A „rímhányó” rajzfilmes

Gyönyörűen bánt a magyar nyelvvel. Olyan rímeket faragott, hogy ámulatba ejtett. Olyan szófordulatokkal dolgozott, hogy már a szavak zengése magával ragadott. Nem véletlenül nevezték őt „rímhányó Romhányinak”.

Romhányi József író, költő és számtalan örökzöld, máig közkedvelt animációs sorozat szövegírója Nagytétényben született. Pályáját a Magyar Rádiónál kezdte 1951-ben. Kilenc évvel később a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője lett, majd 62-ben visszatért a rádióhoz, ahol a Zenei Főosztály dramaturgjaként dolgozott.

Bár a legtöbben – az animációs filmek kapcsán – már gyerekkorban megtanulták a nevét, azt kevesebben tudták-tudják róla, hogy több komolyzenei mű (opera, oratórium) szövegkönyvét is ő írta. S még talán arra is kevesebben figyeltek fel, hogy T.S. Eliot-A. Lloyd Webber Macskák című musicalét az ő fordításában játssza a budapesti Madách Színház.

Valójában a kitűnő és a mai napig is élvezhető animációs filmek tették őt ismertté. Nem véletlen kísérték nyomon annak idején gyerekek és felnőttek egyaránt – és azóta is – a Mézga család életét és különös kalandjait: Romhányi újszerűnek ható, frappáns párbeszédeit-történeteit a Mézga-figuráktól élvezet volt hallgatni. Nemkülönben a Kérem a következőt! bő humorú, tanulságos sztorijait. Ugyancsak lenyűgözött William Hanna és Joseph Barbara Flintstone család című rajzfilmsorozatának magyar szövege, amely szintén Romhányi munkája.

1983-ban jelentette meg a Szamárfül című versgyűjteményét, amely ugyanúgy nagy siker volt. Állatverseket gyűjtött össze, amelyek azonban az emberi gyengeségeken ironizálnak. E szellemes versek is tobzódnak a tőle megszokott nyelvi játékoktól. ĺzelítőül és kedvcsinálásképpen az olvasásukhoz álljon itt két cím: „Apróhirdetés-rovatot indítottak férgek és rovarok”, „Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba”, valamint egy idézet, egy üzenet az elődökhöz „A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából” című versből: „Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!”

Nem véletlenül írták Romhányiról, hogy: „rendkívüli éleslátással, s nem kevés zenei érzékkel fedezte fel a nyelvben rejlő játék lehetőségét”.

1983. május 7-én hunyt el Budapesten. (tébé)