A Woodstock 50 dosszié

A rockzene, amely sokak szerint 1969 augusztusában Woodstockban vívta meg művészetté válásának szabadságharcát, később egyre inkább a szórakoztatóipar részévé vált. A mélypont a legendás fesztivál 30. évfordulója volt 1999-ben, a közönség fel is lázadt a 4 dollárért árult víz és a nyilvánvaló elüzletiesedés miatt. 
Sokan reménykedünk benne, hogy idén sikerül helyre hozni valamicskét a műfaj megtépázott renoméjából – ha nem is a fellépőkkel, de legalább az atmoszférával. A headlinerek ugyanis komoly sajtóvitát generáltak.

Problémás kínálat 
Az 1969-es fesztiválon fellépők listája mai szemmel nézve is illusztris, hiszen ezek a nevek kiállták az idő próbáját, és komoly hatással voltak a rockzene jövőjére (Jimi Hendrix, Janis Joplin, Joan Baez, The Who, The Doors, Cream, Traffic, Creedence Clearwater Revival, Jefferson Airplane, Grateful Dead, Carlos Santana, The Byrds, Joe Cocker). Az 50. évfordulót viszont olyanokkal szándékoznak megünnepelni, mint Miley Cyrus, az Imagine Dragons, Halsey, a Run the Jewels, a The Killers vagy Chance, the Rapper, és ez a lista bizony nem mindenkinek tetszik. (Lássuk be, furcsán hangzik, hogy valaki 50 év múlva azzal fog dicsekedni az unokáinak, hogy ő látta Woodstockban Miley Cyrust.) 
A line-up védelmezői azzal érveltek, hogy sokat változott a közízlés, a mai célközönséget épp ezekkel a sztárokkal lehet odavonzani. A szervezők erre gondoltak egy merészet, és az eredeti Woodstock még élő hősei közül is meghívtak néhányat, például Carlos Santanát, Country Joe McDonaldot, David Crosbyt vagy a The Grateful Dead tagjait. Ezzel viszont csak olajat öntöttek a tűzre, legalábbis a veteránokra kíváncsi korosztály kommentáradatából ítélve. A helyszín ugyanis egy 19 ezres városka, Watkins Glen határában fekszik, New Yorktól ötórányi autóútra, ha végig száznegyvennel száguldunk. A helyszín közelében sem szállodák, sem panziók nincsenek, vagyis mindenki sátorozni, lakókocsizni kényszerül, ami bizonyos kor felett sokaknak kényelmetlen megoldás. 

Problémás helyszín
A következő hírek már arról szóltak, hogy veszélybe került a rendezvény. A jegyeket április 22-én kezdték volna árulni, a virtuális pénztárnyitást azonban többször is elhalasztották (máig nem történt meg). A magyarázat úgy szólt, hogy a szervezők még nem kapták meg a tömegrendezvény lebonyolításához szükséges tisztiorvosi engedélyt. A helyszín a szakemberek szerint alkalmatlan 150 ezer ember fogadására. Ez volt az utolsó csepp a pohárban a fő befektető, a japán Dentsu cég számára: április 29-én lefújta az eseményt arra hivatkozva, hogy az előkészületek megakadtak, a szervezők nem tudják garantálni a nézők és a fellépők egészségét, biztonságát. Nyomatékul visszahívták a fesztivál 49 millió dolláros költségvetéséből azt a 17,8 milliót a Woodstock 50 bankszámlájáról, ami még megmaradt.

Problémás befektető
A fő szervező, az eredeti Woodstock egyik megálmodója, Michael Lang erre úgy reagált, hogy a fesztivál semmiképp sem marad el, és sokkal jobb lesz, mint az 1999-es próbálkozás. Pár napra rá azonban el kellett ismernie, hogy befektető nélkül képtelenek orvosolni a felrótt hiányosságokat. Közben kiszivárgott, hogy ha a helyszínen mindent úgy alakítanának át, ahogy azzal a tisztiorvos elégedett lenne, a jegyárat mindenképp kénytelenek lennének megemelni. Lang elismerte, hogy a 370 dollárra beárazott bérletek a legújabb számítások szerint 450 dollárba kerülnek majd, de ő a fellépők gázsijára hivatkozott, nem pedig a területrendezés költségeire. 
Eközben Lang és csapata beperelte a fő befektetőt szerződésszegésért. Az ítélet gyorsan megszületett: New York állam legfelső bírósága úgy döntött, hogy a Dentsunak nem volt joga a fesztivál egyoldalú lefújására. A bíró azonban kétségeinek is hangot adott a Woodstock 50 megvalósíthatóságát illetően. Azt ugyanis nem rendelhette el, hogy a szponzor visszaadja a 17,8 millió dollárt a szervezőknek.

Problémás nyilatkozatok
„Sínen van Woodstock 50. Már nagyon várjuk, hogy elhozhassuk ezt a fontos rendezvényt a közönségnek ezen a nyáron” – közölték másnap nagy meglepetésre a szervezők. Ami annyit jelentett, hogy újabb lehetséges fő szponzorral tárgyalnak, és jól haladnak. Múlt vasárnap ki is derült, hogy egy New York-i befektető cég, az Oppenheimer & Co. hajlandó invesztálni a fesztiválba, viszont vannak feltételeik. Először is minden szükséges engedélyt be kell szerezni, addig nem adnak pénzt. Maga az összeg is kérdéses. Az eredeti, 49 milliós költségvetés ugyanis 150 ezres közönséggel számolt, a tisztiorvos szerint azonban legfeljebb 61 ezer ember számára biztonságos a helyszín. Michael Lang most azért harcol, hogy 75 ezer főben maximálhassák a közönség létszámát, de ez is csak a fele a tervezettnek. 
Az amerikai sajtóban sokan az évtized blamázsának tartják ezt a szervezési káoszt. Elemi hibák kezdenek kiderülni, például, hogy a szervezők többet szántak a sztárok gázsijára, mint az emberhez méltó sátorozás feltételeinek biztosítására. Pedig állítólag pont a nagyobb befogadóképesség miatt esett a választás az eredeti woodstocki fesztiválhelyszín, Bethel helyett Watkins Glenre.

Problémás jegyárak
Mivel a jegyárusítás még nem kezdődött el, kérdéses, hogy hányan rettennek vissza a jelentős áremeléstől. A közösségi oldalakon több ezren dühöngnek, legtöbben az eredeti árat is sokallták. Az sem okozott osztatlan sikert, hogy nem lesznek napijegyek, kizárólag háromnapos bérlet váltható. Összehasonlításul: az USA legmenőbb és legkomfortosabb fesztiváljának számító Coachellára 430 dollár a háromnapos bérlet, a Lollapaloozán pedig négy napon át lehet bulizni 335 dollárért. 
Összehasonlíthatjuk az árat az eredeti Woodstock jegyáraival is, bár az akkori szervezők nem számítottak arra, hogy a többség egyszerűen kikerüli a pénztárat, az erdő felől közelíti meg a helyszínt. 1969-ben a napijegy 6,50 dollárba került, a háromnapos bérlet pedig 18 dollárba, ami az inflációval számolva ma 120 dollárnak felelne meg. 
Múlt pénteken Lang közölte, hogy 400 dollárnál nem kérnek többet a bérletekért. Ez azért is érdekes, mert már nem számolhatnak 150 ezer fizető vendéggel, vagyis a tervezett bevétel a felére csökken. És ne feledjük: még az sem biztos, hogy egyáltalán lesz fesztivál. 
Most nem lennénk azok helyében, akik készülnek rá...