A tizedik mérföldkő

Az 1983-ban New Jerseyben megalakult Bon Jovi Nashville-ben az utolsó simításokat végzi a tervek szerint június 18-án megjelenő tizedik, Lost Highway című stúdiólemezén. A (You Want To) Make A Memory című beharangozó szerzeményt már játsszák az amerikai rádióállomások.

Az 1983-ban New Jerseyben megalakult Bon Jovi Nashville-ben az utolsó simításokat végzi a tervek szerint június 18-án megjelenő tizedik, Lost Highway című stúdiólemezén. A (You Want To) Make A Memory című beharangozó szerzeményt már játsszák az amerikai rádióállomások. A címadó felvétel a bemutatás előtt álló, John Travolta, Tim Allen és Martin Lawrence főszereplésével készült Wild Hogs című komédia egyik betétdala, a Big & Rich nevű duó közreműködésével rögzített We Got It Goin’ On pedig az Arena Football League indulója lesz. A korong producere John Shanks, akivel a zenészek már az előző, Have A Nice Day című albumukon is együtt dolgoztak és Dann Huff. A szóban forgó nagylemez 2005 szeptemberében látott napvilágot, és az Egyesült Államokban 1,4 millió példány fogyott el belőle, világszerte összesen négy és fél millió. Az albumot kísérő turné a Billboard magazin kimutatása szerint tavaly a harmadik legsikeresebb koncertsorozat volt, a jegyeladás 131 millió dollárt hozott a konyhára. (pj, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?