A színész este él

Középiskolás voltam, amikor a színészet elkezdett érdekelni. Galántára jártam gimnáziumba, ahol akkoriban nem működött színjátszó kör, így máshol kellett szerencsét próbálnom. Többen ajánlották a dunaszerdahelyi Fókusz színjátszó csoportot, amely Jarábik Gabriella vezetésével több nagy sikert ért már el. ĺgy ott kezdtem el. Nagyon jól éreztem magam: jó hangulatú próbák, sikeres előadások, magyarországi és erdélyi fesztiválok...

Annyira megtetszett ez az életforma, hogy úgy gondoltam, megpróbálom a főiskolát. Nem érdekelt, hogy a színészpályának rengeteg buktatója van. Nem tudom megmagyarázni azt az erős késztetést, ami miatt elkezdtem, hiszen nem voltak színházi kötődéseim. Nem volt a családban senki, aki erre a pályára irányított volna; a főiskola előtt még színházba se jártam túl gyakran. Mindig visszafogott, mondhatni, visszahúzódó voltam. Gyerekkoromban vékony voltam, elállt a fülem, ezért csúfoltak a lányok. A színpadon éreztem magam jól, ott próbáltam magam kiélni, elégtételt venni a világon.

Milyen volt a főiskola? Hozzáadott a lelkesedésedhez, vagy elvett belőle?

Nagyjából ugyanannyit adott, mint amennyit elvett. A főiskola elsősorban felnyitotta a szemem, és meghatározta az élethez való viszonyomat. Rá kellett jönnöm, hogy addig gondtalan életet éltem, rendezett körülmények között, biztos családi háttérrel, míg osztálytársaim többsége nem volt ilyen szerencsés. Az ő sorsukon keresztül éltem meg bizonyos határhelyzeteket, amelyekből később építkezni tudtam. Az osztályfőnököm, Martin Huba célja az volt, hogy a végső érzelmi határokat meg tudjuk élni. A végletekig el akart vinni egy állapotot. Ekkor kezdtem el komolyabban gondolkodni a körülöttem lévő világról.

Erős évadot tudhatsz magad mögött: játszottál zenés darabban, mesében, a Ház-tűz-néző főszerepét is megkaptad...

Igen, bár nem volt könnyű elkezdeni. Tavaly végeztem a főiskolán, így önálló színészként ez az első évadom. Elsősorban a beilleszkedéssel voltak problémáim: meg kellett szoknom az új közeget és az embereket; illetve azt a helyzetet, hogy már nem pátyolgatnak a tanáraim, hanem magamra vagyok utalva.

A másik nagy nehézséget – ebben osztom kollégáim nagy részének a véleményét – a délelőtti előadások okozták. Nehéz megszokni azt, hogy délelőtt kell színpadra lépni, hisz a főiskolán is este játszottunk, és én is ezt tartom ésszerűnek. A színész nem képes ugyanolyan minőségi teljesítményt nyújtani délelőtt, mint este. A színész este él. Estére az aznapi tapasztalások következtében a gondolkodása is letisztul ahhoz, hogy maximális teljesítményt tudjon nyújtani. Felháborítónak tartom, hogy bizonyos iskolák más színházakba hajlandóak elmenni esti előadásra, hozzánk viszont nem. Nagyon bízom abban, hogy ebben az ügyben megegyezésre jut a színház és az iskolák vezetősége.

Igaz az is, hogy sokféle szerepet játszottam. Hálás vagyok Tóth Tibornak, hogy rögtön az első évben bízott bennem, és sok lehetőséget kaptam. Változatos karakterű és változatos nagyságú szerepeim voltak. Nagyon szeretem játszani a Ház-tűz-néző Padkaljószinját, de jelenlegi kedvencem A gazdag szegények Szüköl Maárja.

Tudod már, hogy jövőre miben játszol?

Mesével kezdem az évadot, a címe Nyuszi ül a fűben. Nagy kihívás ez, mivel Varsányi Marival ketten játsszunk csupán az előadásban, és a nagy része improvizáció lesz. Nagyon várom már, mert gyerekekkel még nem volt lehetőségem a rögtönzésre. Sokkal nyitottabbak és őszintébbek, mint a felnőttek. Ez ösztönzőleg hat rám.

Az évad további előadásaiban is lesz szerepem, de több konkrétumot egyelőre nem tudok. Szeretnék bekerülni a színház stúdiójában tervezett kamara-előadásba, mert mint műfaj nagyon közel áll hozzám. Legtöbbször az ilyen jellegű előadás a színészt arra ösztönzi, hogy gondolatainak, érzéseinek mélyebb részeit kutassa fel, és a közönséggel is közelebbi kapcsolatba kerül. Örülök, hogy ezt az évadot színvonalas produkcióval zártuk, és szeretném, ha a jövőben legalább ilyen, de ha lehet, még jobb előadások születnének, mint A gazdag szegények.