A tárlat, ahol a mű története kerül a fókuszba

Lehet, hogy az ön gyerekkorához is kapcsolódik meghatározó képzőművészeti alkotás. Például egy festmény, amely a nappaliban, vagy az egyik szoba falán lógott a házban, ahol felnőtt. Egy festmény, amely a maga hangulatával, titokzatosságával, azzal, hogy többféle értelmezésnek nyújt teret, olyan erős nyomot hagy egy gyerekben, amilyet felnőttként már nem biztos, hogy képesek vagyunk átérezni. És mi van, ha az a festmény éveken, évtizedeken át ott lóg annak a bizonyos szobának a falán? A kisgyerekből iskolás, tizenéves, majd felnőtt válik, és élete különböző szakaszaiban különféleképpen kapcsolódik a műhöz. 

Az 1962-es Mese című festmény mellé helyezett szövegben a következőt olvashatjuk a kép tulajdonosától, aki kislányként, később felnőttként is nap mint nap találkozott a festménnyel: 

A kép arra tanított meg, hogyan lépjek át egy más dimenzióba, és hogyan nézzem másképp a világot. 

Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria egy egészen újszerű megközelítést választott Rudolf Fila életművének bemutatásához: nem csupán magát a kész műalkotást, hanem a mű történetét is a figyelem középpontjába helyezi. Kinek az otthonába került egy-egy jelentős, de a nyilvánosság számára ismeretlen kép, és hogyan tekint a műre a tulajdonosa? Hogyan írják a művészettörténetet a magángyűjtők?

A Rudolf Fila: A festmény átváltozásai című tárlat jelentős részét képezik magángyűjtőktől származó műalkotások. Összehasonlításképpen, egy átlagos retrospektív kiállítás esetében a tárlat anyagának zömét általában olyan művek alkotják, amelyeket az adott intézmény más galériáktól kölcsönöz, esetleg olyanok, amelyek a galéria saját gyűjteményét képezik. Ezen a kiállításon azonban a magángyűjtők szerepe válik hangsúlyossá.

 Bár megtaláljuk itt a Rudolf Fila életművének gerincét alkotó műveket is, a kurátorok, Daniela Čarná és Vladimír Kordoš olyan magánszemélyeket is megszólítottak, akikről tudták, hogy rendelkeznek Rudolf Fila-alkotással. Műgyűjtőket, barátokat, egykori diákokat – olyanokat, akik között vannak képzőművészek, művészettörténészek, irodalmárok. És olyanok, akik hajlandóak voltak a kiállítás idejére megválni a műtől, leakasztani azt a nappalijuk vagy épp dolgozószobájuk faláról. Összesen harminc tulajdonostól látunk itt festményt, melyek közül néhány külföldről érkezett. 

Sőt, a tulajdonosok nem csak lemondani voltak hajlandóak a festményről egy időre, hanem meséltek is a képekhez fűződő viszonyukról. A fent idézett mondatok Saša Švolíková múltidézése, aki számára később, mikor Fila diákjává vált, teljesen más tartalmat kapott a festmény, amely mellett felnőtt. Azzal, hogy a tulajdonosokat helyezi fókuszba, a tárlat nem várt összefüggésekre mutat rá, mi pedig szokatlan és friss szemszögből tekinthetünk egy-egy alkotásra. A festmények mellet találunk szakszöveget, máskor barátok és leszármazottak elevenítik fel a múltat. 

Megszólal például Zuzana Vilikovská, az író, Pavel Vilikovský lánya, aki számára a festmény egy barátság történetén túl két művész pályfautásának párhuzamos ívét szimbolizálja. Az 1962-ben készült Ikon kivilágított ablakkal című alkotást Fila a pályája kezdetén készítette és ajándékozta barátjának. Fila és Vilikovský mindketten a hatvanas évek szabadabb légkörében kezdtek alkotni, melyet az évtized végére felváltott a normalizáció, és vele együtt a tudat, hogy egyiküknek sem lesz része olyan elismerésben, ami megilletné. 

A nem szokványos kurátori hozzáállás azt is jelenti, hogy a tárlaton számos olyan művet is láthatunk, amelyeket eddig nem ismert a nyilvánosság, miközben az alkotó életpályájával is megismerkedhetünk. Az idén tíz éve elhunyt Rudolf Fila, a szlovák képzőművészet ikonikus alakja pályája java részét pedagógusként töltötte, 30 éven át volt a Pozsonyi Iparművészeti Szakközépiskola tanára. A tanári pálya egyrészt azért döntő jelentőségű, mivel Fila pedagógusként számos hazai képzőművészre volt hatással – az aktuális tárlat kurátorainak egyike, Vladimír Kordoš is a diákja volt –, másrészt pedig azért, mivel egyfajta lelki menedéket talált az iskolán belül. 

Bár Rudolf Fila nem sorolható egyetlen művészeti irányzatba se, az megállapítható, hogy művészeti programja összeegyeztethetelen volt az akkor irányadó szocialista realizmussal. Tanárként nem kellett a rezsim megrendeléseit teljesítenie, hanem viszonylag szabadon kísérletezhetett. Érdekesség, hogy Fila semmilyen művészeti csoporthoz nem tartozott, még a korszak leghíresebbjéhez, a Galanda-csoporthoz sem, ami megkönnyíthette volna számára az érvényesülést.

Fila sokoldalú képzőművész volt, ez a tárlat azonban legerősebb oldalára, a festményre koncentrál. A kiállítást járva megismerkedhetünk az életmű legfontosabb szakaszaival. A hatvanas évektől, pályája kezdeti szakaszától indulunk, ekkor leginkább a szürrealizmus hatott rá. A galéria következő terébe érve a képzőművész saját maga teremtette műfaját vehetjük szemügyre, a testképeit. Ezek az emberi test egy-egy részletét nagyítják sokszorosára, az alkotó ezeket vizsgálta, gondolta, illetve festette tovább. A kiállítás harmadik része, mely már a galéria felsőbb tereibe vezeti a látogatót, az úgynevezett átfestéseket mutatja be. Ezek a művészettörténet fontos alakjainak ismert munkáiból indulnak ki: Fila régi alkotók képeibe festett hozzá, belehelyezve saját üzenetét, miközben a klasszikus és a kortárs festészetet helyezte párbeszédbe a vásznon. 

A festészet műfajánál – de úgy általában, a képzőművészetnél hagyományosan kész alkotásokban gondolkodunk. Ezt kérdőjelezte meg – és ezt látjuk beigazolódni, ha a kortárs alkotókat nézzük – Rudolf Fila, aki számára az alkotás folyamata maga fontosabb, mint maga a kész mű.

Ugyanezt a kurátorok és a galéria nyelvére fordította le. Mi volna, ha túllépnénk a kiállított festményeken, helyette a műalkotások történét állítanánk középpontba? Nos, a válasz ebben az esetben: egy erőteljes intellektuális élmény.

A Rudolf Fila: A festmény átváltozásai című tárlat március 29-ig látogatható az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában.