A valóság lényege után kutat

Pozsony. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Kiadói kora estek című rendezvénysorozatának áprilisi vendége hétfőn Duba Gyula volt, akinek Halódó parasztvilág című regénye – a Nagybenék történetét feldolgozó füzesnyéki trilógia befejező része – a közelmúltban látott napvilágot a Madách-Posonium Kiadó gondozásában. Az est házigazdája immár hagyományosan Koncsol László, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának elnöke volt. A rendezvényt ezúttal is ő nyitotta meg Duba Gyula írói pályájának felvázolásával. Azok, akik visszatérő vendégei a rendezvénysorozatnak, bizonyára felfigyeltek már Koncsol László avatott, rendkívül élvezetes, finom humorral átszőtt szubjektív hangú méltatásaira, amelyben nem csupán a szerzőt mutatja be a közönségnek, hanem az adott író szülőföldjének irodalmi hagyományait, jeles alakjait is felvillantja. Néhány hónap, vagy egy-két év múlva (bízva abban, hogy a Kiadói kora estek nagyon sok alkalommal jelentkezik még) Koncsol László bevezetőiből akár egy kötetet is érdemes lenne öszszeállítani és kiadni, mondjuk Kis szlovákiai magyar irodalmi arcképcsarnok címmel.

Duba Gyulát, akinek életműve Koncsol László szavai szerint „erős tégla irodalmunk épületében”, fiatal hazai irodalomtörténészünk és -kritikusunk, Kocur László kérdezte új regényéről, de természetesen szóba kerültek a régiek is. Az író elárulta, nem egészen olyanra tervezte a Halódó parasztvilágot, amilyen végül is lett. Ennek az az oka, hogy úgy érezte: a regény második részének megírása óta eltelt húsz év alatt elveszítette a regényhősök sorsának fonalát, illetve nem követte olyan szorosan figyelemmel azok életét, akik a hősök modelljéül szolgáltak. ĺgy a Halódó parasztvilág nem a trilógia hősei életének legutóbbi húsz évéről ad pontos képet, hanem arról szól, ami az íróval történt ez alatt az idő alatt, valamint arról, hogy az író hogyan viszonyul a 20-30 évvel ezelőtti önmagához. „Remélem, így is érezhető a tanulsága a regénynek, vagyis az, hogy a régi világ, amelyet valamikor magunk mögött hagytunk, bennünk halódik, és nem ott, ahol valójában van.”

Szóba került természetesen a posztmodern és a realizmus is: Duba Gyula úgy véli, az a fajta regény, amelyet ő ír, manapság nem igazán „divatos”, ennek ellenére nem fog letérni az évtizedek alatt kitaposott írói ösvényéről. Véleménye szerint különben is elég nehéz kategorizálni, mi realista, és mi nem, ő például Kafkát, James Joyce-t és Márquezt is realista írónak tartja. Duba Gyula Mészöly Miklóssal együtt vallja, hogy ő tulajdonképpen nem író, hanem nyomozó, aki a valóság lényege után kutat. Ami a gyakorlati kérdéseket illeti, mostanában már nem kávéházakban, egy pohár bor mellett ír, mint régebben, hanem „otthon, az íróasztal mellett, ahogy az egy hetven éven felüli nyugdíjashoz illik”. El is készült már az újabb regénye, amely ismét vaskos, 600 oldalas kötet lesz – „nem is tudom, olvasnak-e még manapság ilyen vastag könyveket az emberek, előre is elnézést kérek érte” –, a ’89-90-es esztendők történéseinek összefoglalása. A kötetet az Aszály és az Álmodtak tengert harmadik részének szánja az író, vagyis egy újabb trilógiával lesz gazdagabb Duba Gyula életműve.