A Vatikán cáfolt: mégsem Caravaggiót találtak Rómában

Vatikánváros |

<p>Valószínűleg nem Caravaggio festette azt a képet, amelyről a vatikáni napilap korábban azt írta, hogy az olasz mester műve.</p>

A Vatikáni Múzeum igazgatójának cáfolatát követően több szakértő is erre a következtetésre jutott a festmény keddi bemutatóján.

A l'Osservatore Romano szentszéki napilap július 17-i száma "Új Caravaggiót találtak" címmel számolt be a Szent Lőrinc mártírhalála című festmény megtalálásáról. A drámai hangulatú kép a 258-ban megégetett mártírt félmeztelenül ábrázolja, amint kétségbeesésében nyitott szájjal kinyújtja egyik karját, áthajolva a lángok fölött. A Caravaggio halálának 400. évfordulóján megjelent cikk szerzője, Lydia Salviucci Insolera művészettörténész ugyan leszögezte, hogy a kép eredetiségének megállapításához további vizsgálatok szükségesek, a szenzációs hír bejárta a világot.
Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója a napilap hétfői számában - ugyancsak címlapon - igyekezett lehűteni a kedélyeket, és cáfolta, hogy valóban Caravaggio alkotásáról lenne szó. Mint hangsúlyozta, a festmény feltehetően egy Caravaggio hatása alatt álló művész alkotása, amely legjobb esetben is "szerény" színvonalú. Rámutatott többek között, hogy a szent kezeinek perspektívája teljesen hibás és az alakok anatómiája is félresikerült.
A Gesú római jezsuita templom kolostorában nemrég megtalált képet, amelynek restaurálása most fejeződött be, az olasz kulturális minisztérium kedden mutatta be.
"Nagyon érdekes festmény, de szerintem kizárhatjuk - legalábbis egyelőre - hogy Caravaggio lenne" - jelentette ki a művet a templomban leleplező Rossella Vodret művészeti igazgató arra hivatkozva, hogy a kép ahhoz nem elég jó.
"A lába úgy néz ki, mint egy békáé. Caravaggio sohasem követett volna el ilyen hibát" - állította Marco Bona Castellotti művészettörténész, aki szintén most látta először a festményt, de nyomban kizárta, hogy a mester műve lenne.
A szakértők arra gondolnak, hogy a munka egy nápolyi, szicíliai vagy máltai tanítványtól származhat, ugyanis Caravaggio gyakran időzött ezeken a helyeken viharos élete során.
A Szent Lőrinc mártírhalála című képet szeptembertől vetik alá alaposabb, több hónapig tartó tudományos vizsgálatnak. Többek között röntgensugárral is átvilágítják, és az archívumokban is megpróbálják felkutatni a festmény eredetét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?