A szomszéd mindkét szülője pszichiáter

okogás hallatszott pár napja a szomszédból.
Nem először, persze, de ez most megrázóbb volt, mint amikor például egy, a szeptember 11-ki tragédiáról szóló dokumentumfilm után hallottam zokogást. Most tudtam, hogy a kutya miatt van.
Mindenki, aki társas házban lakik, tudja, hogy minden a szomszédtól függ.

okogás hallatszott pár napja a szomszédból.

Nem először, persze, de ez most megrázóbb volt, mint amikor például egy, a szeptember 11-ki tragédiáról szóló dokumentumfilm után hallottam zokogást. Most tudtam, hogy a kutya miatt van.

Mindenki, aki társas házban lakik, tudja, hogy minden a szomszédtól függ. Ha zajos, baj lesz. Ha indiai ételeket főz naponta, vagy vadhúst grillez hétvégenként, akkor pedig szag lesz.

A ház, ahol lakom, úgynevezett „duplex” lakásokból áll. Ez azt jelenti, hogy a lépcsőházból az ajtón át egyenesen az alsó szinten lévő szobába lép az ember és a konyhasarokban találja magát, plusz még egy kis WC-t, egy működő kandallót és néhány beépített szekrényt. Az alsó szintet egy nagyon keskeny és meredek spirálszerű lépcső köti össze a felső szinttel, ahol egy kádas fürdőszoba, WC és egy ruhásszekrény található, és itt van helye a mosógép-szárító együttesnek is. Hely nincs, ajtót becsukni a két szoba – szint között nem lehet, a lépcsőházban történtekről annál inkább tudni, hiszen mindenki mindent hall. A falak azért ennél jobban szigetelnek.

Az én szomszédom egyedül élt három kutyájával, amikor a szomszédja lettem. Elmeállapotát tekintve, saját bevallása szerint, némileg kérdéses a „normális emberek” közé való besorolása, bár én ennek különösebb jelét a mai napig nem találtam. Csak a kutyák..., hát igen. A szomszéd egy fekete rövid hajú nő, negyvenes lehet maximum, elég terebélyes, és nem ad túl sokat a külsejére. Egyszer próbáltam kideríteni, milyen jegyben született, de megsértődve csak annyit válaszolt, hogy ilyenfajta információt nem ad ki magáról. Mindkét szülője pszichiáter, ami már magában diagnózis, sokak szerint.

A három kutya híres volt a környéken, és velük együtt a gazdi is. Halloweenkor mind a négyen kosztümben mentek sétálni, bármikor meg lehetett őket simogatni és a gazdival kutyás-információt cserélni.

Egy nagy fekete dog – Pegazus, egy rotweiler – Charlie Kutya és egy utcai keverék – Putney rohant naponta többször le és föl a lépcsőn, ami bivalyok riadt menekülésének hangeffektusát jelenítette meg a házban lakók számára. A szomszéd mentősként dolgozott, ezért a kutyák néha éjjel kettőkor mentek plusz jöttek, aminek következtében gyakran álmodtam bivalyokról és lovakról. Néha, persze, teljesen felébredtem, és mérgelődtem a sötétben szótlanul, jól kitolván magammal, mivel így még annyit sem aludtam, amennyit objektíven lehetett volna. És ott volt a szag. A kutyaszag. A hall szőnyegében beleivódva, néha a szomszéd ajtaja mögül is szivárgott. Az ember este fáradtan hazavonszolja magát, és mi az első dolog, ami megcsapja az orrát – a kutyaszag! Kérdés továbbá, hogy nem állatkínzás-e ez a nagy állatszeretet. Mert miért jó három nagyméretű kutyának egy kis lakásban szűkölködni? Sokszor méláztam el azon, vajon hogyan férnek el. Egy kifejezetten pozitív dolog mindenképpen megemlítésre érdemes: a kutyák sosem ugattak, csak akkor, ha idegen jött be a lakásba, és akkor is csak rövid ideig.

A szomszéd nem volt nagyon beszédes, egyébként. Évekig nem tudta megjegyezni a nevem, és amikor az utcán találkoztam vele, nem ismert fel, hacsak rá nem köszöntem, és akkor sem voltam biztos benne, hogy tudja, ki vagyok. Ha az ajtóból jöttem ki és ő pont a folyosón tartózkodott, akkor nem volt gond. De engem ez igazán nem lepett meg, mert Nagymegyeren saját családom egy tagja nem ismert fel számtalanszor az utcán. Aztán rendetlen is volt a szomszéd, mondta ő magáról, és egyszer a mi konyhánk látványán elgondolkozván megjegyezte, hogy az mindig milyen szép tiszta, rend uralkodik mindenhol, és hogy hogy is hívják a takarítónőnket. Bemutatkoztam neki újfent, kezet ráztunk és nevettünk egy jót. És hát az sem döbbentett meg, hogy nem szokott főzni, hogy naponta csengettek nála az éttermi futárok.

Egyszer nyáron átkopogott és azt kérdezte, nem kérem-e az ő régi íróasztalát, mert ő elhatározta, hogy minden olyantól megszabadul, ami túl nagy a lakásában, és átrendezi. Átmentem, megnéztem az íróasztalt, áthozattam két férfi segítségével, és a szomszéddal együtt újból összeraktuk. Most ezen az íróasztalon írom e sorokat. Az összerakás folyamata alatt jegyezte meg a szomszéd, milyen jó, hogy neki megvan a fizikai ereje, én meg tudom, mit kell csinálni, és így működőképes csapatot alkotunk. A csapat további problémákat nem oldott meg viszont, és a véletlenszerű köszönésen kívül interakcióm a szomszéddal ezzel ki is merült.

Amikor az íróasztal ürügyén bent jártam a lakásában, láttam a képeit. Azt hallottam már korábban, hogy festő, és láttam is festékes ruhákban mászkálni, de egyéb bizonyítékot nem láttam ennek előtte. Most viszont bátran kijelenthetem, hogy a szomszéd nagy odaadással és teljesen élethűen másolja régi nagy mesterek munkáit, és hozzátesz valamit, amit csak ő tud. Minden festményen ott van valamelyik kutyája. Általában egy, de néha több is. Eredeti, nem? Egyszer egy félkész virágcseréppel láttam kifutni a szomszédot a lakásából. Festékkel és csempedarabkákkal volt körberakva a cserép. Ekkor elgondolkoztam, hogy az égből potyogó kövek effektus, amit hetente többször tapasztaltam és a szomszédból jött, talán a csempetörés és hasonló művészi tevékenységnek tulajdonítható.

Mikóként mutatkozott be a szomszéd lakótársa beköltözése után pár nappal. Jelenlétét mindenki észrevette. Sovány alakja szélvészként rohant le és föl a lépcsőn. Ő vitte és hozta a kutyákat gyakran. Csak a házon kívül dohányozott. Mindig mosolygott és volt pár jó szava mindenkihez. Nevetgélés, valamint zene hallatszott át a falon. Életteli lett a szomszédos lakás. Mikóval én is sokszor találkoztam, mert amikor a metró felé ballagtam reggelenként, ő éppen hazafelé sietett, biztos valami éjszakai munkából. Mosolyogva üdvözöltük egymást.

Miko nevéből és külsejéből arra következtettem, hogy az androgünök közé tartozik, és ezt is szimpatikusnak találtam. Tévedtem viszont, mert Mikóból nemsokára Ian lett, amely már kimondottan férfinév, és Ian ugyanazzal a kedvességgel a mosolyában járt-kelt, csak most már kis bajuszkája és barátnője is volt.

Aztán egy nap romlott a szaghelyzet. Charlie Kutya megöregedett és már nem bírta ki, amíg lejutott a két lépcsőfordulón – a hallban pisilt. Kellemetlen. Szomorú. Bosszantó. A szomszéd nagy igyekezettel tisztította a friss foltokat valami vegyszerrel, amitől kutyapisi plusz vegyszer szagú lett a lépcsőház. Még jobban sokkot kapott az ember szaglóközpontja és fordult fel a gyomra.

Ian is gondozta Charlie-t, pontosabban Ian és új barátnője hangos jenlétükkel jelezték a gondoskodások időpontját. Miután a barátnő, egy nagyon csinos és kedves hölgy, állandóvá vált, a szomszédot nem csak Charlie Kutya, hanem Ian is elhagyta.

Charlie Kutyát utoljára tavaly Halloweenkor láttam, amikor az egész család cápának öltözve baktatott végig a környéken, és vett részt az esti meneten. Fehér papírszerű lap borította a kutyák hátát és fejét, és a hátuk közepén ott meredezett a fekete cápauszony. Ahogy mentek, kicsit úgy is néztek ki, mintha úsznának. Charlie Kutya után nemsokára az utcai keverék kutyus is elhagyott bennünket, így maradt Pegazus, a szárnyas ló, pontosabban a nagy fekete dog. Pegazus, nevét meghazudtolván, nagyon félős állat. Mindentől és mindenkitől tart, de legfőképpen a gyerekektől. Ha egy gyermek megjelenik a közelében, Pegazus megpróbál valakinek az ölében menedéket találni, és ha a gazdi nincs a környéken, idegen felnőtt is megteszi. Csak hát, egy ilyen borjúméretű kutyus nem nagyon fér senki ölébe, és ahogy a fejét próbálná valaki hóna alá gyömöszölni, jól összenyálaz mindent. Biztos gyermekkori trauma következménye.

A ház két leggyávább állatának találkozójára akkor került sor, amikor egyszer Maxnek (a nagy vörös kandúrnak) sikerült este kiszöknie az ajtón, amikor én jöttem volna rajta be. Általában felfelé szalad ilyenkor a lépcsőn, ezért miután letettem a táskámat és kabátomat, ott kerestem őt, de hiába. Lefelé indultam tehát és legnagyobb meglepetésemre azt láttam a földszinten, hogy Pegazus rémült szemekkel nézi Maxet, aki az egyik lépcsőfokon sunyít és vonyításhoz hasonló hangokat hallat. Felemelni is nehéz volt szegényt, úgy lapult rémült félelmében a szőnyeghez. Mára mindketten kiheverték a sokkot, és Max a lakáson belül továbbra is úgy tesz, mintha ő volna az alfa hím.

Hogy, hogy nem, néhány héttel ezelőtt Pegazus hátgerincsérülést szenvedett. Az okot nem tudjuk, a családon belüli erőszakot kizárhatjuk, mivel azt tudjuk, hogy a szomszéd nagyon jól bánik a kutyáival. A baleset óta pelenkával jár a négylábú szomszédom, és a szag is rosszabb. Mindenhol. Pegazussal egy légtérben lenni nem nagyon volt ajánlatos, a szomszéd ajtaja előtt időzni dettó.

„Új kutya kell!” – mondta a szomszéd kisírt szemekkel. A ház ugyanis néhány éve, tanulván a három kutyával való együttélésből, olyan határozatot hozott, hogy kutyát csak a társasház engedélyével lehet beköltöztetni. Megijedt a szomszéd, hogy esetleg nem fog ilyen engedélyt kapni. „De én nem lehetek kutya nélkül! – mondta. – Ez itt vészhelyzet!” Körbejárta a szomszédokat, és hallotta, hogy szagprobléma van, zajprobléma van, és az évek alatt sokak megorroltak rá. Szívére vett minden panaszt. Szigetelt és takarított. Kalapálás hallatszott és porszívózás.

A nagy kalapálás óta zokogás nem hallatszik a szomszédból, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs. Pegazust végül nem kellett azonnal elaltatni, és a neurológusa szerint (sic!) jó esélye van a felépülésre. Most pelenkában és gyapjú télikabátban megy ki naponta a friss levegőre. A ház lakói hajlandóak kompromisszumot kötni, és egy kisméretű kutyát engedélyezni a szomszédnak, ha eljön az ideje. De csak egyet. A szomszéd kitart annál, hogy neki nagy kutyára van szüksége. A fejleményeket kitüntetett figyelemmel fogjuk kísérni a továbbiakban is.

A szerző New York-i munkatársunk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?