<p>Előadás közben, a színpadon halt meg az Atlantai Szimfonikus Zenekar 87 éves nagybőgőse, akit az ugyanazon zenekarban a leghosszabb ideje játszó muzsikus Guinness-rekordere volt.</p>
A színpadon halt meg a világrekorder nagybőgős
Jane Little a There's No Business Like Show Business című műsor közben esett össze vasárnap. Rövid időre sikerült újraéleszteni, de nem sokkal később meghalt egy atlantai kórházban. A váratlanul elhunyt zenész több mint hét évtizeddel ezelőtt, 16 évesen kezdett muzsikálni a társulat elődjénél, az Atlantai Ifjúsági Szimfonikus Zenekarnál. Február 4-i fellépésével kereken 71 év telt el a zenekarral és annak elődjével adott első koncertje óta, ezt ismerte el világrekordként a Guinness. Jane Little két éven át tanult zenélni basszushangszereken a középiskolában, mielőtt belépett a zenekarba. Sikere egy olyan területen, amely hagyományosan a férfiak birodalmának számít, inspirálólag hatott másokra is - jelentette ki Jennifer Bariament, a zenekar igazgatója. Nekrológjában a társulat szerencsésnek mondta magát, hogy 71 éven át tagjai sorában tudhatta a "szenvedélyes, életvidám, szellemes és hihetetlenül tehetséges" zenészt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.