A szeretet hatalma

Ige: „Nem hatalommal és nem

erőszakkal,

Hanem az én lelkemmel.”

(Zakariás 4:6)Az adventi várakozás az önvizsgálat ideje az ember számára. Amikor pedig megvizsgáljuk magunkat, vagy kritikus szemmel megnézzük egymást, nem az a fontos csupán, hogy az átlagos napi helyzeteket hogyan oldjuk meg, hanem az is, hogyan cselekszünk és miként gondolkodunk a problémás pillanatokban vagy krízis-

helyzetekben, miként kezeljük konfliktusainkat.

Egy ilyen nem mindennapi szituációba csöppenünk Zakariás próféta könyvét olvasva. A babiloni fogságból hazatérő zsidók az uralkodó jóindulatával Jeruzsálem és a templom újjáépítésén fáradoznak. Eközben egy csomó olyan problémával találkoznak, amit meg kell oldaniuk. Az egyik oldalon ott van a környező népek irigysége és ellenállása, mint nagyon is valós fenyegetés. A másik oldalon viszont saját emlékeik, vagy a régiek elbeszélése Jeruzsálem hajdani dicsőségéről, a templom nagyságáról, amivel szemben a mostani igyekezetük, erejük és lehetőségeik elenyészőek és elkeserítőek. Talán összeszedhetnék minden maradék erejüket, elkeseredésüket és dühüket, és beletehetnék az ellenállásba. Vagy maradék kis önazonosságukat is feladva katonai segítséget kérhetnének a nagy perzsa birodalomtól. Ezzel szemben Isten, mintegy álomból fölébresztve Zakariást, azt mondja neki: „nem hatalommal, nem is erőszakkal, hanem az én lelkemmel.” Isten már megmutatta hatalmát abban, miként hullott szét rövid idő alatt a babiloni birodalom, és ért véget a hetvenéves babiloni fogság. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy 1917 és 87, illetve 1919 és 89 között is hetven év telt el, és egy rendíthetetlennek hitt birodalom nem erővel és hatalommal, de…szertehullott!) Zakariás és a nép hitét és kitartását is bátorítja Isten ezekkel az igékkel. Még ha nem keresnénk, talán akkor is észrevennénk a hasonlóságot Zakariás és kora, valamint napjaink és helyzetünk között. Nem biztos, hogy megoldáshoz vezet a hatalom és erőszak. Legfeljebb újabb és újabb bombák, öngyilkos terroristák robbannak Jeruzsálem, New York vagy éppen Belfast utcáin. Vagy ha a kis rakás rom helyett nagyobb rakás lesz Kabulban. A kérdés inkább az, merünk-e Isten hatalmára hagyatkozni? Hiszen már sokszor megmutatta, hogy nem erőszakkal, de lelke erejével történelmet formáló Isten! Nekünk is választási lehetőséget ad. Lehet, hogy éppen egy „választásokban”! Szerény a kezdet, és problémákkal teli, mint Zakariásék idejében? Merünk-e túllátni ezen? Nem feladva és nem eladva Istentől kapott önazonosságunkat és örökségünket!

Advent a hittel való várakozás ideje. Zakariás is prófétált arról, hogy Isten elhozza a „Sarjadékot” (Zak. 3:8), a Jesse törzséből származó vesszőszálat, és ő nem hatalommal és erőszakkal, hanem a hatalom nélküli szeretet hatalmával nyert és nyer uralmat. Ez a megígért Messiás győztes csatáját nem hadsereggel, harci kocsik erejével, hanem a golgotai kereszten vívta meg. A győzelmet is maga Isten hirdette ki, feltámasztva őt húsvét hajnalán. S mindez azért volt lehetséges számunkra, mert volt valaki, aki mindezt hatalmas hittel, nagy alázattal elfogadta. Még akkor is, ha kérdései támadtak. Szűz Mária is megkérdezte az angyali üdvözlet hallatán: hogyan lehetséges ez? Azt a választ kapta: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” (Lukács 1:35)

Advent akkor éri el célját, ha bennünk is ilyen hitet ébreszt. Akkor mi is az ének szavaival mondhatjuk: „Ó Jézusom szegényed kér, vár epedve hív. Te készítsd el, tenéked lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, de mindörökre hálás, úgy áldja Krisztusát.”A szerző református lelkész