A tatabányai perspektíva

A fogalom jelentéseinek folyamatosan változó használhatóságáról sincs mindig pontos képünk, mert ez sok mindentől függ. Leginkább alighanem az emlékezettől, attól, hogy használói mennyire vannak tisztában ennek a fogalomnak eddigi forgalmával, tehát hogy hajlandók-e figyelembe venni mindazt, ami az összképet illetően az idők során azért mégiscsak körvonalazódott. Az utóbbi egy évtizedet tekintve úgy tűnik, a szlovákiai magyar irodalomnak leginkább a küldetéses felfogása vált szalonképtelenné, noha számos további mellékjelentése is elhalványult, míg megint mások felerősödtek. A körvonalak kirajzolódásában nagy szerepe van az önkép és a külső látószög közeledésének-távolodásának is, tehát annak a nyilvánvaló különbségnek, amely a fogalom használhatósága esetében a szlovákiai magyar irodalom alkotóinak és a többieknek a részéről fennáll. A magyar irodalom és a kisebbségi magyar irodalmak, a betagozódás és a kívülállás, az egyetemesség és a sajátosság, az egység és a regionalitás a jelek szerint egyre kevésbé kizárói egymásnak, s ennek a viszonynak nagyon sok szerencsés következménye lehet. Ezek egyike évek óta tapasztalható: míg korábban presztízskérdés volt Szlovákia határain kívül megjelenő magyar folyóiratokban, lapokban publikálni (itthon ez több oknál fogva nem jelentett különösebb fegyvertényt), mára e téren is a művek öntörvényűsége a meghatározóbb ismérv. Azaz fontosabb a hely szelleme és a lap alkotóinak köre s ezen belül az alkotások milyensége, mint a szöveg közreadójának vagy szerzőjének földrajzi hovatartozása.

Mindez a tatabányai Új Forrás idei hetedik számának kapcsán jut eszembe, mert noha a harminchatodik évfolyamát író lap mindig is nyitott fóruma volt a szlovákiai magyar szerzőknek, ezt a szeptemberi számot kizárólag az ő műveiknek szentelték. Tőzsér Árpád drámai költeményét Bárczi Zsófia prózája követi, majd egy Polgár Anikó-vers, egy N. Tóth Anikó-próza, Hizsnyai Zoltán szintén verssel szerepel, akárcsak Vida Gergely, Mizser Attila készülő regényének egy részletével, Mórocz Mária kisprózával. A tanulmányok-kritikák sorát Deák Katalin nyitja (Talamon Alfonz szövegvilágáról), H. Nagy Péter és Beke Zsolt Vida Gergely új kötetét mutatja be, Benyovszky Krisztián Bárczi Zsófia novelláskötetét, Keserű József pedig a legutóbbi Németh Zoltán-tanulmánykötetet. Hajtman Béla esszénovellája után Németh Zoltán beszélgetése olvasható (N. Tóth Anikóval; Az Iródiától a meseírásig címmel). Az összeállítást Bettes István zárja, ő a számot illusztráló Luzsicza Árpád rajzaihoz nyújt fogódzót. (De nem lenne teljes a felsorolás Ortutay András 1711. évi bortized-összeírása nélkül, mely szintén – a fentiekhez mérhetően – szlovákiai magyar anyag.) Mivel az Új Forrás a József Attila Megyei Könyvtár honlapjának köszönhetően a világhálóra is felkerült, ezt ajánlom a szeptemberi számára kíváncsiak figyelmébe, a kíváncsiság felkeltésén túl egyebekben nem befolyásolva az olvasót. A www.jamk.hu címen a folyóirat előző tíz évfolyamának anyaga is hozzáférhető.