A színházi élet Mekkája

Prága színházi életét azonban sokak számára csakis és kizárólag a Činoherní klub jelentette. A cseh kultúra magyar barátainak is ez volt a zarándokhelye. Nem a Semafor és nem is a Divadlo na zábradlí, hanem a Činoherní klub, ahol a hatvanas évek gyorsan híressé cseh filmiskolájának két vezéralakja, Jiří Menzel és Evald Schorm rendezett, és olyan színészek játszottak, akiket Európa-szerte ismertek és szerettek: Jan Kačer és Petr Čepek (A méhek völgye), Vladimír Pucholt (Egy szöszi szerelmei), Rudolf Hrušínský (Szeszélyes nyár), Josef Somr (Szigorúan ellenőrzött vonatok), František Husák (Bűntény a mulatóban), Jiří Kodet (Játék az almáért), Oldřich Vízner (Sörgyári capriccio), Pavel Landovský, aki innen szerződött át a bécsi Burgtheaterbe, Josef Abrhám és Libuše Šafránková, Menzel szeretett színészházaspárja, de még sokan mások, akik tehetségük legjavával szolgálták az itteni közönséget.

A Činoherní klub ma is az egyik legjelesebb színháza Prágának. Ma is – immár 50 éve! Társulata, repertoárja természetesen folyamatosan változik, előadásainak színvonala azonban továbbra is a régi. Csak más időket élünk, és más darabokhoz nyúlnak a rendezők, mint egykor, a prágai tavasz és a bársonyos forradalom közti időszakban. Rögtön azután, hogy 1965-ben megnyílt a színház, három alapító tagja, Ladislav Smoček drámaíró és rendező, Jaroslav Vostrý dramaturg (a társulat első művészeti vezetője) és Jan Kačer színész átlépve a cseh színházi tradíciókat, vállaltan olyan repertoárt dolgoztak ki, amely a nívós szórakoztatásra adott lehetőséget, s ami nem kevésbé fontos: mindenféle kötelező koncepcióktól, politikai irányvállalástól eltekintve. Az orosz klasszikusok (Gogol: Revizor, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés) mellett műsorra került Voltaire Candide-ja, Harold Pinter Születésnapja, sőt Machiavelli híres Mandragorája is. Ez utóbbit Jiří Menzel vitte színre, aki a következőképpen emlékezik azokra az időkre: „Még rajtam volt a katonai egyenruha, amikor elkezdtük a próbákat. Két rövidfilmet rendeztem csupán ezt megelőzően. Meg is lepett Jaroslav Vostrý meghívása, de szerettem a színházat, és ott voltak a színész barátaim, Čepek, Husák, Abrhám, szerintem ők beszélték rá, hogy kérjen fel rendezni rögtön az indulás évében. Mivel Smoček és Kačer is elkezdték a munkát, nekem azokkal a színészekkel kellett létrehoznom valamit, akik egyikükkel sem próbáltak. Olyan darabot kellett tehát találnom, amelyben mindenkinek szerepet adhattam. Öt férfiben és három nőben kellett gondolkodnom, tehát bármilyen mű került is a kezembe, ha több vagy kevesebb színészt igényelt a darab, le kellett mondanom róla. Így jutottam el a Mandragorához, ami mindenkinek megtetszett, s azóta is azt mondom: színészekre kell darabot keresni, és nem ideológiai vagy dramaturgiai tervet teljesíteni. Az előadás olyan jól sikerült, hogy kilenc évig volt műsoron, és még tovább is játszottuk volna, ha a Husák-éra által odatolt igazgató ki nem dobja a rendszerellenes nézeteiről híres Jiří Hrzánt, aki remek színész volt. Volt is rajtam később egy erős nyomás, hogy állítsak be a helyére valaki mást, s akkor megint évekig futhat majd az előadás, de én erre nem voltam hajlandó. Jiří Hrzán pótolhatatlan volt számomra.”A hetvenes évek legelején a társulat több tagja a nem foglalkoztatható művészek listájára került, ami a színház működésében rengeteg gondot okozott. Csaknem tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Jiří Daněk, a Činoherní klub új művészeti vezetője vissza tudja terelni a színházat régi kerékvágásába. Ismét nagyszerű előadások születtek (Hosszú út az éjszakába, Mesél a bécsi erdő, Gyengéd barbár, Ivanov, Ugyanaz hátulról), Ivo Krobot a három Rudolf Hrušínskýval (nagyapa, apa, unoka) Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című művét vitte színre, Jiří Menzel pedig a Három várandóst, amelynek politikai pikantériája az volt, hogy bár szerzőként is ő szerepelt a színlapon, a vígjátékot azonban a betiltott Jaroslav Vostrý írta. Budapesten később a József Attila Színház is bemutatta, amikor a Činoherní klub már külföldi meghívásoknak tett eleget. Finnországba, Angliába, Spanyolországba, Kanadába, Franciaországba, Jugoszláviába, Magyarországra, a Szovjetunióba utazott a társulat. Jiří Menzel, Jaroslav Vostrý és Vladimír Strnisko után 1999-ben a színház irányítását Vladimír Procházka vette át, aki tehetséges fiatal rendezők előtt nyitott ajtót. A kortárs külföldi szerzők között feltűnt egy magyar drámaíró, Egressy Zoltán is, aki a Portugállal lett népszerű a Činoherní klub nézői körében. 2008-ban a rangos Alfred Radok Alapítvány Az év színháza címmel jutalmazta a társulatot, abban az évben, amikor Milan Kundera F…ság című, sokáig elhallgatott darabját is műsorra tűzték.Nehéz lenne megállapítani, mára veszített-e egykori fényéből és rangjából a színház, s ha igen, mennyit, hiszen más időket élünk, más lett a műsorpolitikája és más a társulata is. Az előadások színvonala azonban ma sem ingadozik, s még az is lehet, hogy eljön az idő, amikor újra játszani fogják Václav Havel legendás Audienciáját. Egy biztos: a Činoherní klub fennállásának 50. évfordulóját ünnepli ezekben a napokban. A jubileum alkalmából az Orloj melletti régi városháza épületében gazdag fotókiállítás várja az érdeklődőket, a színház pedig január 27-én Ladislav Smoček Piknik című darabját kínálja, azt a darabot, amellyel pontosan fél évszázaddal ezelőtt szélesre tárta kapuját.