szinte valamennyi országában, járt az USA-ban, Izraelben és Oroszországban is. Az idei ünnepi koncertkörútjuk során már ellátogattak Párizsba, Madridba, Lisszabonba és Andorrába, áprilisban a már említett közép-európai fellépéseik zajlanak, júniusban pedig a 2. nemzetközi kórusfesztivál vendégei lesznek Szentpéterváron. Karmesterük azon túl, hogy számos nemzetközi zenei testület tagja és kitüntetés viselője, 2004-ben munkája elismeréseként megkapta az Észt Köztársaság Fehér csillag rendjét.

Aarne Saluveer nevét és az Észt TV Leánykórusát érdemes megjegyezni. Bizonyára hallunk még róluk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?