A rátóti Paradicsom

Szepsi/Buzita |

<p>Igen, a „Paradicsom” Rátóton van, csak azért nem látszik, mert „rátóták” magát Rátótot, ami az egész világ, vagy a világ közepe?</p>

Nem könnyű behatárolni, mindenesetre, a XII. Egressy Béni Színjátszó Fesztivál díjkiosztója után azt is mondhatjuk, a világ közepe Bodrogköz, hisz a királyhelmeci Bodrogközi Színjátszók idén is elvitték a zsűri fődíját Schwajda György A rátóti legényanya című kisregényének a szerző által színdarabbá írt, s egyfajta „keleti” szemlélettel átszőtt változatáért.

A színpadról egy igazi bodrogközi valóság köszönt vissza annak néhány negatív „népi motívumával”, nem épp cizellált beszólásokkal, vagy a gondolkodás elősegítését szolgáló irdatlan mennyiségű poharazgatással, sok-sok Bélával, akik enyhe megvezetés után az egyetlen Józsi keresztre feszítésébe is belementek, csak hát, a keresztről elfeledkeztek gondoskodni. Az enyhén aktuálpolitikai kritikával is megspékelt előadáson – bár a társulat szerint ez nem volt szándékos – a csütörtök esti gyér közönség, és remélhetőleg a szombat esti debrődi előadás közönsége is jól szórakozott, s vette a lapot a helyhatósági választások előtt.

A társulatnak 2006-ban már sikerült egy Schwajda-darabbal fődíjat nyerni, sőt a legjobb férfi- és női szereplő díját is elvitték. Idén a legjobb női szereplő szintén ebből a társulatból került ki Eperjessy Mária személyében, és a társadalmi zsűri egyik díját is „bezsebelték” a gondokat feledtető előadásért.

Komoly hangú nívódíjasok

Kissé komolyabb hangot ütött meg a két nívódíjas előadás. Az egyik egy cseh abszurd a Nánai Színjátszó Csoport előadásában. Zdeněk Svěrák és Ladislav Smoljak Beugrás című bohózatának előadása a zsűrinél is nagy elismerést aratott. A cseh származású Vladimír Sadílek színész-rendező értékelésében megjegyezte, hogy a cseh humort nagyon nehéz megérteni és szlovák közegre applikálni. Mégis nagyon jellemző karaktereket sikerült színpadra állítani, külön kiemelte Toncsi, a kapitány és az alkoholista színésznő szerepét, akik igazán élővé tették az előadást. A darab „színház a színházban”, s kissé hasonlít Spiró György Imposztorához. A legendás Svěrák-Smoljak kettős darabjának ez volt a magyar ősbemutatója. A fordításhoz a darab rendezője, Juhász Mária is nagyban hozzájárult – az előadás meghozta számára a legjobb rendezés díját is. Ezenkívül a nánaiak még három díjat vihettek haza: a legjobb férfiszereplő Góra Róbert, a legjobb férfi epizódszereplő Piski Erik lett, a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumának díját pedig Pesti László kapta, így összesen öt elismerést gyűjtöttek be a nánaiak.

A füleki Zsákszínház E. Albee Nem félünk a farkastól című kamaradrámáját mutatta be Mázik István rendezésében. (A darab filmfeldolgozásában annak idején Richard Burton és Liz Taylor nyújtott parádés alakítást.) Az eredeti darabot a szereplők miatt itt fiatalabb generációra kellett átírni, a zsűri értékelése alapján ez lett az előadás legnagyobb problémája, mivel az eredetileg központi témaként taglalt házasságon belüli generációs problémát, egy 52 éves asszony és egy harminc év körüli férfi közötti feszültséget ebben az előadásban nem lehetett teljes mértékben érzékeltetni. A kritika azonban már nem egy amatőr társulatnak szólt, hanem egy professzionális színház követelményeit vetítették előtérbe, s mindenképpen ahhoz kaptak tanácsokat, hogy egy ilyen nehéz és igényes darabhoz a jövőben rendezőileg hogyan nyúljon a társulat. A nívódíjon kívül a legjobb női epizódszereplő díját a Honey-t alakító Gyetvai Viktória kapta.

Ugyancsak öt díjjal jutalmazták a komáromi VISZTA (Vidám Iparisták Színjátszó Társulata) Kipling–Dés–Geszty A Dzsungel könyve című musical-előadását, noha a szerencse nem állt éppen mellettük a fellépésük során. Az előadást műszaki, hangosítási problémák zavarták meg, s ettől az elején kissé szétesett az előadás. A teljesítményt a zsűri elfogadható színházi produkcióként értékelte, s pozitívumként inkább az egyéni játékokat emelte ki. Ennek megfelelően a Németh Péter-díj, amely a legígéretesebb tehetségnek jár, a Kát alakító Zsidek Pálé lett. Köteles László, a Csemadok országos alelnöke díját Szuri Andrásnak, a Csemadok Kassa-környéke TV díját Juhász Orsolyának ítélték. Az előadás megkapta a Lakoma szerkesztőségének és Buzita község polgármesterének és önkormányzatának díját is.

A Vásárúti Komédiások Eugene Labiche Ilyen a világ című szalonkomédiája Chiffonet uzsorás központi szerepére épül, aki utálja a világot, az embereket, s ezt, amikor csak teheti, ki is nyilvánítja. Mindez abból a csalódottságából fakad, hogy mindenki hazudik, és saját érdekében cselekszik. A vízhordóról azonban az a hír járja, hogy még sosem hazudott, ezért Chiffonet felfogadja maga mellé igazmondónak. Ebből adódnak aztán a bonyodalmak. Az előadás kissé vontatottra sikeredett, talán úgy jellemezhetnénk, időre van szükség ahhoz, hogy beérjen és az előzőekben említett előadások szintjét megközelítse. Az övék volt azonban a legjobb díszlet és jelmez a fesztiválon, így a legjobb színpadi jelmez díját ők nyerték.

A Vezekényi Görbetükör Színjátszó Kör az Ami a Mami, avagy Ólam Miami című saját darabbal rukkolt elő. Egy ismert viccre épülő, szöveg nélküli előadásukat a közönség és a zsűri is fenntartásokkal fogadta. Szepsi város polgármesterének díjával kaptak további biztatást munkájukhoz.

Hagyományőrzők

Az előadások sorából nagyon pozitív értelemben kell kiemelni két hagyományőrző darabot. A Görgői Hagyományőrzők Hidasnémeti község önkormányzatának díját és a társadalmi zsűri díját kapták, a debrődi Tüzikék pedig az MKP Országos Tanácsának díját vihették haza. Mindkét csapat népi szokásokat visszaidéző műsorral szerepelt a seregszemlén, a betlehemes és a szüreti mulatság motívumait elevenítették fel. Ez a hagyományos értékeket képviselő műfaj eltűnőfélben van az amatőr színjátszók körében is. Mindkét csapat magas színvonalú, dinamikus dramaturgiával és lenyűgöző, energikus énekléssel mutatkozott be.

A Tallósi Esztrádcsoport Hófehérke tegnap és ma című táncshow-ja egy nálunk ritka jelenséget képviselt a színpadon. A táncszínház kritériumai szerint értékelt csapatnak főleg dramaturgiailag kell még sokat fejlődnie. Egy profi koreográfussal a táncszínház izgalmas műfaját méltó módon képviselhetnék a további fesztiválokon. A sok jó tanácson kívül a Csemadok Buzitai Alapszervezetének díjával lettek gazdagabbak.

A versenyelőadásokon kívül nagyon értékes vendégelőadásokat is megtekinthetett a nagyérdemű. Kitűnő fesztiválkezdésnek bizonyult a Gál Tamás és Bodonyi András által előadott Nagyidai cigányok, Arany János komikus eposzának feldolgozása, amelyre közvetlenül a Mics Károly-díj átadása után került sor. Az idei díjazott Záhorszky Elemér lett. A résztvevők megnézhették még a vendégként fellépő nagykürtösi Divadlo Bez Groša társulat, a békéscsabai Féling Színház, valamint az És?! Színház előadásait.

Bár a szervezésben idén is voltak hiányosságok, a problémákat sikerült a elhárítani. Egészében véve egy jó hangulatú, magas színvonalú előadásokkal szórakoztató rendezvényt sikerült összehozniuk a szepsi és buzitai szervezőknek. (Fecsó Yvett)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?